Mikolát és a kormányt támadják a szocialisták
Mikola István reagálása az MSZP sajtótájékoztatójára
Mikola István egészségügyi miniszter közleményben cáfolta pénteken az MSZP délelőtti sajtótájékoztatóján elhangzottakat. - Nem felel meg a valóságnak Katona Béla állítása, miszerint a kereskedelmi televíziónak olyan kijelentést tettem volna, hogy "a Frajna-Selmeczi-Varga Mihály-féle csoport, amely korábban sajátjaként kezelte az egészségügyben meglévő óriási pénzeket, nem akart lemondani a további lenyúlások lehetőségéről" - szögezi le Mikola István az MTI-nek eljuttatott közleményében. A miniszter szerint a kormány és az egészségügyi tárca éppen a finanszírozási rendszer átláthatósága, kiszámíthatósága és a pénzforrások hatékonyabb felhasználása érdekében tesz erőfeszítéseket. - Nevetséges a kormány "korrupciós fertőzöttségét" emlegetni, hiszen a kormány tagjaként személyesen győződhettem meg az elmúlt négy hónapban arról, hogy éppen ellenkezőleg, a racionális pénzfelhasználás irányában történnek erőfeszítések - írja Mikola István. Hangsúlyozza: a kormánynak nemzetközi szinten is egyeztetett és támogatott koncepciója van az egészségügy reformjáról. A program megvalósítása folyik, és ehhez a források nagyrészt már biztosítottak. Mikola István szavai szerint nagyon lebecsüli Schvarcz Tibor szocialista képviselő az ő erejét, ha azt gondolja, hogy azt - az egyébként nem létező - "pénzlenyúlásra" irányuló törekvések megfékezése köti le. - Varga Mihály pénzügyminiszter úrral az egészségügyi tárca kapcsolata kiváló, ő személyesen is sok segítséget nyújt a nagy ívű program megvalósításához - fűzi hozzá a miniszter. Mikola István közleményében beszámol arról is, hogy az európai uniós nagykövetek által rendezett csütörtöki összejövetelen nagy örömmel állapították meg a magyar egészségügy átfogó átalakítása programjának előrehaladását.
Érthető, hogy a szocialisták - vezértelenül és romló esélyekkel közeledve a választásokhoz minden esélyt megragadnak, hogy a kormányt befeketítsék. Ebben az esetben is egy ilyen próbálkozást láthatunk. Mivel a parlamenti szavazáson elvi nézetkülönbségek csaptak össze, s néhányan politikai hibát követtek el, amelynek a kormányfő azonnal levonta a személyi következményeit, meg kell próbálni további hasznot húzni az eseményből - vélekednek balról. E cél érdekében a rágalom és a torzítás is megengedett, az ő erkölcseik szerint.
 
Vissza a kezdőlapra