Montenegró - választások
Fej fej mellett a két koalíció - 42,05:40,67

A Köztársasági Választási Bizottság hétfö déli sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a szavazatok 98,84 százalékának átszámlálása után a Montenegróé a gyözelem koalíció 42,05%-t, az Együtt Jugoszláviáért pedig a szavazatok 40,67% százalékát szerezte meg. A Liberális Szövetség 7,65%-os, Momir Bulatovics pártja 2,91%-os eredménnyel zárta a választásokat, jelentette a B92 podgoricai tudósítója.

Az Együtt Jugoszláviáért koalíció óvást emelt a Bijelo Polje-i választási bizottság munkája ellen. A választásokat megismétlik a zsablyaki, a niksicsi és a tivati község egy-egy választóhelyén.

A választások hivatalos eredményeit eloreláthatón csütörtökön vagy pénteken közlik. A választásokra a szavazatra jogosult polgárok 84 százaléka ment ki, jelentette a SRNA.

Egyik koalíció sem alakíthat önállóan kormányt

A montenegrói választások eddigi részeredményei szerint a Montenegróé a győzelem koalíció vezet, előreláthatóan 35 helyet kap a parlamentben, míg az Együtt Jugoszláviáért koalíciónak 33 képviselője lesz. A Liberális Szövetség 6, az albán pártok pedig három helyre számíthatnak a parlamentben.

A CeSID az adatok 90 százalékának feldolgozása után azt az eredményt közölte, hogy mindkét koalíció a szavazatok 42-42 százalékát kapta.

Annyi már szinte bizonyos, hogy egyik koalíciónak sem lesz meg a kormányalakításhoz szükséges többsége.

A községenkénti eredmények közül meg kell említeni, hogy a liberálisok fölényes győzelmet arattak Cetinjén, az Együtt Jugoszláviáért Herceg Noviban, valamint a Montenegróé a győzelem Rozsajban a szavazatok 70 százalékát kapta meg, tudósít a B92.

Gyukanovics: „Nagy előrelépés”

Milo Gyukanovics montenegrói elnök kijelentette, a Montenegróé a győzelem koalíciónak a rendkívüli választásokon aratott győzelme nagy előrelépést jelent a kitűzött célok megvalósítása – az önálló és európai Montenegró megteremtése felé.

„Nehéz, de igen jelentős győzelmet arattunk, s ez fontos lépés mindazon pártok számára, amelyek a montenegrói államiság megújításáért, az önálló és európai Montengróért szállnak síkra”, nyilatkozta az újságíróknak hétfőn hajnalban Gyukanovics.

A lezseren, pulóverbe, ingbe öltözött, kötetlenül viselkedő politikus ezúttal is megismételte választási stábjának korábbi becslését, miszerint a Montenegró függetlenségéért síkra szálló koalíciónak 44 mandátuma lesz a parlamentben. Az újásgírókkal folytatott beszélgetés végén még egyszer elismételte, hogy ez egy „hétmérföldes lépés” volt, jelenti a FoNet.

Kostunica: A közösség eszméje életképes

Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök szerint a montenegrói választások tanulsága, hogy „a közös Montenegró és Szerbia eszméje életképes”, és ebből kiindulva arra szólította fel Montenegró politikai pártjait és közvéleményét, hogy jussanak egyezségre, majd annak alapján kezdjék meg a tárgyalásokat a jugoszláv és szerbiai intézményekkel a közös államot illetően. „A szavazók kifejezett megosztottsága rámutat arra a határozott igényre, hogy a politikai kiegyezés mindenekelőtt magán Montenegrón belül kell történjék meg”, áll az elnöki közleményben, jelenti a SRNA.

”Együtt kell megtalálnunk a legracionálisabb megoldást annak az országnak, amelyben élünk, és amelynek éppen így, együtt van helye Európa és a világ demokratikus országainak családjában”, hangsúlyozza közleményében a jugoszláv elnök, aki szerint így egyben határozottabb módon lehetne küzdeni a koszovói probléma megoldásáért, valamint a gazdasági fejlődésért és a jogállam létrehozásáért is.

Kostunica egyben gratulált Montenegró választópolgárainak, akik „tömeges megjelenésükkel érettségről, bátorságról, magasfokú nemzeti öntudatról tettek tanúbizonyságot, valamint arról az igényükről is, hogy megőrizzék az ország integritását”.
 

Vissza a kezdőlapra