Kovács László Orbán Viktor rádióinterjújáról


Budapest, 2001. május 23. (MTI) - Orbán Viktor szokásához híven a magyar kormány győzelmeként próbált beállítani olyasmit, amihez a kabinetnek semmi köze - reagált Kovács László, az MSZP elnöke az MTI-nek a miniszterelnök szerda reggeli rádióinterjújára.
    Utalt arra: a kormányfő állítása szerint Magyarország elérte, hogy az Európai Unió a csatlakozás után csak két évre korlátozza a munkaerő szabad áramlását az új tagállamok számára.
     - A valóság ezzel szemben az, hogy az EU tagállamainak nincs közös álláspontja, csupán annyi történt, hogy a brüsszeli Bizottság május elején javasolta a tagállamoknak: a korlátozás öt év legyen, amit két év után felülvizsgálnak - mutatott rá Kovács László.
     Megjegyezte, hogy a tagállamok erre az indítványra még nem reagáltak.
     A szocialisták első embere szerint az sem felel meg a valóságnak, hogy a magyar álláspontot az úgynevezett integrációs tanácsban egyeztette a kormány az ellenzéki pártokkal, a munkaadókkal és a munkavállalókkal.
     - A miniszterelnöknek illene tudnia, hogy ebben a testületben az ellenzéki pártok nincsenek képviselve - jegyezte meg Kovács László.
     Közölte: az elmúlt hónapokban megbeszéléseket folytatott a munkaerő szabad áramlásáról az EU brüsszeli központjában, a soros elnök Svédország fővárosában, Helsinkiben, illetve Burgenland tartományban.
     Szavai szerint azt szorgalmazta, hogy általános korlátozás helyett a tagállamok kétoldalú megállapodásokat kössenek a kérdésben az újonnan csatlakozókkal. +++