(Egy kis kirándulás New York közelében)
Amint
felfelé haladunk a Manhattan szigetet körülölelő Hudson-folyón, és látóterünkből
a hajóról kikerülnek New York felhőkarcolói, Rockefellerék egyik hatalmas
birtokára jutunk. A természet színpompásan tombol, a metropolisz fényévnyi
távolságra érződik.
Az 1839-ben született John D. Rockefeller alapította az ország legsikeresebb vállalkozását, a neve: Standard Oil. Azóta több generáció hatalmas vagyont halmozott fel, és amikor megérkeztünk a most alapítvány gondozásában levő híres házukhoz, a Kykuit-hoz, titkon lestük a bársonysima pázsiton golfozó Rockefeller leszármazottakat az úgynevezett játékházuk előterében. Vajon van-e köztük egyedülálló, akinek a golflabdája az ölünkbe esne?
Rockefellerék hagyatéka nem öncélú: mindig is világhíresek voltak a művészetek iránti rajongásukról, szenvedélyesen gyűjtötték a művészeti tárgyakat, ez a ház is tulajdonképpen maga egy modern múzeum. Nemcsak a berendezés párját ritkító (amiről következtetni lehet arra, hogy ebben a században hogyan éltek itt a tavaszi és őszi rezidenciájukban a Rockefellerek), hanem a pinceszinten a modern művészet nagyságainak az alkotásait is felhalmozták: Picasso, Ernst és Andy Warhol – egymást érik a kiállítóteremben.
Semmi nem volt drága a számukra, ha művészetről volt szó. Ezért is adódhatott, hogy a közeli templomban, ami már az ifjabb John D. Rockefeller családjának imahelye is volt, szintén világhírű művek láthatók. Amikor az ifjabb John felesége 1948-ban-ban meghalt, a két fia, Nelson és David hosszas keresés után megtalálta Henri Matisse-t, aki az oltár fölé egy rozetta festett üvegablakot készített. A fehér részeken áttetszenek a kívülre célzatosan ültetett fa himbálódzó levelei; az életet, a zártságból való kifelétörést szimbolizálja. Matisse a halálos ágyán feküdt, amikor ez az utolsó alkotása a szobájában volt 1954-ben. Az alkotást két évvel később, anyák napján avatták fel a templomban.
Az ifjabb John 1960-ban bekövetkezett halála után, a fiai örök emléket kívántak állítani a nagy filantropusnak. Egy festett üvegablak, szintén a Union Church-ben szimbolizálhá az elhunyt keresztényi hitének a központiságát. Marc Chagall, az orosz származású zsidó festőművésszel és a gyülekezettel való hosszas tárgyalások után, Chagall megalkotta a hatalmas üvegablakot, Lukács evangéliumából az irgalmas szamaritánus téma köré csoportosítva az elképzelését. David Rockefeller, a ma már idős fiú elmondásából tudjuk, hogy Chagall élete is kapcsolódott ezen újszövetségi témához: az 1940-es évek elején a nácik által megszállt Párizsból Chagall Vichy-be menekült, és kétségbeesett körülmények között élt. Egy 1930-ban alapult amerikai menekültügyi bizottság (Emergency Rescue Committee) művészeket és értelmiségieket támogatott a totalitárius rezsim karmai közül való kiszabadításban. Ezt a szervezetet a Rockefeller Foundation is bőségesen finanszírozta. Chagall az egyike volt az így “felszabadított” művészeknek, aki a háborús éveket New Yorkban tölthette. Ebből a személyes indíttatásból is hihetetlen energiával alkotta meg a kékbe öltöztetett (Chagall kedvenc színe volt, mert szerinte a kék a szeretetet szimbolizálja) irgalmas szamaritánus történetét; nem csak egy szerződéses megbízást teljesített, hanem a saját életének mély lelkiségét is belealkotta.
Álljon itt az irgalmas szamaritánus története, örökérvényű igazsága mindneki hasznára!
Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és azt kérdezte: “Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Erre ő megkérdezte tőle: “Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?” Az így válaszolt: “Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” Jézus ezt mondta neki: “Helyesen tettél: tedd ezt, és élni fogsz.” Az pedig igazolni akarta magát, és azt kérdezte Jézustól: “De ki a felebarátom?” Jézus erre feleletül ezeket mondta: “Egy ember ment lefelé Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment lefelé azon az úton, de amikor meglátta, elment mellette. Egy szamaritánus pedig, aki úton volt, amikor odaérkezett hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt saját barmára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezére esett? Az így felelt: “Az, aki irgalmas volt hozzá.” Jézus erre azt mondta neki: “Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj.”
Chagall a következőképpen magyarázta meg az ablak jelentését: “Minden műalkotásban, különösen ha szent helyen van, jelen van a titokzatosság. Ha ez nem így van, akkor nem művészetről van szó, és nincs mozgató erő. Teljesen átitatódtam az irgalmas szamaritánus történetével. Remélem mindenkinek az értelmében jelen van e történet mély mondanivalója, és az ablak előtt állva érezni fogja annak a rezonanciáját. ... Úgy hiszem, hogy bármiféle különös vagy részletes magyarázat az alkotó által elvesz valamit a mű értékéből. Mindenkinek meg kell értenie, amit belülről tapasztal, és ez sokszor összhangban van a vallásos hittel.”
További nyolc Chagall festett üvegablakkal gazdagodott a Union Church, kivétel nélkül mindegyik a Rockefeller család személyes életéhez és nagy bibliai témákhoz csatlakozva.
Matisse, Chagall és a Rockefellerek a Hudson-folyó menti kis templomban maradéktalanul elérték a céljukat: ez a művészet lélekre és szellemre hat. Fény–árnyék és élet–halál feloldhatatlan harmóniában vannak jelen, az idők végeztéig.
NEW YORK
