Lassan de biztosan haladnak az olaj ügyek
Gyakorta halljuk, az olaj maffia - maffiák ügyében semmi nem történt. Fel kell tehát hívni a figyelmet az alábbi hírre, amelynek társai rendre eltűnnek az információk tengerében.

A Fővárosi Bíróság május 15-ére halasztotta a másodfokú döntést pénteken abban az olajügyben, melyben tavaly az első fokon eljáró XX., XXI. és XXIII. kerületi bíróság hat vádlottat nem jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélt mintegy 80 ezer liter üzemanyag ellopása miatt. Az elsőfokú ítélet szerint az ügy tizenhárom vádlottja 1993-ban egyenesen a Mol telepéről tulajdonította el az üzemanyagot, majd értékesítette. A védők a pénteki tárgyaláson perbeszédeikben vitatták az elvitt üzemanyag mennyiségét és minőségét, továbbá a jelentős időmúlásra illetve, a vádlottak családi körülményeire, egészségi állapotára tekintettel kérték az elsőfokú ítélet enyhítését. A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság tavaly kihirdetett nem jogerős ítéletében négy személyt három évet meghaladó, kettőt két évet meghaladó letöltendő szabadságvesztéssel, négy másik vádlottat pedig felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtott sikkasztás, lopás, illetve orgazdaság miatt. A nem jogerős ítélet szerint a vádlottak 1993-ban a Mol Rt. Csepeli Régió Bázistelepéről, a csővezetékből egyenesen a telep kerítése mellett álló Rába, illetve Volvo típusú tartályautókba szivattyúzva loptak el hat alkalommal összesen több tízezer liter üzemanyagot, s ezzel több millió forint kárt okoztak. A vádlottak egy része a Mol telepén dolgozott termékátadóként, illetve biztonsági őrként, néhányan pedig a teherautókat vezették, valamint az értékesítésről gondoskodtak. Az elsőfokú ítéletből kiderül az is, hogy a Mol Rt.-nek fel sem tűnt a több tízezer literes hiány, s a csepeli telepen nagyfokú gondatlansággal kezelték az oda kerülő kőolajtermékeket, és a nyilvántartások nem voltak naprakészek és ellenőrzöttek. A bűncselekményekre csupán akkor derült fény, amikor egy másik, hasonló ügyben gyanúsítottként hallgattak meg néhány személyt, akik ebben az ügyben is beismerő vallomást tettek. A nem jogerős ítélet rögzíti: a büntetőper elhúzódásának oka volt többek között az is, hogy a Mol Rt. a bíróság megkereséseire több esetben nem, illetve nem kielégítően válaszolt, s a kért dokumentumokat nem bocsátotta rendelkezésre.
 

Vissza a kezdőlapra