Orbán Viktor miniszterelnök beszéde a Fidesz XIII. kongresszusán
Jó napot kívánok mindannyiótoknak! Tisztelettel köszöntöm az ülést levezető elnökséget, tisztelettel köszöntöm a határon túlról érkezett magyar vendégeinket! Külön tisztelettel köszöntöm az Európai Néppárt vezetőit és az osztrák kancellárt is!

Kedves barátaim, az én megbízatásom most arról szólna, hogy összegezzem a Kormány három éves működésének tapasztalatait, s ráadásul ezt olyan formában tegyem, hogy abból valamiképpen kirajzolódjék az előttünk álló esztendő több fontosabb teendője is. Mindannyian tudjátok, hogy három nehéz év, három nehéz kormányzati év van mögöttünk. De ezek az esztendők eredményesek és felemelőek is voltak. Talán nem én vagyok az egyetlen, aki úgy érzi, hogy három év alatt legalább hat év munkáját végeztük el. Ebben nincs is semmi különös.
Magyarországon a legtöbb ember, a legtöbb család is úgy éli az életét, hogy egy nap alatt két nap munkáját igyekszik elvégezni. Először is szeretném a Magyar Köztársaság Kormánya nevében megköszönni azt a támogatást, amelyet a sikeres kormányzáshoz tőletek kaptunk.
Szeretném megköszönni, hogy a mainál azért jóval nehezebb időkben is, különösen a váltóátállítás nehéz időszakában is, amikor még az emberek véleménye jobban megoszlott a kormány munkájáról, nos, ezekben a nehezebb időkben is kitartottatok mellettünk, hogy hittetek a saját kormányotokban és hittetek abban, hogy a közös munkánknak meglesz az értelme.
Ez, vagyis a ti támogatásotok hozott el idáig bennünket: egy olyan helyzetbe, amikor - remélem, ti is érzitek - napról napra gyarapodik azok száma, akik átlátják, megértik, és talán egyre inkább kedvelik is az elmúlt három év munkájának értelmét.
Szerintem ez tette lehetővé, elsősorban a ti támogatásotok, hogy a magyarok egyre gyarapodó többsége a polgári kormányzás folytatását tartja kívánatosnak az elkövetkezendő esztendők során is.

Bevallom nektek őszintén, nem készültem valójában sem beszéddel, sem átfogó értékeléssel. Ennek az a kézenfekvő oka, hogy a vitairat, amelynek előttetek kellene feküdnie, de majd csak holnap reggeltől fekszik állítólag előttetek, a három kormányzati esztendő értékelését teljes egészében tartalmazza, sőt az annak legelején olvasható első fejezet, amely "A történelem fő utcáján" címet viseli, az egyedi döntéseink mögött meghúzódó lényeget is megpróbálja - szerintem sikerrel - pontosan bemutatni. Éppen úgy mutatja azt be, ahogyan azt én magam is személy szerint gondolom. Ezért azt ajánlom most nektek, fogadjátok most el, hogy beszéd- és értékelés helyett csupán néhány gondolatot osszak meg veletek.

(1) Kedves Barátaim! Régóta motoszkált bennem egy érzés. Tudjátok, három év miniszterelnöki munkája lehetővé teszi, hogy az ember egy sajátos látószögből látja az ország és benne az emberek életét. Messziről a nagyobb összefüggésekre figyelve, mondjuk úgy, hogy madártávlatból, az látható, hogy az emberek, amikor a jövőt latolgatják - bár pártokat emlegetnek -, de ezek a latolgatások nem pártoknak szólnak, hanem inkább a jövő lehetséges irányairól. Nem politikai pártokat neveznek meg, hanem inkább politikai oldalakat, polgári vagy szocialista társadalomról beszélnek. Azt is láthattam az elmúlt három évben, hogy Nyugat-Európában ez másképpen van, mint nálunk.

Néhány héttel ezelőtt Nemeskürty tanár úrral - akinek innen is szeretnék köszönetet mondani a millennium méltó megünneplése érdekében végzett munkájáért - egy kedves zászlóátadási ünnepség után beszélgettem a magyar politikai élet sajátosságairól. És ebben a beszélgetésben előkerült az a mondat, hogy a magyar ember valójában nem pártot választ, hanem életszemléletet, sokkal inkább gondolkodásmódot, valami életmódszerűt.

Tulajdonképpen, ha ezt a Fidesz nyelvére fordítjuk, akkor azt is mondhatjuk, hogy a magyar emberek leginkább pártok helyett jövőt választanak, lehetőleg személyes jövőt, és az emberek arról döntenek a választásokon, hogy ők hogyan akarják berendezni a saját személyes életüket.
Amikor mindezt végiggondoltam a tanár úrral, akkor egy kicsit megrettentem, mert az a gondolat, hogy az emberek nem pártot választanak egy olyan világban, ahol minden - legalábbis az újságok szerint - a pártokról szól, hát eretnek gondolatnak tűnik. Ráadásul, még amikor volt időm politikatudományi írásokat is olvasni, akkor ennek az ellenkezőjét tanultam és nyugaton is, mint hogyha ez - mint már említettem - másképpen lenne.
Fel is rémlett előttem a saját magam provinciális harmadik utas, már-már mucsai képem. De tegnap, amikor Kövér László elnök úr aláírta a megállapodást a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel, és Maróth professzor úr tartott ott egy izgalmas előadást Arisztotelészről, akkor úgy éreztem, hogy megkaptam a feloldozást. Ugyanis Maróth professzor úr a következő gondolatot idézte Arisztotelésztől: - szabad idézet lesz ez - Ha az államberendezkedés legtökéletesebb formáját keresed, először azt kell meghatározni, hogy melyik életmód számodra a legkívánatosabb.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim! Ha visszatekintünk 2001-ből 1994-ig, akkor úgy érzem, hogy valamikor 1994 táján ezt az elemi igazságot éreztük meg, azt hiszem, előbb ösztönösen, aztán ráéreztünk ennek az ízére, és azzal is dicsekedhetünk talán, hogy ma már értjük is ezt az összefüggést. Valóban egy életszemlélet, egy gondolkodásmód, egy életmód, amely a családra, a munkára, a tanulásra, a rendre, és a nemzeti összetartozásra épül. Ez az, amit célul tűztünk ki, és mert ezeket a célokat tűztük ki, tehát nem pártideológiai célokat, hanem ezeket a célokat tűztük ki, ezért jöhetett létre a polgári kormány a benne lévő pártok erős különbözősége ellenére is. Mert nem pártideológiákat, hanem az előbb elmondott jövőt tűztük ki célul, ez segített át bennünket a legnehezebb kormányperiódusokon is, amikor pártkérdésekben, politikai kérdésekben nem értettünk egyet egymással a koalíción belül, de a jövő kérdéseiben megvolt közöttünk az egyetértés. És meggyőződésem: éppen azért, mert így gondolkodunk, ezért maradt fenn, és erősödik a támogatottságunk, és gyarapodik az a vélekedés, miszerint jó esélyekkel vágunk neki a következő választásnak. Valójában, kedves barátaim, a legegyszerűbb - mondjuk úgy - közhely-gyanús dolgokról van szó. Rájöttünk arra, hogy az emberek valójában békés családi életet akarnak, és a gyerekeket szépen akarják felnevelni. Az emberek egész egyszerűen munkát akarnak és érte tisztességes bért, mert úgy érzik, hogy így dönthetnek saját maguk, a saját sorsuk felől. Megláttuk, megtanultuk, hogy az emberek rendes iskolát akarnak, mert azt szeretnék, ha a gyermekeik többre vihetnék, mint a szüleik. És az emberek rendet is akarnak, hogy ne kelljen aggódniuk a szeretteikért, és ne vehessék el tőlük azt, amiért megdolgoztak. És végül úgy érzem, hogy az emberek vágyat éreznek arra, hogy megérezhessék, hogy a velük egy nyelvet beszélő másik ember nem idegen, hanem velük egy nemzethez tartozó, közeli felebarátjuk.
Föl lehet persze tenni azt a kérdést, tisztelt Hölgyeim és Uraim, honnan tudjuk, hogy az emberek valami ilyesmit akarnak. És akkor hivatkozhatnék fölmérésekre, kutatásokra, elemzésekre. De valljuk be, hogy a legerősebb bizonyosság e mögött valójában az, bármilyen közhelyszerű dologról is van szó, hogy mi is pontosan ezt akarjuk a saját személyes életünkben is.

(2) Nos hát, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ezek után azt a kérdést kell feltennünk, hogy ha ilyen egyszerű a politika, ilyen egyszerű a mi szakmánk, akkor vajon a polgári Magyarország jövőképével szemben miért nincs nem egyszerűen csak versenyképes, hanem egyáltalán értékelhető másik jövőkép. Persze néha ti is nagy zsivajt hallotok. Ilyenkor azt tanácsolom, hogy Mark Twain gondolatát idézzétek fel, hogy a zaj semmit sem bizonyít. Egy tyúk néha akkora ricsajt csap, mintha aszteroidát tojt volna.
Versengő, a mienkkel versengő másik leírása a kívánatos jövőnek tehát nincs, legfeljebb kákán csomót keresés, élő fába való belekötés, politikai epeömlés, esetleg a múltból föltörő atavisztikus munkát, kenyeret, "dipótáskás" szónoklatot.
Pedig kedves barátaim, komolyra fordítva a szót, akár lehetne is egy másik jövőkép. Hiszen, ha igaz, márpedig szerintem igaz, hogy Magyarországnak ma polgári, vagyis jobbközép kormánya van, akkor elvileg nyitott a lehetőség arra, hogy egy másik, mondjuk úgy, hogy egy szocialista vagy baloldali jövőképet is felrajzoljon valaki. Azonban, ha visszagondoltok a mögöttünk hagyott három évre, akkor azt láthatjátok, hogy éppen az Európában hagyományosan baloldalinak tartott kérdésekben, sőt talán nemcsak Európában, hanem Európa keleti felén is hagyományosan baloldalinak tartott kérdésekben értünk el átütő eredményeket.
Családtámogatás, minimálbér, oktatás és lakhatás. Nem csupán arról van szó, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim, hogy amikor a riválisaink kormányon voltak, akkor mindegyik említett területen kudarcot vallottak. Ilyen előfordul. Hanem ott tartunk, hogy ezeket a hagyományosan baloldalinak, egyébként baloldalinak gondolt kérdéseket az emberek a polgári oldalhoz tartozó ügyeknek tekintik. Van itt még valami, egy összefüggés, amire szeretném fölhívni a figyelmeteket, tán azért, hogy kellő súllyal értékelhessétek a saját teljesítményeteket. Ugyanis az előbb elmondott témákban: családtámogatás, minimálbér, lakhatás és oktatás, úgy értünk el eredményeket, hogy nem következett be, ami menetrendszerű az európai baloldali kormányok hasonló célú kormányzása esetén, vagyis hogy előbb-utóbb legyengül, leromlik a gazdaság versenyképessége, és újabb források híján az elért szociális eredmények is fenntarthatatlanná válnak.
Mi azonban egészen más utat jártunk, és azt hiszem, erre egészen büszkék lehetünk. Nem egyszerűen pénzt osztogattunk a családoknak, hanem a munkájukon keresztül támogattuk őket. Mi nem egyszerűen felemeltük a minimálbért, hanem ezzel egy időben járulékokat csökkentettünk és adókedvezményeket adtunk a vállalkozóknak. Mi nem lakhatási segélyeket osztottunk ki, hanem segítettünk lecsökkenteni a lakáshitel kamatait, és egyúttal a továbblépés lehetőségét kínáló szociális bérlakásokat építettünk.
Mi nem egyszerűen több pénzt osztottunk ki a diákok között, hanem eltöröltük a felesleges tandíjat, és a diákhitel-rendszer megalkotásával megadjuk az esélyt a saját maguk öngondoskodására. Úgy hiszem, ez egy olyan szellemi és politikai teljesítmény, amely, akárhogyan is végződik a következő választás, mindenképpen, ha máshogy nem, hát lábjegyzetben ott marad a magyar politika történetében.

(3) Kedves barátaim, harmadjára hadd mondjak néhány szót arról, hogy miért szerencsés dolog az, ha az ember a jó oldalt választja. Gondoljatok vissza, hogy 1994 óta milyen hosszú utat tettünk meg. Hosszú út volt ez, de sikeres is. Mondjuk ki őszintén, józan ésszel nehezen megmagyarázhatóan sikeres út volt ez. Nehéz megmondani, mennyi volt a szerencse, a Jóisten segítsége, a saját ügyesség, az ellenfél gyengesége. Nyilvánvalóan mindenki másképpen porciózza, de talán abban egyetértünk, hogy nem egyszerűen a vakszerencse, nem csupán a körülmények kedvező egybeesése húzódik meg a sikerek mögött.
Talán közületek is sokan gondolják úgy, hogy van valami, persze kibogozhatatlan lelki természetű oka is annak, ami történt. Így visszatekintve valljuk be a részleteket, úgy tűnik, hogy tán azért jutottunk el idáig, mert fontos, nehéz kérdéseknél soha nem engedtünk a csábításnak, mindig kitartottunk amellett, amit helyesnek gondoltunk, vagyis egész egyszerűen a jó oldalára álltunk. Gondoljatok csak vissza arra, 1994-ben, bár nagyon nehéz helyzetben voltunk, a csábítás sem volt kicsi, mégsem fogadtuk el a fölkérést az MSZP-SZDSZ kormányban való részvételre.
1994-et követően a saját pártönérdekünk követése helyett a polgári erők összefogásának szempontját követtük. Bizonyára emlékeztek még arra, hogy amikor már jóval erősebbek voltunk, mint a többi polgári erő, akkor is azt ajánlottuk szövetségként, hogy a választásokon a jelölteket egyharmad-egyharmad arányba állítsuk. Gondoljatok arra, hogy 1998-ban nem szegtük meg a polgárokkal kötött megállapodásunkat, és bár hatalomtechnikai szempontból, talán sokak személyes élete szempontjából is kényelmesebb lett volna valamilyen álságos ürüggyel a nagykoalíció felé mozdulni, mi mégis kitartottunk a polgári koalíció gondolata mellett.
Emlékezzetek arra, hogy volt olyan pillanat 1999-ben, amikor a Jugoszláviával szembeni NATO légicsapásoknál már minden politikai erő kihátrált mögülünk, csak mi tartottunk ki a célok mellett, és láthatjátok, hogy ma Jugoszlávia elindult az Európához vezető úton.
Emlékezzetek arra, hogy 1998-tól kezdődően kitartottunk a horvát szomszédainkkal való barátság mellett akkor is, amikor ez nemzetközi tényezőknek osztatlan lelkesedését nem váltotta még ki. És emlékezzetek arra, hogy 2000-ben kitartottunk az igazság és méltányosság mellett akkor, amikor Ausztriát igazságtalan és méltánytalan támadások érték.
Úgyhogy kedves barátaim, minden okunk megvan arra, hogy a kétségtelenül meglévő geopolitikai komplikációk ellenére kitartsunk a balti országokban élő barátaink NATO tagsága mellett, és a jó oldalra kell állnunk, vagyis szolidárisnak kell lennünk most Berlusconival és az olasz polgári pártokkal, amikor példátlan Európa nyomás alatt állnak. Nos talán ez a rövid magyarázata annak, hogy eljutottunk idáig.
(4) És végezetül, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim, hadd mondjak néhány szót az országépítésről és a nemzeti összefogás szükségességéről. Ti is látjátok, a polgári kormány országépítő munkát folytat. Bármerre mentek az országban, mindenhol építkezésekbe botlotok. Útépítések, autópálya építés, hídépítés, még a legkisebb falvakban is most épülő új házak, sőt van olyan, ahol egész utcasorok. Épül a Nemzeti Színház, a Fidesz Magyar Polgári Párt kifejezte azt az igényét, hogy épüljön fel a Nemzeti Filharmónia új otthona, a XX. század modern művészetének kiállítóterme, a Hagyományok Háza, épüljön fel Közép-Európa legnagyobb kongresszusi központja, és mellé egy kiállító terem is, csarnok is, nevezzük ezt úgy, hogy épüljön fel Budapesten a millenniumi városrész. Tán ennek a munkának a részletezésével most felesleges lenne rabolni az időt. Hadd mondjam inkább el nektek azt, hogy szerintem, az ilyen országépítő munkának van bizonyára több, de egy meghatározó előfeltétele is. Az országépítő munkához először egyesíteni kell a társadalmat. Fel kell építeni azt az összefogást, amely lehetővé teszi az országépítő munka támogatottságát, fel kell építeni egy olyan összefogást, amelyben mindenki megérezheti, hogy az ország jövője az ő személyes jövője is, hogy minden ember lássa értelmét a nagy célok kitűzésének és érezzen kedvet ahhoz, hogy a saját erőit mozgósítsa.
Kedves barátaim, ti is megtapasztaltátok, hogy a nemzeti összefogás, a nemzeti egység kialakítása nem megy egyik pillanatról a másikra, ugyanis néha vannak ellenzői is. Azt is megtapasztaltátok velünk együtt, hogy a nemzeti összefogás nem deklaráció és nem szónoklatok kérdése. Összefogni 10 millió ember szétfutó akaratát, és olyan irányt adni neki, hogy azok ne gyengítsék, hanem erősítsék, ne kioltsák, hanem megsokszorozzák egymást, nos ez kemény, fárasztó, türelmet igénylő, lépésről-lépésre haladó munka. Mi tulajdonképpen, kedves barátaim, 1994 óta dolgozunk a nemzeti összefogás megszületéséért. Legalábbis egy ilyen olvasata is van a mögöttünk hagyott hét esztendőnek.
Idézzük föl, hogy először 1994-ben a polgári politikai erők összefogásáért tettünk, utána létrehoztuk a kormánykoalíciót. Amint ez megtörtént, rögtön megegyezést kötöttünk a gyermekeiket nevelő családokkal. Amint lehetett, ehhez az összefogáshoz hozzáadtuk a történelmi egyházakkal való együttműködésből fakadó erőt. Azután bevontuk ebbe a nemzeti összefogásba a minimálbér kétszeresére emelésével a szerény keresetű, de tisztességesen dolgozó embereket.
Aztán emlékezzetek arra, hogy eltöröltük a tandíjat. Most létrehozzuk a diák hitelrendszert és ezzel meggyőződésem szerint, bevonjuk az össznemzeti egyetértésbe a főiskolásokat, és az egyetemistákat. Emlékezzünk arra, hogy példátlan mértékben megnöveltük a tudományra és kutatásra fordítható forrásokat, és hiszem, hogy így hozzáadtuk az akadémiai, és kutatói világ tekintélyes részének erejét is az összefogáshoz. Majd megalkottuk a Széchenyi tervet, adókedvezményt adtunk, s adunk majd még a kis és középvállalkozóknak, megegyezéseket kötöttünk az újjáalakult kamarával és nyíltan vállaltuk, az állami beruházásoknál a magyar vállalkozókat előnyben részesítjük, és ezzel meggyőződésem szerint bevontuk a magyar tőkét, a magyar vállalkozókat igen, a magyar tőkéseket is a nemzeti közmegegyezésbe.
Most megalkotjuk a köztisztviselői törvényt, és ezzel a köztisztviselői munkát végzők, valamint a rendvédelmi szakmában dolgozókat is beilleszthetjük ebbe az összefogásba. Ha a katonai életpályáról szóló törvényt is megalkotjuk, akkor a katonaemberek is tudnak majd csatlakozni ehhez az összefogáshoz. És a tisztességes, átlátható, kiszámítható és ezért igazságos állami nyugdíjrendszer megteremtésével, amelyen nap mint nap dolgozunk, valamint a nyugdíjak elmúlt három évben reálértékét növelő fokozatos, de tartós növelésével, úgy érzem, jó esély van arra, hogy bevonjuk a nemzeti közmegegyezésbe a nyugdíjasokat is.
A vidékről jött küldöttek nyílván tudják, hogy a gazdavilág mindig is magáénak érezte a nagy közös vállalkozásokat, ezért most a családi gazdaságok megerősítésével, a földbirtokviszonyok rendezésével és a külső üzletrészek állami visszavásárlásával nekik is adunk egy esélyt, hogy részeseivé váljanak a nagy összefogásnak. A politikai üldözést szenvedettek nyugdíjának rendezése útján és az őket megillető állami tisztelet kinyilvánításával úgy érzem, a volt ötvenhatosok és korábbi politikai üldözöttek előtt is megnyitottuk az utat a nemzeti, mindenkit magába foglaló nemzeti összefogás eléréséhez.
Még előttünk áll Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim, a közalkalmazott életpályát felrajzoló törvény megalkotása, és ezzel az utolsó jelentős társadalmi csoport is magáénak érezheti majd a Fidesz által javasolt nemzeti összefogást.
Tettünk lépéseket, de még sok a tennivalónk a cél érdekében, hogy a cigányság is magáénak érezhesse a nagy közös célokat, tettünk lépéseket és továbbra is teszünk majd annak érdekében, hogy munkához és tanulási lehetőséghez jussanak. És végezetül a határon túli magyarokról szóló törvény megalkotásával pedig a nemzeti összefogást határokon átívelő nemzeti újraegyesítéssé szélesítettük. Nos hát ez az elvégzett munka.
Ti is láthatjátok, hogy mindenkire szükség van, felesleges ember még nem született, ez is kiolvasható mindabból, amit elmondtam.
Van itt azonban még egy kérdés. Széthúzás és felesleges viták helyett nemzeti egység. Ez persze önmagában is szép, hisz a békességet szolgálja. Na, de milyen nagyobb célok érdekében kell megszerveznünk a nemzeti összefogást. Az egyik válasz az, amit mindannyian betéve tudunk már, egy olyan Magyarország felépítése érdekében, amelynek pillére a család, a munka a tanulás, a rend és az összetartozás. De van egy másik dimenzió, létezik egy másik megközelítés is. Kedves barátaim, a nemzeti egység, a nemzeti összefogás mélyebb értelme, a 15 milliós magyarság kárpát-medencei életlehetőségének bővítése, igen ez a mélyebb értelme annak, amit teszünk. Föl kell tennünk azt a kérdést, hogy a kárpát-medencei magyarság életlehetőségeit bővíthessük, miért kell létrehozni nemzeti összefogást. Több oka is van ennek. Az első, egy mély történelmi fölismerés, mondhatnám, Szent Istváni gyökerű, és máig érvényes. Mindannyian tudjuk, hogy nekünk magyaroknak eddig is és ezután is egyedül kell helytállnunk a világban. Rokonaink elmaradtak, nyelvünket senki sem érti, és idegen származású, idegen nyelvű és kultúrájú népek, német ajkúak és szlávok vesznek bennünket körül. A mögöttünk hagyott ezer esztendő történelme arra tanít, hogy nekünk magyaroknak csak akkor lesz saját otthonunk, ha lesz saját államunk.
Ez az első cél, aminek érdekében szükség lesz a jövőben a nemzeti összefogásra. A második cél, a második ok, amiért szükség van egyféle összefogásra, az az, hogy a magyarságnak eddig is, ezután is, mindig szüksége lesz arra, hogy folyamatosan erősítse magát. Csak akkor tud életlehetőséget teremteni polgárai számára, hogyha arra törekszik, hogy a közép-európai térség legjobban szervezett, és leggazdagabb nemzete legyen. Ennél kisebb célt, nem szabad kitűznünk magunk elé. Ugyanis csak akkor leszünk képesek arra, hogy a történelem tanúsága szerint menetrendszerűen érkező csapásokat kikerüljük, esetleg kivédjük.
Csak akkor tudunk újra és újra talpra állni, ha ez a törekvés megvan bennünk. Emlékezzetek arra, hogy az I. világháború után az országvesztést követően Magyarország volt egész Közép-Európa leggyengébb és legszegényebb állama, szinte egy életképtelen alakulat. Ráadásul az akkori Magyarország önbecsülése megbicsaklott, az önérzetünk mély sebet kapott, és az önbizalmunk elpárolgott. 20 év telt csak el, és elsősorban Bethlen miniszterelnöknek köszönhetően Magyarország ismét jól szervezett, tehetős, megbecsült és tisztelt állama lett Közép-Európának, tán a legstabilabb és a legjobban szervezett állama.
De gondoljatok arra, hogy 11 évvel ezelőtt Magyarország egy reménytelenségig eladósodott, életképtelen szocialista gazdasággal rendelkező ország volt, amely népességében fogyatkozott, kishitűségben szenvedett, és tájékozódásában alaposan megzavarodott.
Ma pedig Magyarország egy gyarapodó, erősödő, országépítő erejére ébredt, és reménykedő nemzet. Ezt bizonyítja tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy az önmegújulás képességét éppen a nemzeti összefogás révén meg kell tartanunk. A harmadik ok, amiért én egy ilyen széles összefogásról beszélek kedves barátaim, az az, hogy Magyarország nem törekedhet pusztán arra, hogy önmagát erősítse meg. Magyarországnak ugyanis szüksége van egy erős közép-Európára. Ezért a közép-Európai közös építkezésben is részt kell vennie. A XX. század történelme félreérthetetlenül azt tanítja, hogy ha nem akarunk két hatalom között összemorzsolódni, ha nem akarunk szemet hunyni geopolitikai helyzetünk sajátosságai felett, akkor nekünk közép-Európai együttműködésben kell gondolkodnunk.
Mi magyarok ma, Közép-Európa békéjében, stabilitásában és szabadságában vagyunk érdekeltek. Nemcsak a határon túl élő magyarok miatt, hanem azért is, mert adottságaink, gazdasági erőnk, szervezett és rendezett államéletünk előnyeit így tudjuk legjobban érvényesíteni. Ezért nekünk a szabad kereskedés mellett, az átjárható határok mellett, autópályák, hidak, vasutak, energiarendszerek összekapcsolása mellett kell érvelnünk, és segíteni kell a magyar vállalkozókat abban, hogy egész Közép-Európában saját tőkével ruházhassanak be.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim! Van a Közép-Európai dimenzión túli nagy összeurópai dimenziója is annak, amiért nemzeti összefogásról beszélek. Nem tudjuk persze, mit tartogat számunkra a jövő, de úgy érzem - és remélem, nem keverem össze a vágyaimat a realitásokkal - hogy egész Európa egy nagyszabású történelmi- és szellemi kiigazítás előtt áll.
Emlékezzünk vissza, a XX. század elején, amikor a szerencsétlen európai politikai összeomlás bekövetkezett, akkor ez egybeesett a hagyományokat, a hagyományos értékeket relativizálni akaró, viszonylagossá tevő, szellemi irányzatok megerősödésével. Ennek eredménye az lett, hogy az emberi személy méltósága, emberi személy méltóságára és felelősségére épülő világ megrendült, megkérdőjeleződött és ezzel megnyit az út a XX. századi véres diktatúrák előtt.
A II. világháború után Nyugat-Európában és a kommunizmus után Közép-Európában teret hódít egy új korszellem. Félve mondom, hogy baloldali liberalizmus. Hiszen éppen kerülni akarom az ideológiai kifejezéseket. Tehát az éppen manapság hódító kordivat kétségtelenül eredményeket ért el abban, hogy sikerült megakadályoznia, hogy Európában ismét vérontás következzen be. De nem állította helyre azt a harmóniát, amelyre az emberi természetnek szüksége van, és amely a XX. század eleji nagy összeomlás előtt még meg volt.
Ez a munka, az emberi természet harmóniájának helyreállítása, ez még előttünk áll és ez egy nagy, összeurópai szellemi és történelmi kiigazítás formájában történhet meg. Valószínűleg ki kell mondani előbb-utóbb egész Európában, hogy a mindent szabad, ami más szabadságát nem sérti elv helyett egy másik elvre kellene helyezni a gondolkodásunkat, mely úgy hangzik, ne tégy olyat másnak, amit nem akarsz, hogy mások tegyenek neked.
Nos, ennek a végiggondolásához, be- és elfogadásához, úgy érzem, szintén nemzeti egységre, az egység szellemére volna szükség.
És végezetül a nemzeti egység melletti utolsó érvem, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, az az, hogy a rendszerváltás tulajdonképpen utolsó nyitva maradt nagy kérdése, hiszen az alkotmányos nagy kérdéseket már megválaszoltuk, bár van még erre elrendeznivalónk.

Mert a gazdaság nagy kérdéseit már megválaszoltuk. Persze, mindig akad kiigazítani való. De az igazán nyitva maradt nagy kérdés az úgy hangzik, hogy milyen minőségű lesz a magyar polgár és az ő élete, vagy egyszerűbben -- milyen lesz a magyar ember és milyen életet él majd.
Ezt nagyon világosan fogalmazza meg számotokra, mindannyiunk számára "A történelem fényutcáján" címet viselő értékelés első fejezete. Amikor a következőket mondja: az ember morális tartalma mellett számolnunk kell az emberi személyiség szerkezetével is. Az ember évezredek óta formálódó belső szerkezete nemcsak bizonyos pozitív és negatív értékek, morális elvek, azaz bizonyos morális mérce elfogadásából, hanem annak folyamatos vizsgálatából és megítéléséből is áll, hogy környezetünk és benne mi magunk cselekvéseinkben, állásfoglalásainkban mennyire felelünk meg az általunk elfogadott elveknek.
Mennyire felelünk meg ennek a mércének? A mérce mellett tehát, kedves barátaim, döntő fontosságú az önvizsgálat, és az azt követő ítélet, vagyis a lelkiismeret intézménye. De ugyanilyen fontos a világ morális rendjéért az emberre háruló felelősség tudata, a kizökkent világ helyretolására érzett belső késztetés, lelkiismereti parancs is.
Ezt a szerzők szerint bizonyára több tízezer éves emberi szerkezetet az európai ember számára a kereszténység közvetítette és egészítette ki a Tízparancsolattal, a krisztusi szeretetszabállyal, az előbbiből folyó cselekvési szabállyal, a lelkiismerettel, a hibák, bűnök feletti sajnálkozással, bűnbánattal, a jóvátétellel, és az azt követő megbocsátással.
A kérdés: fennmarad-e az évezredek műhelyében kiformált és Európában a kereszténység által végső formára hozott, lelkiismerettel rendelkező, és a közösséggel harmóniában élő, a közösséget elfogadó humánus ember.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ahhoz, hogy ezeket a dimenziókat egyáltalán belássuk, hogy megértsük, hogy az előttünk álló esztendőknek éppen ez a kulcskérdése, ehhez az szükséges, hogy egyetértsünk abban, hogy valóban ez a rendszerváltás utolsó, még nyitva maradt alapvető kérdése, amely válaszra vár.
Kedves Barátaim! Ugyanakkor, amikor nemzeti összefogásról és nemzeti egységről beszélek, amelyet célul kell kitűznünk, akkor én nem egy egyszer és mindenkorra szóló statikus egységre gondolok, hanem egy állandóan újraalakuló, újra kötendő, újra megerősítendő egységre.

Erről is ad nekünk eligazítást "A történelem főutcáján" című vitairat első fejezete vitairatunknak, amikor azt mondja, hogy a polgár számára az öntudat, az önérzet, az önbecsülés forrásai teljesítmény, a másokért is viselt felelősség és áldozat, az egész közösséget egyben tartó morális és jogi normák ilyenként való tudatos követése. Polgárnak lenni nehezebb, mint a szocializmus dolgozójának lenni, mert nem besoroláson, hanem teljesítményen múlik.
És itt jön a lényeg. A polgárlét ebben az összefüggésben nem kirekesztés, nem valamilyen zárt klubtagsági jogcíme, mint ahogy az ellenfelek szeretik ezt állítani, hanem hívás egy magasabb életminőségbe, intenzívebb emberségbe való belépésre és az ehhez szükséges nagyobb erőfeszítésre. Ez a hívás válogatás nélkül a társadalom minden tagjához szól. Válaszolni, megfelelni pedig szabad elhatározás, szabad választás dolga.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim! Arra gondolok, hogy az általunk megcélzott és egyébként jó ütemben épített nemzeti egység, nemzeti összefogás nem nélkülözhet szellemi, eszmei alapokat. Vagyis ennek a nemzeti összefogásnak a polgári értékek alapján kell állnia és megszerveződnie. Legalább mi így szeretnénk.

Kedves Barátaim! Mindezt a sok bonyolult és hosszadalmas, talán kicsit fárasztó dolgot azért mondtam el, hogy érthetővé tegyem azt az egyetlen mondatot, amelyben összefoglalható három éves kormányzásunk lényege.
Ez pedig a következőképpen hangzik: a Fidesz - Magyar Polgári Párt a polgári erők összefogásától eljutott a nemzeti összefogásig, a Fidesz - Magyar Polgári Párt a polgári erők összefogásának erejéből a nemzeti összefogás erejévé vált.

Gratulálok nektek ehhez a szép sikerhez. Köszönöm a megtisztelő figyelmet.
 
 
 

Vissza a kezdőlapra