A magyar miniszterelnök beszéde az American Enterprise Institute-ban

Közép-Európa számára létfontosságú, hogy fennmaradjon a transzatlanti szövetség - hangsúlyozta Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedden, az American Enterprise Institute nevű intézetben mondott beszédében.

A rendezvényen - az Intézet kebelén belül létrejött Új Atlanti Kezdeményezés nevű csoport képviseletében - Jeane Kirkpatrick volt amerikai ENSZ-nagykövet, valamint George Pataki, New York állam kormányzója átadta Orbán Viktornak az idén első ízben adományozott Szabadság díjat, azon érdemek elismeréseként, amelyeket a jelenlegi magyar kormányfő a kelet-európai szabadság és demokrácia helyreállítása érdekében felmutatott.

Kirkpatrick, Pataki, valamint a szintén jelen volt Henry Hyde, az amerikai képviselőház nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó bizottságának elnöke egyaránt kiemelte Orbán múltjából az 1989 júniusában a Hősök terén mondott beszédét, amelyben az akkori fiatal ellenzéki vezető követelte a szovjet csapatok távozását, és szavai ösztönző erővel hatottak a rendszer megváltoztatásának folyamatára.

A kitüntetett miniszterelnök a washingtoni rendezvényen kedden elhangzott beszédében, valamint a kérdésekre adott válaszokban is nyomatékkal húzta alá: Magyarország számára nem jelent "vagy-vagy" kérdést a transzatlanti kötődés, illetve az európai védelmi identitás kialakításában való részvétel. Budapest - hangsúlyozta -, mindkettőre törekszik, és egyértelműen biztosította az amerikai hallgatóságot afelől, hogy Magyarország szemében elhanyagolhatatlan érték a NATO egységének, összetartó erejének a megőrzése.

A miniszterelnök a beszédben egyebek közt megjegyezte: amikor az ember belép az Európai Unióba, akkor az útlevél-ellenőrzésnél külön folyosó szolgál az EU-polgárok - és külön a többiek - számára. Amikor az ember belép az Egyesült Államokba, akkor külön folyosó szolgál az amerikai állampolgárok - és külön a többiek - számára. "Miért ne lehetne olyan folyosót létrehozni, amely az atlanti polgárok számára szolgál?" - tette fel a kérdést.

Egy másik gondolat, amit Orbán Viktor felvetett, egy olyan közös Alap kezdeményezése, amely egyfelől Magyarország (valamint vele együtt, az elmúlt egy évtized eredményei alapján valóban sikertörténetnek számító egész Közép-Európa), másfelől az Egyesült Államok között építene hidat a nézetek cseréje számára, a kultúra, az oktatás, a politikai és a társadalmi véleményformálás érdekében. A magyar kormányfő kiemelte, hogy országa erősen érdekelt Ukrajna függetlenségének a megőrzésében, és megállapította, hogy az ukrán vezetésben olyan személyek jelennek meg, akik elődeiknél kevésbé mondhatók nyugatbarátnak. Az orosz befolyás terjesztésének gazdasági eszközeivel kapcsolatban szólt a miniszterelnök arról, hogy biztosítani kell az orosz beruházói tőke átláthatóságát.

Magyar belpolitikai témájú kérdésre válaszolva, Orbán Viktor úgy vélekedett, hogy a magyar politikai színtér a kétpárti berendezkedés felé halad. Kijelentette, hogy a szocialista párt körül tömörülő erők is nyugatbarátiak, tehát kormányváltás esetén - amiben persze Orbán pártja nem érdekelt - nem kellene számolni a magyar külpolitika megváltozásával.

MTI
Az American Enterprise Institute-hoz tartozó Új Atlanti Kezdeményezés által nemrégiben alapított, most először adományozott Szabadság díjjal tüntették ki a magyar miniszterelnököt. Ezzel a kitüntetéssel kívánták elismerni Orbán Viktor erőfeszítéseit, amelyeket a rendszerváltásért, illetve a magyar szabadságért és függetlenségért tett. A fent ismertetettt beszédet a díjátadást követően mondta el a magyar miniszterelnök.

Vissza a kezdőlapra