Válogatás
a Miniszterelnöki Hivatal
sajtószemléjéből
1. Belföld
 

Nem foglalkozik a kormány pártkombinációkkal - mondta Borókai Gábor kormányszóvivő, reagálva Kovács László nyílt levelére, amelyet az MSZP elnöke Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett. A politikus arra várt választ a kormányfőtől: egyetért-e a MIÉP értékrendjével és politikájának hangsúlyaival, elképzelhetőnek tart-e bármilyen körülmények között egy, a Fidesz és a MIÉP közötti koalíciót, illetve van-e esélye annak, hogy egy esetleges Fidesz vezette kisebbségi kormányt a MIÉP kívülről támogat? Borókai Gábor hangsúlyozta: a kormányfő a hozzá címzett levelekre mindig válaszol, de mivel Kovács László nyílt levél formájában intézte hozzá kérdéseit, módot adott arra, hogy a miniszterelnök a sajtó útján válaszoljon. Szerinte a kabinetnek az a feladata, hogy meggyőzzön mindenkit: az ország előrehaladása érdekében érdemes erre a kormányra, programjára szavaznia
-  Magyar Hírlap: Kovács...

A Népszava  Kovács aggodalmait nem oszlatja el a kormányszóvivő címmel Kovács Lászlót idézi, aki elmondta: ő személyes levelet írt a Miniszterelnök Úrnak és nem a szóvivőtől várt választ. Ezt az eljárást cinikusnak minősítette. Kovács szerint ezek után a Fidesz nem csodálkozhat azon, ha a hazai és nemzetközi közvélemény reális esélynek tekinti összefogását a MIÉP-pel.

Hat jelölt maradt állva a dabasi időközi parlamenti választás vasárnapi második fordulójára. A MIÉP visszalépése után Pusztai Erzsébet, az MDNP elnöke jelentette be: nem indul a második fordulóban
- Magyar Nemzet: Dabasi körzet ismét...
- Népszabadság: Hat jelölt...
- Népszava: Hat...

Összehívta az FKGP reform polgári platformjának országos nagygyűlését május 5 -re az ügyvivő testület. Ezt Várhelyi András kisgazda képviselő közölte tegnap. Jelezte: az országos nagygyűlésen ezer helyi kisgazdapártelnök és törvényesen választott küldött megjelenése várható. Emlékeztetett arra: a reform polgári platform ügyvivő testületei Szabolcs-Szatmár-Bereg megyén kívül minden megyében megalakultak a helyi kisgazda elnökökből és megyei vezetőkből. Várhelyi hangsúlyozta: a nagygyűlésen eldől Torgyán József jelenlegi pártelnök sorsa is: Ha a pártelnök addig nem mond le magától, itt leválthatják.

Leszögezte: Torgyán Józsefnek távoznia kell a történtek után a magyar belpolitika porondjáról, ha érez még minimális erkölcsi tisztességet és felelősséget a magyarok ügye iránt. Ha nem érez ilyet, és "huncut ügyvédi fogásokkal" megpróbálja a saját terheit rátestálni egy országra és egy történelmi pártra, akkor május 5-én a teljesen törvényesen összehívott országos nagygyűlés el fogja őt bocsátani. Azt, hogyan lesz ebből a gyűlésből legitim, a vezetőváltásra jogosult ülés, a politikus nem kívánta elárulni. Vezető kereszténydemokrata személyiségekkel is tárgyal a választási együttműködésről az FKGP polgári platformja - közölte tegnap Boros Imre PHARE-ügyeket felügyelő tárca nélküli miniszter. Megerősítette: rendszeresen egyeztetnek az FKGP miniszterei és vezető politikusai a pártelnök kórházi tartózkodása miatt kialakult helyzetről. A miniszter szerint Torgyán Józsefnek , ha kijön a kórházból, meg kell változtatnia életmódját
- Magyar Nemzet: FKGP...
- Népszabadság: A reformkisgazdák...

Horn Gyula volt miniszterelnök tegnap meglátogatta a kórházban fekvő TorgyánJózsefet. Elmondta: bár 12 éve politikai ellenfelek, nincs abban semmi kivetnivaló, ha valaki meglátogatja betegeskedő politikustársát. Több mint egy órán át beszélgettek Torgyán József egészségügyi állapotáról, pártja helyzetéről és az ország dolgairól. Lányi Zsolt volt kisgazda alelnök nem tulajdonít különösebb jelentőséget a találkozónak. "Miért ne beszélgetne két bukott politikus? Annak meg külön örülnék, ha Torgyán átlépne Hornékhoz." A TV2 értesülése szerint Torgyán József ma elhagyja a kórházat
- Magyar Hírlap: Horn Gyula...

Ma kezdődik az MSZP miniszterelnök-jelöltjeinek meghallgatása. Hétfőig tisztázódhat, hogy a korábban szóba jött személyek közül kik vállalják a jelölést. Lapinformációk szerint a miniszterelnöki jelöltségre Medgyessy Péter, volt pénzügyminiszter a legesélyesebb, ha vállalja a jelölést. Ha viszont nemet mond a felkérésre, akkor Kovács László lehet a befutó
- Népszabadság: Az MSZP-nél...

Az MSZP internetes honlapján keresztül is elérhető e-voks közvélemény-kutatása szerint az olvasók 65 százaléka úgy véli, az MSZP vezetőinek tudtával adott Stadler József akasztói vállalkozó az 1994-es választási kampányban jelentős összegeket a szocialistáknak
- Magyar Nemzet: Stadlernak hisznek...

Őszre elkészül az SZDSZ kormányzati programja, amelynek munkatervében - a tavaly év végén elfogadott Korszakváltás elnevezésű program alapján - többek között a parlament ellenőrző szerepének visszaállítása, az Alkotmánybíróság hatékonyabbá tétele, a független intézmények megerősítése és a közszolgálati média párttalanítása szerepel - közölte tegnap Magyar Bálint volt pártelnök, aki szerint a Fidesz a volt népköztársaság helyett Narancs Köztársaságot épít. Horn Gábor, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese szerint pártjának is meg kell kezdenie a kampányt, mivel kifulladt az a lendület, amely Demszky Gábor pártelnökké választásával indult meg a múlt év végén
- Magyar Nemzet: Kifulladt...
- Népszabadság: Az SZDSZ...

A rendőrség és a cigányság közötti konfliktus- és előítéletmentes viszony megteremtése és a párbeszéd javítása érdekében közös dokumentumot fogadtak el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ), valamint a helyi cigány kisebbségi önkormányzati vezetők
- Magyar Nemzet: Rendőrök és romák...

2. Gazdaság

A BUX több mint 350 pontos, 5,5 százalékos erősödéssel csütörtökön 6739 ponton zárt. Valamennyi vezető részvény drágult. A BUX felívelésében meghatározó szerepük van a nemzetközi hatásoknak
- Népszabadság: Budapesti Tőzsde...

Magyarország alapvető érdeke, hogy az agrárkereskedelemben résztvevő országok a BSE-kór, illetve a száj- és körömfájás miatt csak indokolt mértékben hozzák meg védőintézkedéseiket, ne pedig a piacvédelemre használják fel a kialakult helyzetet.
Mivel a hazai állatállományban egyáltalán nincs jelen a BSE-kór, a száj- és körömfájás pedig 1973 óta nem fordult elő, agrárexportunkat rendkívül kedvezőtlenül érintik az egyes országok által életbe lépetett intézkedéseket. Hazánk ennek megfelelően megteszi a szükséges diplomáciai lépéseket, s ha az exporttilalom feloldásában nem sikerül eredményeket elérni, magyar részről kereskedelmi ellenintézkedések várhatók - mondta Balás Péter, külgazdasági helyettes államtitkár
- Magyar Nemzet: Indokolatlan...

3. Külföld

A napilapok beszámolói szerint nyilvánosan dicsérte, a zárt találkozókon azonban bírálta is Magyarország uniós felkészülését Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke. A kritikák elsősorban a médiatörvényt és a romák helyzetét érték. Éles vita alakult ki Magyarország kergemarhakór-minősítéséről. Orbán Viktor kormányfő tiltakozott Prodinál, amiért Magyarországot BSE -fertőzöttként kezelik. A miniszterelnök nagy sikernek és előrelépésnek minősítette a nizzai EU -csúcs döntését, miszerint a 2004-es európai választásokon már a legfelkészültebb tagjelöltek is részt vehetnek. A kormányfő úgy véli, Magyarország teljesíteni tudja az uniós ütemtervet
- Népszabadság: EU-gátak
- Magyar Nemzet: Prodi dícsér és...
- Népszava: Jelentős... és folytatása

Szófiában két dokumentum elfogadásával zárult az Európai Néppárt (EPP) tegnapi kibővített csúcstalálkozója. A jobbközép pártok képviseletében résztvevő kormány- és államfők állásfoglalásban sürgették az EU bővítés gyorsítását, valamint a macedóniai válság mielőbbi megoldását. A találkozón részt vett Orbán Viktor kormányfő is, aki interjút adott a Szega című bolgár lapnak. A kormányfő többek között kijelentette: "Ha a magyar cigányok úgy vélik, hogy máshol, a hazájukon kívül jobb feltételekhez jutnak, mély sajnálattal, de nem tartjuk vissza őket. Jobban szeretnénk, ha a saját országukban boldogulnának, ahol nem keveset teszünk értük. A baj inkább abból ered, hogy egy lényegében gazdasági kérdésből éles politikai kérdést csinálnak
- Magyar Nemzet: Jobbközép...

B.Ágnes

 
 
 

Vissza a kezdőlapra