Sajtószemle a MeH alapján
2001. május 11.
1. Belföld

Május 15-ei hatállyal kezdeményezi a miniszterelnök az államfőnél Frajna Imre, a MeH politikai államtitkára felmentését, és ugyanilyen határidővel elfogadta Horváth Zsolt, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára lemondását - közölte Borókai Gábor kormányszóvivő.
Magyar Hírlap: Három államtitkár...
Népszava: Megerősítették.
Magyar Nemzet: Mikola marad...

A Népszabadság (Orbán megerősítette... 1.,4.o.) Mikola Istvánt idézi, aki továbbra is elfogadhatatlannak tartja a parlament keddi döntését, amely a Fidesz-frakció támogatásával korlátozta a hatáskörét. Mikola elmondta: ő nem kereste meg a miniszterelnököt, Orbán Viktor hívta találkozóra a szavazás után a kancelláriaminisztert és a pénzügyminisztert. O nem szabott feltételeket, csupán közölte, hogy ilyen körülmények között nem tud dolgozni. A miniszter szerint politikai hiba történt, amiért a felelősséget valakinek viselnie kellett, ezért kezdeményezte Horváth Zsolt politikai államtitkár felmentését.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön kezdeményezte Kávássy Sándor kisgazda környezetvédelmi államtitkár felmentését a köztársasági elnöknél. A felmentést Turi-Kovács Béla kisgazda környezetvédelmi miniszter kezdeményezte Orbán Viktornál. A javaslat már korábban körvonalazódott, de Turi-Kovács azt követően tartotta indokoltnak a felmentést, hogy Kávássy az FKGP ceglédi nagygyűlésén szó nélkül nézte végig, hogy miniszterének hangos kiabálások, majd lökdösődések között távoznia kellett a rendezvényről. Kávássy a koalíciós szerződésben foglaltak "lábbal tiprásának" tartja menesztését. Szerinte ez nem egyeztethető össze "a polgári tisztességgel és a szerződések megtartására vonatkozó ősi jogelvekkel." Torgyán József szerint a miniszterelnök súlyosan megsérti a koalíciós szerződést, és veszélyezteti a demokráciát. Leszögezte: pártja semmilyen körülmények között nem bontja fel a koalíciós szerződést, megvizsgálják azonban a történteket, és a miniszterelnök magatartását várhatóan "súlyos negatívumként" könyvelik majd el.

"Érdekes, amikor Orbán Viktor miniszterelnök akart lenni, akkor tudta, ki az FKGP elnöke, most, amikor a kétpólusú rendszer kialakításán munkálkodik, már nem tudja. A Fovárosi Bíróságon pontosan be van jegyezve, hogy ki képviseli az FKGP-t, Orbán Viktornak ismernie kell Torgyán József nevét" - fogalmazott. Torgyán utalt arra, hogy a közvélekedés szerint sem lennének sikeresek az ő pártelnöki tisztségéből történő eltávolítására tett kísérletek a Fidesz közreműködése nélkül. Borókai Gábor kormányszóvivő felhívta a figyelmet, hogy a koalíciós szerződés a kormányprogram végrehajtására jött létre. Megerősítette azt is, a miniszterelnök nem veszélyeztetheti az ország kormányozhatóságát az FKGP belső viszályai, pártharcai miatt
Népszabadság: Torgyán a miniszterelnököt támadja...
Népszava: Háborús viszonyok a koalícióban
Magyar Hírlap: Torgyánnak...
Magyar Nemzet: Torgyán...

Torgyán József nem kíván átülni a függetlenek padsoraiba annak ellenére sem, hogy az Országgyűlés ügyrendi bizottsága állásfoglalásában kimondta: Áder János házelnök nem bírálhatja felül az FKGP frakcióvezetőjének bejelentését, amely szerint a kisgazda képviselőcsoport kizárta soraiból a pártelnököt.
Népszabadság: Torgyán...

Kövér László lett a Fidesz új ügyvezető alelnöke - jelentette be Pokorni Zoltán elnök a tegnapi elnökségi ülés után. A Fidesz új elnöke ma levelet küld a Magyar Hírlap szerkesztőségébe pártja és a lap kapcsolatáról. Mint már jeleztük, az MH tegnap bocsánatot kért az ismert cikk miatt
Népszabadság: Kövér..
Népszava: Sajtólevelező...

A Fővárosi Bíróság másodfokú, jogerős ítéletében elutasította Kuncze Gábor (SZDSZ) keresetét, amelyben a politikus a Magyar Nemzetben 2000. november 24 -én megjelent, Kuncze Gábor elhatárolódik a Wallistól című cikkére kért sajtó-helyreigazítást. Az MN jogi képviselője a Magyar Hírlap és a Népszava tudósításával bizonyította, hogy Kuncze valóban ellentmondásos nyilatkozatokat tett vagyoni helyzetéről
Magyar Nemzet: Kuncze...

A hátrányos helyzetű, főleg roma fiatalok sikeres oktatásának elősegítésére megkezdte működését az Oktatási Minisztérium által létrehozott Pedagógiai Információs és Szakmai Forrásközpont - jelentette be Környei László, a tárca helyettes államtitkárra tegnap. A központ az idén 20 millió forinttal gazdálkodhat
Magyar Nemzet: A roma...

Felszólítjuk Krasznai Józsefet az OCÖ nevében, hogy hagyjon fel a kalandorpolitikával, és a magyar cigányság nevében ne nyilatkozzon. Saját játszmáiból hagyja ki a magyar cigányságot - mondta Pádár László, a győri roma kisebbségi önkormányzat vezetője. Hozzátette: ez már a második alkalom, hogy "megvezettek" győri romákat, miután Krasznai kicsábította őket, majd sorsukra hagyva úgy jutottak haza, ahogy tudtak
Magyar Nemzet: Felszólítás...

2. Gazdaság

Varga Mihály pénzügyminiszter határozottan cáfolta, hogy a nyugdíjkorhatárról véleménykülönbség volna közötte és Orbán Viktor kormányfő között. Megerősítette: a kormány a nyugdíjrendszer olyan átalakításán dolgozik, amely kezelni tudja a demográfiai, illetve a finanszírozási problémákat
Népszabadság: Varga és Orbán...
Népszava: A nyugdíjrendszer

Az Országos Munkaügyi Tanács munkavállalói oldalának csütörtöki ülésén a szakszervezeti szövetségek azzal bízták meg a soros elnököt, Vígh Lászlót, hogy levélben forduljon a Miniszterelnök Úrhoz, kifogásolva azt, hogy az utóbbi időben különböző tartalmú kormányzati közlések hangzanak el a nyugdíjrendszer módosításáról. A szakszervezetek szeretnék megismerni azokat a tervezeteket, amelyeket a kormány júniusban akar nyilvánosságra hozni a nyugdíjreform megvalósításáról
Népszabadság: Keretes

Az idén tartható az előre jelzett 4,5-4,7 milliárd eurós kereskedelmi hiány, ami egyébként jobb is lehet, ha az enerigaárak a jelenleginél kedvezőbben alakulnak - mondta Balás Péter, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára az első három hónap adataira alapozva. Az első negyedévben a külkereskedelmi hiány valamivel meghaladta az egymilliárd eurót, ami 162,8 millióval több, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor hosszú idő után először fordult elő, hogy a kivitel dinamikája erősebb volt a behozatalénál. Az export 22 százalékkal, az import 21,7 százalékkal nőtt a bázis időszakához képest
Világgazdaság: Tart...

3. Külföld

A Világgazdaság (Tekintélyes tudósítás Magyarországról 12.o.) a Jane's Foreign Report egyik cikkét ismerteti: "Budapesti kávéházakban alig kelt meglepetést, hogy Orbán Viktor kormányfő a múlt héten elismerte, nem zárja ki a koalíciókötést a MIÉP-pel... Orbán szüntelen jobbra tolódik, és immár nem múlik el nap, hogy a 38 éves kormányfő vagy más Fidesz-vezetők ne tegyenek megjegyzést Nagy-Magyarországról, a magyar kisebbségek jogairól, ne szóljanak annak szükségességéről, hogy "kezelni kell a romakérdést". A balliberális sajtó pedig nap mint nap szól arról..., hogy Orbán diktatórikus hajlamú, visszaél a demokráciával, vagy hogy osztja a "kvázi-fasiszta MIÉP eszméit. Sokan úgy gondolják, csak azért nem lép hivatalosan koalícióra a MIÉP-pel, mert tart a lépés külföldi visszhangjától, főként az Európai Uniótól." Vásárhelyi Júlia, a HVG szerkesztője a londoni lapnak egyre romló, immár veszélyes helyzetről beszélt. Nagyrészt a Fideszt teszi felelőssé az FKGP összeomlásáért. Szerinte "Orbán egyre despotikusabb vonásokat mutat." A szerkesztőnő és más nyilatkozók is úgy vélik, a politikai életet megmételyezi az a feketelista, amely kormánybírálók nevét tartalmazza, közte Vásárhelyiét is. Vásárhelyi szerint "Ez nem hasonlít a kommunista érában összeállított listákhoz, amikor az azon szereplőjük elveszítették munkájukat és lakásukat. Most a kormányhoz közeli médiumokban gyalázzák, a Parlamentben pedig a Fidesz vezérszónokai megbélyegzik őket. Amióta "Magyarország ellenségévé" nyilvánították, aki "külföldi zsoldban áll", a szomszédok elutasítóan viselkednek vele, és "kislánya érdekében talán el kell költöznie a lakásából" - állítja Vásárhelyi Júlia. Kéri László politológus, "aki hajdanán tanára volt Orbánnak és más Fidesz-politikusoknak" az ún. "feketelistát" politikai paranoiának nevezi, de szerinte a Fidesz nagyobb tétben játszik.

Mivel a gazdaság helyzete nagyon jó, aki 2002-ben győz, akár egy generáción keresztül is kormányon maradhat. "Orbán, noha stílusa aggodalmakat kelt, a kedvező gazdasági helyzetnek és az EU-tagság közelségének köszönhetően jól szerepel a közvélemény-kutatásokban. Sokan azt jósolják, a választások közeledtével a kormányfő változtat retorikáján, hogy ne idegenítse el a bizonytalan szavazókat, akiknek az aránya eléri az 50 százalékot." A VG emlékeztet rá, hogy néhány hete "egyes hazai jobboldali médiumok" boségesen idézték és igen megbízhatónak, tekintélyesnek minősítették a Jane's Foreign Reportot, utalva arra az írásra, amelyben a lap külföldi titkosszolgálatokat sejtet a zámolyi romák kivándorlása mögött.

Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere és zágrábi kollégája, Milan Bandic tegnap aláírta a két főváros együttműködésének kiterjesztéséről szóló megállapodást. Demszky megkoszorúzta Petőfi Sándor és Antall József emléktábláját. Hangsúlyozta a volt miniszterelnöknek a magyarországi liberális demokrata rendszer kiépítésében szerzett érdemeit, amely szerinte ma mindinkább veszélybe kerül, ennek védelme az SZDSZ fő feladata. Demszky szerint Magyarországon nincs lehetőség a korrupciógyanús ügyek kivizsgálására, a demokratikus intézményrendszer sok tekintetben megsérült, az SZDSZ azon lesz, hogy ezt helyreállítsa
Magyar Hírlap: Budapest...
Népszabadság: Távirati...

Luis Qeiro, az Európai Parlament magyar raportőre tegnap elmondta: a magyarországi média problémás ügyeinek rendezése alapvető fontosságú, meghatározza a közhangulatot, az intézmények életét, ezért néhány kérdést a lehető leghamarabb meg kell oldani az Országgyűlésben. A raportőr úgy vélte, hogy a magyar gazdaság mutatói igen kedvezően alakulnak, és komoly erőfeszítések történtek a környezetvédelmi politika területén. A mezőgazdaságban és a versenypolitika tekintetében azonban továbbra is vannak problémák. A raportőr nagyon hasznos beszélgetést folytatott Farkas Flóriánnal, az OCÖ elnökével. Qeiro május végéig készül el a romákról szóló jelentésével
Népszabadság: Rendezni kell...

A Magyar Hírlap (Silvio Berlusconi... 1.,2.o.) a vasárnapi olasz parlamenti választásokról készített előzetes összeállítást, kiemelve: a Silvio Berlusconi által vezetett jobboldali koalíció a legutóbbi felmérések szerint 4-6 százalékkal vezet a baloldal előtt. A kampánycsend már életbe lépett.
 

Vissza a kezdőlapra