Válogatás a MeH sajtószemléjéből
1. Belföld
 

Tegnap minden országgyűlési képviselő vagyonnyilatkozatát nyilvánosságra hozták, a dokumentumokat bárki megtekintheti az Országgyűlési Könyvtárban, a Parlament Sajtóirodáján, és a Képviselői Tájékoztató Központban. A lapok kiemelik: a Torgyán család 65 millió forintos adósságot halmozott fel a Tállya utcai építkezés miatt, miközben fiuk is elegáns villát épített a II. kerületben. Orbán Viktor miniszterelnöknek új, 1,4-es Volkswagen személygépkocsija van, 50 százalékban tulajdonosa egy fővárosi V. kerületi, 136 négyzetméteres lakásnak. Bankszámláján összesen 7,98 millió forint, 7000 ATS és 1165 USD található. Baráth Etelének, az MSZP képviselőjének Velencében van nyaralója. A legvagyonosabb honatyák közé tartozik Baráth mellett a parlament SZDSZ-es alelnöke, Wekler Ferenc, a kisgazdapárti Balogh Gyula és Czira Szabolcs, a fideszes Juharos Róbert


Szintén a VG Küzdenek a pártok a nyugdíjasokért címmel idézi Orbán Viktor miniszterelnök nyugdíj-korhatár eltörlésére vonatkozó kijelentését, és kiemeli: a kormány az elmúlt hetek nyugdíjasokat érintő intézkedéseivel és ígéreteivel azt a réteget célozta meg, amely a választásokon való részvételi hajlandóságát tekintve igen aktív, s amelyben viszonylag alacsony a Fidesz támogatottsága. A kampány központi kérdése lehet, mely pártnak sikerül megnyernie az időseket. A lap ismerteti a Szonda Ipsos felmérését, amely szerint a Fidesz szavazóbázisának 39 százaléka a 18-33 éves, további közel 30 százaléka a 34-39 éves korosztályból kerül ki, míg az 50 év fölöttiek csak szimpatizánsai 27 százalékát adják. Az MSZP-nél ugyanakkor éppen az 50-65 éves korosztály a legnagyobb, a párt támogatóinak több mint 30 százaléka kerül ki közülük, és további 18 százalékot jelentenek a 65 év fölötti szavazók. A fiatalok között gyengébbek a szocialisták, a 18-33 éves , illetve a 34-49 éves korosztály együttesen is csak 51 százalékot tesz ki esetükben.

Az 50 éven felüliek több mint 40 százaléka ma bizonytalannak vallja magát, illetve nem szavazna. Az 50-65 évesek azonban így is a legaktívabb korcsoport, közel 64 százalékuk biztosan , további 12 százalékuk pedig valószínűleg elmenne szavazni. A 65 év felettieknél ugyanez a két szám 53, illetve 15 százalék. Závecz Tibor, a Szonda Ipsos kutatási igazgatója úgy véli: az 50 év fölötti népesség jelentős része még mozgatható, ám a Fidesz nem a korosztálynak az MSZP mellett mélyebben elkötelezett részét, hanem a bizonytalanokat, illetve a kispártok támogatóit szerezheti meg.

Kiemelt helyen számolnak be a lapok arról, hogy felfüggesztette Turi-Kovács Béla kisgazda környezetvédelmi miniszter párttagságát az FKGP megyei elnöksége . A miniszter ellen pártellenes tevékenysége és a pártvezetés ellen tett nyilatkozatai miatt fegyelmi eljárást is indítottak. Mint ismeretes, a hét végén Turi-Kovács úgy nyilatkozott: mindenképpen le kell váltani az illegitim országos elnökséget, Torgyán József elnök pedig azzal tenné a legnagyobb szolgálatot, ha visszavonulna. Réti Miklós, Pest megyei pártelnök a döntést azzal indokolta: "A minisztert eddig meglehetős toleranciával és tisztelettel kezeltük, de a közszolgálati televízióban vasárnap elhangzott nyilatkozata további toleranciát nem tesz lehetővé." Tegnap felfüggesztették az érdi, a dabasgyóni és a kiskunlacházi elnök párttagságát is, akik szintén a sajtóban bírálták a párt vezetését, holott erre a pártalkotmány értelmében nincs joguk. A környezetvédelmi miniszter a döntést törvénytelennek tartja, és részt kíván venni a ceglédi fórumon. Mint mondta: ő az FKGP országos vezetőségének a tagja, ezért a tagságát csak az országos elnökség függesztheti fel. Hozzáfűzte: nem vezethet sikerre az a módszer, hogy mindenkit kizárnak a pártból, aki más véleményen van, mint az aktuális vezetés. Balogh Gyula, a párt szervező főtitkára ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: "Bár nem tisztem megvédeni a minisztert, az tény, hogy az országos elnökségben olyan emberek is hoznak döntéseket, akik kooptálását az országos vezetőség a mai napig nem hagyta jóvá." Az egyik kooptált elnökségi tag, Régi Miklós elmondta azt is: az országos elnökség a frakcióval, a kisgazda miniszterekkel, az országos vezetőséggel és a megyékkel is konfrontálódott az elmúlt időszakban. Ennek kapcsán megjegyezte: vannak arra utaló jelek, hogy napirendre kerülhet egy bizalmatlansági indítvány az elnök ellen az FKGP nagyválasztmányának május 5-ei ülésén . Balogh szerint a kisgazda tagság egyértelmű elvárása a nagyválasztmánnyal szemben, hogy ne söpörje szőnyeg alá a problémákat. A tagság szerint ugyanis a jelenlegi stílussal, a folyamatos botrányokkal az FKGP jövőre nem kerülhet be az Országgyűlésbe. Lapértesülések szerint több megyei pártszervezet is támogatja Torgyán József leváltását május 5-én. Többek között a Bács-Kiskun megyei elnökség is felvetette a pártelnökség felelősségét a kisgazdák jelenlegi helyzetének kialakulásáért. Atyánszky György képviselő, megyei alelnök elmondta: a tagság részéről valóban felvetődött egy olyan igény, hogy az országos elnökséget meg kell változtatni, fel kell frissíteni. A nagyválasztmány küldötteinek kötelességük a tagság véleményét képviselni. Atyánszky hozzáfűzte: "Nem vagyok híve a cirkusznak, de a demokrácia alapszabályait mindenkinek be kell tartania, s bármilyen döntés is születik, a többség akaratát el kell fogadni"

Megosztott az MDF frakciója abban a kérdésben, hogy a 2002-es országgyűlési választáson az MDF milyen szintű együttműködést alakítson ki a Fidesszel. Kövér László, a Fidesz elnöke egy múlt heti nyilatkozatában elképzelhetőnek tartotta, hogy a két párt közös listát állítson. Csapody Miklós (MDF) szerint a legnagyobb kormánypárt tisztújítása új helyzetet eredményezhet a két párt közötti tárgyalásokban Magyar Nemzet: Megosztott MDF...

A rendszerváltás óta először tárgyalt Sándor László, az MSZOSZ elnöke Thürmer Gyulával, a Munkáspárt elnökével. A tárgyaláson szó esett a Munka törvénykönyvének módosításáról, amelyet elítéltek, és egyetértettek abban, hogy nő a magyar dolgozók kizsákmányolása. A Munkáspárt, az MSZP és az MSZDP elnökei pénteken közösen szerepelnek a tatabányai szakszervezeti rendezvényen Magyar Nemzet: A Munkáspárthoz...

Megdöbbentettek Kovács László, az MSZP elnökének azon hétvégi szavai, amely szerint szociális fordulatra van szükség. A szegényekért ugyanis a polgári kormány tett a legtöbbet az elmúlt években - jelentette ki Harrach Péter szociális és családügyi miniszter tegnap Hajdúszoboszlón. Elmondta: a polgári kormány megakadályozta az alsó középosztály lecsúszását, megállította a mélyszegénység növekedését, sőt a minimálbér radikális emelése, a gyermekek utáni adókedvezmény bevezetése és a kiegészítő családi pótlék emelése révén csökkentette a legszegényebbek számát. A polgári kormány családpolitikájának eredményeként minden családtípus helyzete javult. A miniszter arról is szólt, hogy a tárca a gyermekvédelmi törvény módosítására készül. Ezzel jelentősen növelni kívánják a nevelőszülői hálózatba kerülő állami gondozott gyermekek számát. Az intézkedésre azért van szükség, hogy vidéken a jelenlegi 44 százalékról 50-60 százalékra emelkedjen azon állami gondozottak száma, akik nevelőszülőknél élnek. Harrach Péter szégyenteljesnek nevezte, hogy Budapesten ez az arány 20 százalék Magyar Nemzet: Harrach cáfol...
 

Az OCÖ-vel aláírt 300 millió forintos lakásépítési szerződés megsemmisítését kérte Orbán Viktor miniszterelnökhöz írott levelében Krasznai József , aki a Magyarországi Roma Parlament elnökhelyetteseként emelt szót a megállapodás ellen, amely szerinte a többség és a kisebbség szembeállításához vezethet. A Strasbourgból eljuttatott nyílt levél szerzője kifogásolja, hogy az SZCSM és az OCÖ között létrejött szerződést az OCÖ előzetes pályáztatás nélkül, egyedüli jelöltként nyerte el, holott referenciái nem felelnek meg a minimális kiírásoknak sem. Szerinte a program ebben a formában alkalmas arra, hogy érdekütközést teremtsen a többséghez tartozók és a kisebbség, a szegények és a még szegényebbek között. A zámolyi romák szóvivője szerint a romák lakhatási problémáit nem lehet 300 millió forintból megoldani, s e helyett olyan törvény megalkotását szorgalmazza, amely minden magyar állampolgárnak egyenlő esélyt biztosít a lakhatáshoz. Krasznai reméli, hogy a miniszterelnök elejét veszi a romák és a többségi társadalom szembekerülésének, megakadályozza, hogy egy rossz döntés következtében felboruljon az ingatag társadalmi béke Népszava: Krasznai bízik...

Osztojkán Béla, az OCÖ alelnöke kijelentette: Krasznai lázító tevékenységet végez, az ilyen jövő-menő, kószáló ember egyébként is jobban tenné, ha efféle ügyekben nem nyilvánítana véleményt. Osztojkán megjegyezte: az országos önkormányzat nem a szociális tárcával, hanem a GM-mel kötött szerződést. Nem volt szükség pályázatra, hiszen ennek a feladatnak a végrehajtásával a kormányzat a középtávú romaprogramban az OCÖ-t bízta meg. A szóban forgó 300 millió valóban csepp a tengerben, de a szociálpolitikai támogatásokkal együtt már milliárdos nagyságrendről van szó Népszabadság: Roma vita...

A Magyar Hírlap Zámolytól Strasbourgig...  egész oldalas interjút készített Krasznai Józseffel , a zámolyi romák szóvivőjével, aki állítja: a strasbourgi romák közül senkit sem vádolnak emberöléssel. Társtettesként sem. Krisztián előzetes letartóztatásban van Magyarországon. Viszont az áldozat képviselője megpróbál külföldön tartózkodásunkból politikai ügyet kreálni." Krasznai elmondta: "Mivel az MSZP több politikusa részese volt a Kádár-rendszernek, a Horn-kormánytól nem számítottunk sokra. A Fidesztől vártunk változást. Az Orbán-kormány azonban tíz körömmel ragaszkodik a hatalomhoz, szinte a rögeszméjükké vált a rasszista szavazók megtartása. Horn azt üzente választóinak, hogy a cigányoknak ki kell rekeszteniük maguk közül a bűnözőket. Orbán meg tanulást és munkát ajánlott a romáknak - miközben a cigányokat foglalkoztató munkahelyek alig vannak, az iskolákban mindennapos a szegregáció, a hátrányos megkülönböztetés... A francia miniszterelnöknek írt levél azt jelenti, hogy vannak - nyilván sokkal többen is, mint negyvenen - akiknek Magyarországon fontosak az emberiség és az állampolgári jogok, és egy megkülönböztetés nélküli európai demokrácia... Azt hiszem, valami olyasmit tettünk, ami a romák és Magyarország javára válhat. Talán egyszer majd a kormány is belátja, hogy a konfliktusos helyzeteket itthon, kormányzati részvéttel kell megoldani, és rossz taktika a cigányok üldözése."

Az MH ugyanitt idézi Herczog Edit MSZP- s képviselőt, aki Tabajdi Csabával együtt az elmúlt év őszén Strasbourgban meglátogatta a zámolyi romákat. Herczog cáfolja, hogy pénzt ígért volna Krasznaiéknak a romák hazautaztatásáért. Tabajdi Csaba, a Horn-kormány politikai államtitkára, jelenleg Európa tanácsi képviselő szerint Krasznai notórius hazudozó. Krasznai viszont a cáfolatok ellenére kitart az állítása mellett, és Bombola Mihály, a romák strasbourgi tolmácsa is úgy nyilatkozott, hogy a szocialista képviselők neki is jelezték: mindenki jól jár, ő is, ha hazaküldik a romákat.
 

2. Külföld

Az EU-integrációs és gazdasági együttműködés, valamint a kisebbségekkel kapcsolatos kérdések áttekintése után két egyezmény aláírásával zárult Orbán Viktor magyar és Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök tegnapi budapesti találkozója. A két kormányfő egyezményt írt alá a helyi önkormányzatok és a közigazgatási szervek határon átívelő együttműködéséről, valamint a két ország határának közelében található műemlékek, természeti értékek megtekintéséről. A szlovák kormányfő aggályainak adott hangot a parlamenti elfogadás előtt álló státustörvény tervezetének egyes passzusai miatt

Szoros versenyben a függetlenségpárti erők győztek a vasárnapi előrehozott parlamenti választáson Montenegróban. A Milo Djukanovics köztársasági elnök vezette pártszövetség azonban nem szerzett abszolút többséget a Parlamentben. Belgrád kétségbe vonja, hogy a történtek után Montenegróban kiírják a referendumot a köztársaság státusáról. A montenegrói elnök tanácsadója szerint július 13-áig népszavazást tartanak a függetlenségről
B.Ágnes
Vissza a kezdőlapra