Sajtószemle a MeH nyomán

1. Belföld
 

Magyarországnak jó esélye van arra, hogy Közép-Európa egyik legerősebb gazdaságával és legjobban szervezett államrendjével rendelkező országává váljék, ahol a lakosok boldogok, mert a világgal, önmagukkal és Istennel harmóniában élnek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben tegnap megtartott Istennek, hazának, tudománynak című konferencián. A kormányfő sikertörténetnek nevezte az egyházi iskolák előző tízéves történetét, mert jó teljesítményt nyújtottak az erkölcsi nevelés területén, diákjaik pedig az országos átlagot meghaladó tanulmányi eredményeket értek el. 1994 és 1998 között lassult ugyan az egyházi iskolák létesítésének üteme, a polgári kormány hivatali ideje alatt azonban mindez új lendületet kapott, 1998 és 2000 között 17 százalékkal növekedett a számuk. A miniszterelnök a polgári kormány adósságának nevezte, eddig még nem tudták megoldani, hogy a hitoktatás választható módon az állami oktatási rendbe is bekerüljön. Ezt a kérdést is rendezni szeretnék írja a Magyar Nemzet

Már folyik a helyszíni ellenőrzés az Országimázs Központban - mondta Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke. A zárszámadási jelentés augusztus 31-re készül el. A vizsgálat megindítását korábban Orbán Viktor miniszterelnök szorgalmazta tudósít a Magyar Hírlap

 Népszabadság: Jogsértésre bukkant...  értesülése szerint a Kehi pert indít, de több évtizedre titkosítja azokat a vizsgálati dokumentumokat, amelyek a Concordia Közraktár Rt. elmúlt évekbeli gazdálkodásáról szólnak.

Egy dokumentum szerint Szabadi Béla volt földművelésügyi államtitkár 1999. október 12-én részvényesi határozattal arra utasította az FVM tulajdonában lévő Concordia vezérigazgatóját, hogy a cég saját kereskedő vállalkozása, a GMS-96 Kft. ügyeiben előzetesen egyeztessen vele. Az ügyben Vonza András, az FVM új minisztere vizsgálatot indított. Szabadi korábban azt állította, egyszer sem utasította váltók kiállítására a Concordia vezetését.

Csak formális megmérettetésről van szó - jelentette be Torgyán József, az FKGP elnöke, a ceglédi nagyválasztmánnyal kapcsolatban. Nem tart leváltásától, hiszen élvezi a tagság bizalmát, de úgy véli, ez a bizalmi szavazás a demokrácia alapja. Bejelentette: önmagát zárja ki a pártból az, aki elmegy a Reform Polgári Platform ügyvivői által meghirdetett rendezvényre

Kövér László szerdai nyilatkozata is azt bizonyítja, hogy nem szűntek meg a választási előkészületekről folyó tárgyalások a Fidesz és az MDF között - jelentette ki Balsai István tegnap. Az MDF frakcióvezetője szerint fontos, hogy optimális időben megállapodás szülessen, de az együttműködés formája még kérdéses. Azt is elmondta, hogy az MDF képviselőcsoportja szerint a nyugdíjreform elkerülhetetlen


Kovács László , az MSZP elnöke blöffnek nevezte Orbán Viktor miniszterelnök bejelentését a nyugdíjkorhatár eltörléséről. Kifogásolta azt is, hogy azt sem számítások, sem egyeztetések nem előzték meg. Bejelentette: az MSZP egy átfogó nyugdíjrendszer-koncepción dolgozik. Kovács azt is elmondta, hogy a MIÉP "demonstratív távolmaradása" a keddi holokauszt emlékülésről azt mutatja, hogy vannak olyan erők és nézetek, amelyek a kirekesztésre építenek és másképp gondolkodnak az ilyen megemlékezésekről, mint a demokratikus erők. Nagy Sándor frakcióvezető a párt elnökségének döntését ismertette: az MSZP támogatja a szakszervezetek május 1 -jei tiltakozását a Munka törvénykönyve módosításával kapcsolatban, de nem készül velük közös demonstrációra. Ügydöntő népszavazást kezdeményez az MSZP a Munka törvénykönyve módosításával, a nyugdíjrendszerrel, illetve a fiatalok helyzetével kapcsolatban Magyar Nemzet: Népszavazást akar...

A menekülteket és hontalanokat támogató francia külügyminisztériumi hivatal legutóbbi értesítései szerint a francia állam menedékjogot adott a zámolyi büntetőperben csoportos garázdasággal vádolt két asszonynak, a 17 éves Góman Ibolyának és a látássérült Horváth Ágnesnek  írja Magyar Hírlap

A Magyar Nemzet  hírül adja, hogy megverték, majd megfenyegették a napokban az 1999 augusztusában , Zámolyon meggyilkolt csákvári fiatalember húgát. A nyugati autóval érkező támadók ketten-hárman voltak, cigány és nem cigány származásúak. Csete Ferenc testvérét azzal fenyegették meg, hogy szétverik a házukat, hiszen tudják, hol lakik a család. Csetéék fontolgatják a feljelentést lehetőségét, de tartanak a megtorlástól.

Egy állítólagos magyar rendőr keze, alatta pedig az Amnesty International kampányából már ismert szöveg - egy szlovén napilap beszámolója szerint ez a reklámfotó nyert nemrég Szlovéniában az országos reklámfilm fesztiválon. Az Országimázs Központ azt tervezi, hogy az ellenkampány befejeztével felméri annak a szlovén közvéleményre gyakorolt hatását Magyar Hírlap: Fesztiváldíjas...

2. Gazdaság

Megkezdődött egy szakértőkből álló földbizottság létrehozása - erősítette meg a MeH sajtóosztálya. A MeH április végére ígért részletes tájékoztatást az ügyben. Információk szerint a bizottság Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadó testületeként működik majd. Elsődleges feladata a birtokpolitikával és a fölszabályozással kapcsolatos koncepció kidolgozása lesz. A Fidesz megkezdte agrárprogramjának elkészítését a 2002-es választásokra.

Az alakulóban lévő elképzeléseket mostantól vidéki agrárfórumokon tesztelik. Az MDF Tessedik Sámuel nevét viselő agrárprogram szerint nem igazolta vissza az elmúlt három év a kormányprogram célkitűzéseit. A vidék helyzetét a szólamok, az ígéretek és a látszatintézkedések nem javították. A koalíciós párt a jövedelemtermelő képesség javítását, a támogatási rendszer átalakítását, a valódi szövetkezés ösztönzését és a birtokpolitika kialakítását sürgeti Világgazdaság: Földbizottság Orbán mellett...

Franciaországban szinte folyamatosan zajlanak a Danone elleni tiltakozások. Győrött Balog József szocialista polgármester bejelentette: a város csatlakozik a nemzetközi bojkotthoz, mert a multi be akarja zárni a győri kekszgyárat. Balog megköszönte a Fidelitasnak, hogy elsőként ez a szervezet rendezett tüntetést a kekszgyárért. Rogán Antal, a Fidelitas alelnöke, parlamenti képviselő kijelentette, hogy Magyarország nem gyarmat. A magyar kormány tárgyalásokat kezdett a cég képviselőivel, akik szerint nem gazdaságos a győri és a székesfehérvári üzem párhuzamos működtetése. Matolcsy György gazdasági miniszter tegnap Veszprémben kijelentette: "huncutságok" történtek a győri kekszgyár bezárása körül. Az üzemet francia tulajdonosa 2002 végéig semmiképp sem zárhatja be, erre ugyanis szerződéses garanciát vállalt


3. Külföld
 

A Népszabadság Miért neheztel Prodi Orbánra? című, névaláírás nélküli cikke arról ír, hogy a Romano Prodi környezetéből származó információk szerint az EU Bizottságának elnöke "nincs túl jó véleménnyel a magyar kormányfőről. Az - alighanem kölcsönös - antipátia előzményeként két esetet is emlegetnek, amikor Orbán Viktor durván megsértette olasz partnerét. Az első eset 1998 szeptemberében történt, Prodi miniszterelnöki periódusának idején... Orbán Rómába látogatott, ám olasz partnerével nem akart találkozni." A cikk szerint a másik eset néhány hónappal később, Prodi bukása után történt, amikor a magyar miniszterelnök kifejezte szimpátiáját Silvio Berlusconi, a jobboldal vezetőjének politikája iránt, és dicsérte a volt kommunista Massimo D'Alema új kormányfőt, dinamikusabbnak és energikusabbnak minősítve elődjénél, a megbukott Prodinál.

Támogathatónak és elfogadhatónak nevezte a parlamenti pártok többsége a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény javaslatát. A törvény tervezetének tegnap kezdődött parlamenti általános vitájában a szocialisták nevében Tabajdi Csaba bizonyos korrigálásokkal a javaslat elfogadása mellett érvelt, az SZDSZ azonban továbbra is szemfényvesztésnek tartja a tervezetet

A Magyar Hírlapban "Miért ne lehetnének Magyarországon orosz befektetők?"... címmel Valerij Muszatov budapesti orosz nagykövet nyilatkozik, aki úgy látja, hogy az orosz kormányfő budapesti látogatására legkorábban az ősszel kerülhet sor. Muszatov szerint egyelőre nem vette el az orosz vállalatok kedvét a BorsodChem körül kialakult helyzet. Azokra a brit sajtójelentésekre reagálva, amelyek szerint az orosz titkosszolgálatok szervezték a zámolyi romák kivándorlását Strasbourgba, ezzel akadályozva Magyarország felvételét az EU-ba, a diplomata azt mondta: "Nem szeretnék belemenni ebbe a kérdésbe, mert egyszerűen abszurdumnak tartom, ami néhány nyugati lapban ezzel kapcsolatban megjelent. Ugyanakkor úgy érzem, magyar oldalról ezt a feltételezést sokkal határozottabban meg lehetett volna cáfolni. Személy szerint egyetértek Orbán Viktor kormányfővel, aki sajtójelentések szerint azt mondta, mindenki tudja miről van szó. Ezt mondom én is." Muszatov úgy érzékeli, a magyar félben megvan a készség a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére, de a szándékokat meg kell valósítani, gazdasági területen például rengeteg a tennivaló.
 
Vissza a kezdőlapra