Az  Úr szolgájáról szóló  első ének
Iz 42.1-7.

Nézzétek, a szolgám, akit támogatok,
    a választottam, akiben kedvem telik.
Kiárasztom rá lelkemet,
    hogy igazságot vigyen a nemzeteknek.
Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját,
    szava se hallatszik az utcákon.

A megtört nádszálat nem töri össze,
    a pislákoló mécsbelet nem oltja ki.
Hűségesen elviszi az igazságot,
    nem lankad el, sem kedvét el nem veszti,
    míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön.
Az ő tanítására várnak a szigetek.

Ezt mondja az Isten, az Úr,
    aki megteremtette az egeket és kifeszítette,
    aki megszilárdította a földet s rajta kisarjasztotta a növényeket,
    aki éltető leheletet ad a földön lakó népnek,
    és életet mindennek, ami csak jár-kel rajta:

Én, az Úr, hívtalak meg az igazságban,
    én fogtam meg a kezed, és én formáltalak.
Megtettelek a népnek szövetségül,
    és a nemzeteknek világosságul,
    hogy nyisd meg a vakok szemét,
    és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat
    és a tömlöcből azokat, akik a sötétségben ülnek.

Vissza a kezdőlapra