Gyógyítás szeretetközösségben
Autistaközpont Gyöngyösön

Autista segítőközpont kezdte meg működését a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett ferences rendtartomány gyöngyösi kolostorépületében. Jelenleg tíz autista gyermek elhelyezésére nyílik lehetőség, de számuk hamarosan tizenhatra bővülhet – mondta Ébner Gyula, az intézmény vezetője. A tervek szerint a központ teljes körű működése esetén évente 100-120 autista betegről gondoskodhatnak.

A szakemberek meghatározása szerint az autizmus az agyi működés különböző mértékű átfogó fejlődési hiányossága, amely viselkedészavarokban és a szocializáció akadályozottságában nyilvánul meg.

Ébner Gyula azt mondja: ez a betegség a népesség egy-két ezrelékét érinti. Hazánkban 31 ezer autistát valószínűsítenek, ebből nem egészen háromezer a gyermekkorú.

A gyöngyösi komplex segítőközpont, amely a tervek szerint végigkíséri egy autista személy életét kisgyermekkortól öreg koráig, végleges állapotát tízéves fejlesztő munka után éri majd el – vázolta a terveket az igazgató. Elsőként egy fejlesztőrészleget és egy bentlakásos otthont hoztak létre tizenhat autista kisgyermek számára. Ezt követően kétévenként bővítik tovább az intézetet. Később szülőiskolát alakítanak ki, amelynek keretében 3-4 hetes turnusokban szerveznek bentlakásos konzultációkat az autista gyermeket nevelő szülők számára. Tervezik, hogy elkezdik majd a fiatalkorúak munkára való felkészítését egy iskola létrehozásával. A következő feladat a munkahely- és otthonteremtés lesz a Gyöngyös környéki falvakban. Elképzeléseik megvalósítása között szerepel a krízisintervenció megvalósítása. Végül egy autista idősotthon megteremtésével zárják a programot.

Ébner Gyula azt mondja: azért Gyöngyösön hozták létre az intézetet, mert az ott lévő ferences rendház egyik 3500 négyzetméter alapterületű épületrésze, amelyet a kárpótlás keretében kapott viszsza a rend, alkalmas erre a célra. Az is fontos szempont volt, hogy a várost fekvése könnyen megközelíthetővé teszi. Emellett nincs messze a debreceni Kenézy Gyula Megyei Kórháztól, amely a súlyosan autista gyermekek fejlesztése terén hasznos tapasztalatokat szerzett, és amely a szakmai hátteret adja a gyöngyösi segítőközpont működéséhez.

Ébner Gyula hangsúlyozta: az autista emberek számára létfontosságú szeretetközösség és környezet kialakítására alkalmassá teszi a ferences rendet közösségépítő hagyománya és nemzetközi kapcsolatai. A központ a német püspöki kar 750 ezer márkás támogatásából valósult meg. Működtetéséhez az oktatási, diákotthoni, illetve korai fejlesztési normatív támogatásokat kapja meg a ferences rend.

S. J.
Népszabadság
2001. szeptember 26.
Vissza a kezdőlapra