A Bursa Hungaricá-hoz több mint 1300 önkormányzat csatlakozott
Az idénmintegy 200-zal több, összesen 1.341 önkormányzat jelezte a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj-rendszerhez való csatlakozását, a diákok október 10-ig nyújthatják be pályázataikat a képviselőtestületekhez - tudta meg Borbély Gábortól, a Felsőoktatási Pályázatok Irodájának igazgatójától az MTI.

     Az iroda illetékese elmondta: idén 1.007 község, 140 nagyközség, 158 város, 19 megyei jogú város, 16 megyeszékhely és 17 fővárosi kerület jelezte csatlakozását a programhoz.

     A költségvetés a hallgatói normatíva részeként idén is 1 milliárd forintot különített el az ösztöndíjra.

     A hátrányos szociális helyzetű egyetemi, főiskolai hallgatók és felsőoktatási intézményekbe jelentkezők számára tavaly indított juttatást a helyi, a megyei önkormányzatok az oktatási tárcával közösen biztosítják oly módon, hogy a képviselő-testületek által megállapított havi támogatást a minisztérium ugyanilyen összeggel, hallgatónként maximum havi 5 ezer forinttal, kiegészíti.

     A Felsőoktatási Pályázatok Irodája a települési és megyei önkormányzatokat és a diákokat jövő február végén értesíti a támogatás összegéről.

     A mostani tanévre a Felsőoktatási Pályázatok Irodája 17.949 Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjra jelentkező hallgató, illetve felvételiző diák kérelmét regisztrálta, közülük 12.380-an kapnak különböző összegű támogatást. Egy hallgató átlagosan 3.670 forintos támogatásban részesül.

     Az önkormányzatok által odaítélt össztámogatás meghaladta a 454 millió forintot, amiből csaknem 383 millió forint a települési, mintegy 71 millió a megyei képviselő testületek hozzájárulása.

MTI
Vissza a kezdőlapra