A Dunaferr-albizottság kihelyezett ülése Dunaújvárosban
A mélyebb összefüggések, információk és a számadatok ismeretében úgy tűnik: az elmúlt évek sikertörténetének publikált Dunaferr vagyonkezelésébe való állami beavatkozással egy második Postabank szindrómát sikerült megelőzni- mondta az MTI-nek hétfőn Márton Attila, a Dunferr-albizottság elnöke.

    Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága Dunaferr-albizottsága a Dunaferr-csoport 1996-2001 közötti működéséről, gazdálkodásáról és helyzetéről Dunaújvárosban kihelyezett ülésen tájékozódott hétfőn.A cégcsoport jogszerű és gazdaságos működését vizsgáló nyolctagú grémium először a Dunaferr Rt. jelenlegi menedzsmentjétől nyilvános, majd azt követően zárt ülésen informálódott a társaság korábbi, illetve jelenlegi gazdasági helyzetéről, majd a helyszínen a Dunai Vasmű több üzemének munkájával ismerkedett.

     Tóth László, a Dunaferr Rt. vezérigazgatója a 9300 dolgozót foglalkoztató társaságcsoport elmúlt időszakára jellemző és jelenlegi gazdasági összefüggésekről szólva, közölte: 1996-ban a vagyonkezelési szerződéssel az addig tiszta, kiszámítható menedzsment stratégia kiegészült egy kvázi tulajdonosi szemlélettel.

     - Az pedig valójában nem tudta eldönteni, hogy a társaságcsoport és az ágazat jövedelmezőségének, vagy a vezetők jövőbeni vagyoni helyzetének, vagy mindkettőnek biztosítson priorítást - tette hozzá Tóth László.

     Majd arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a változó stratégiai célok miként kényszerítették a cégcsoport szervezeti-működési rendszerét is állandó változásra, s azokra a lépésekre, amelyek eredményeként valójában sem a Dunaferr árai, sem a társaságok nem lettek versenyképesebbek.- Ma sincs pontos ismeretünk arról, hogy a szolgáltatók, kereskedők közül melyik lenne életképes valós piaci körülmények között; azt látjuk, hogy mindegyik a társaságcsoport belső, eltorzított piacán csüng, s a külső piacokon életképtelen - fogalmazott a vezérigazgató.

     A továbbiakban szólt azokról a kritikus hibákról, amelyek a korábbi menedzsment teljesítményét is rontották és torzították. Egyebek között a szociális terhek túlvállalásáról, a meglevő munkaerőszerkezet hiányosságairól, arról, hogy a társaságcsoportban egyszerre van jelen a munkaerő felesleg- és a hiány.

     A tájékoztatót követően Tóth László a képviselők kérdéseire válaszolt.

     Egyebek között arra a felvetésre, hogy nem az új vezetés érdemeinek felértékelődése céljából fest-e sötét képet a Dunaferr előző korszakáról, elmondta: harminchárom éve a Dunai Vasmű dolgozója, s emiatt sorsközösséget kell vállalnia az előző vezetéssel, annak ellenére, hogy akkor csak véleményt mondhatott.

     A képviselők mindegyike több kérdéssel igyekezett pontos és mélyreható információt kapni egyebek között a cégcsoport korábbi és jelenlegi tevékenységéről, a hitelek és a beruházások kapcsolatáról, a tulajdonosi szerkezetről, "a kft.-birodalomról", s arról, milyen jövőbeni elképzelései vannak az új menedzsmentnek.

     A zárt ülést követően az MTI-nek nyilatkozva Márton Attila eredményesnek minősítette a kihelyezett ülés munkáját.

     Úgy vélte: az jó alapokat adott a grémium további vizsgálódásához.

     Annak befejeztével jelentés készül a Gazdasági Bizottságnak, amely azt megfelelő javaslattal az Országgyűlés elé terjeszti majd.

MTI
Vissza a kezdőlapra