Fidesz-MDF választási megállapodás

A Fidesz és az MDF vezetői hétfőn Budapesten ünnepélyes keretek között írt
alá a két párt között létrejött választási megállapodást

Megállapodás

a Fidesz - Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum között a 2002. évi országgyűlési választásokon megvalósuló együttműködésről

A Fidesz - Magyar Polgári Párt (a továbbiakban Fidesz) és a Magyar Demokrata Fórum (a továbbiakban MDF) a nemzeti érdekek és a polgári értékek jegyében folyó közös kormányzásuk folytatását célul tűzve, Magyarország felemelkedését biztosító jövője iránti elkötelezett felelősségüktől vezérelve elhatározzák, hogy a választójogról szóló 1989. évi XXXIV. törvény rendelkezéseinek figyelembe vételével közösen indulnak a soron következő országgyűlési választásokon.

E cél érdekében az alábbi megállapodást kötik.
 

1.
 

2.

3.
 

4.
 
 

5.

6.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

7.

8.
 
 
 

9.
 

10.
 
 
 

11.

12
 
 
 

13.
 

14.
 

A Fidesz és az MDF közös választási programot dolgoznak ki, mely reményeik szerint alapját képezi a polgári kormányzás folytatását meghatározó majdani kormányprogram elfogadásának.

A Fidesz és az MDF közös jelölteket állít valamennyi egyéni választókerületben, valamennyi területi, illetve az országos választási listán. A közös lista elnevezése: Fidesz-MDF.

Az országos listát Orbán Viktor vezeti. A lista második helyét Dávid Ibolya foglalja el. Az országos lista ezt követő első tizenhárom helye egyikén Hende Csaba áll.

A területi listákon az MDF-et legalább hét olyan sorszámú hely illeti meg, amelyekről a Fidesz az 1998-as  országgyűlési választások eredményeképpen listás mandátumot szerzett. Ezen túlmenően az MDF a területi és országos listák fennmaradó helyeire további személyeket is jelölhet.

A Fidesz támogatja az MDF jelenlegi országgyűlési képviselőinek közös jelöltként történő megnevezését.

Az MDF legalább az alábbi választókerületekben jogosult a közös jelöltek megnevezésére:

1. Bács-Kiskun megye 3. vk. (Tiszakécske)
2. Bács-Kiskun megye 6. vk. (Kiskörös)
3. Békés megye 6. vk. (Orosháza)
4. Budapest 2. vk. (II. ker.)
5. Budapest 15. vk. (XI. ker.)
6. Csongrád megye 2. vk. (Szeged)
7. Fejér megye 7. vk. (Bicske)
8. Győr-Moson-Sopron megye 1. vk. (Győr)
9. Pest megye 4. vk. (Gödöllő)
10. Pest megye 15. vk. (Cegléd)
11. Somogy megye 4. vk. (B.boglár)
12. Somogy megye 5. vk. (Marcali)
13. Tolna megye 5. vk. (Tamási)
14. Vas megye 5. vk. (Körmend)
15. Veszprém megye 1 vk. (Ajka)
16. Veszprém megye 6. vk. (Veszprém)
17. Baranya megye 7. vk. (Szigetvár)
18. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4. vk. (Miskolc, Diósgyőr)
19. Budapest 3.vk. (III. kerület)20. Budapest 5. vk.(IV. kerület, Újpest)
21. Hajdú-Bihar megye 8. vk. (Balmazújváros)
22. Heves megye 5. vk. (Heves)
23. Jász-Nagykun-Szolnok megye 1. vk. (Jászberény)
24. Komárom-Esztergom megye 4. vk. (Komárom)
25. Nógrád megye 2. vk. (Pásztó)
26. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 9. vk. (Mátészalka)
27. Zala megye 5. vk. (Zalaszentgrót)

Az MDF támogatja a Fidesz jelenlegi országgyűlési képviselőinek közös jelöltként történő megnevezését.

Azon jelöltek személyéről, akik a jelenlegi országgyűlésben nem rendelkeznek mandátummal, a jelöltek megnevezésére jogosult párt alapszabályában nevesített, a jelölési eljárásban hatáskörrel rendelkező testületeinek egyetértésre kell törekedniük a megállapodásban részes másik fél megfelelő testületeivel. Az esetleg fennmaradó viták ügydöntő lezárására a két pártelnök egyetértéssel jogosult.

A felek megállapodnak abban, hogy az 1989. évi XXXIV. törvény 9.paragrafus (3) bekezdésében meghatározott arányszámot úgy fogják megállapítani, hogy az 5 százalékot elérő listás eredmény alapján mindenképpen biztosítsa az MDF mandátumszerzését.

A választások után létrejövő új országgyűlésben mindkét párt önálló képviselőcsoportot hoz létre. Minden megválasztott képviselő az ő jelöltkénti megnevezésére jogosult párt képviselőcsoportjának tagja lesz. A képviselőcsoportját elhagyó képviselő felvételére a megállapodásban részes másik párt képviselőcsoportjába csak rendkívüli esetben, a két frakció és a két pártelnök egyetértésével lehetséges.

A felek együttesen törekszenek arra, hogy a választásokon történő közös részvételből adódó jogkövetkezményeket a lehető legkörültekintőbb módon tisztázzák.

A közös listaállítást érintő, jelen megállapodásban nem szabályozott, továbbá a választási kampány szervezését és finanszírozását meghatározó egyéb kérdésekben, valamint a közös választási programról a felek további egyeztetéseket folytatnak, melyek eredményével 2001. december 31-ig a jelen megállapodást kiegészítik.

Jelen megállapodás aláírását követően a két párt egyeztető bizottságot állít fel, melynek feladata a 2002. évi önkormányzati választásokon történő együttműködés előkészítése lesz.

A megállapodó felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a saját alapszabályuk adta minden rendelkezésükre álló eszközzel biztosítják a megállapodás végrehajtását.

Budapest, 2001. augusztus 31.

Pokorni Zoltán
a Fidesz - Magyar Polgári Párt elnöke

Dávid Ibolya
a Magyar Demokrata Fórum elnöke

Vissza a kezdőlapra