Fidesz frakcióülés - Sopronban


Orbán Viktor miniszterelnök

A kormányzat nyugodt és kiegyensúlyozott munkájához az összes szükséges feltétel megvan, a kabinet az elkövetkezendő hónapokban képes lesz rá, hogy a kampányt szinte meg sem érezve, nyugodtan működjék - mondta el Orbán Viktor pénteken este Sopronban, a Fidesz kihelyezett frakcióülése alkalmával a sajtó érdeklődésére. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy ehhez a nyugodt működéshez kell a parlamenti többség, mely ebben a pillanatban ugyan nem elsöprő, de a munkavégzéshez elegendő.

   A kormányfő úgy látja, hogy jó egy éve, a kisgazdapárt őrlődése, szakadozása óta nehéz megmondani, hol is húzódik a kormánypártiság, vagy az ellenzékiség határvonala Magyarországon. - Ez a vonal akkor látszik világosan, amikor fontos parlamenti döntéseket kell hozni, s olyankor a kormánykoalíció össze szokott rázódni - emlékeztetett rá.

     A miniszterelnök szerint a kormány a napokban olyan döntéseket terjesztett a Ház elé, melyet az ellenzék is támogathat, így egyáltalán nem zárja ki, hogy lesznek olyan javaslatok, melyeket a parlament nagy többséggel fogad majd el.

     - Ilyen például a zárszámadási törvény, melynek elfogadása legsürgetőbb érdek a magyar emberek számára, hiszen nyugdíj- és bérnövekedéseket tartalmaz, ezért ellene szavazni nehéz lesz - fogalmazott.

     Orbán Viktor beszámolt arról is, hogy mely témáról tájékoztatja a Fidesz frakciót a képviselőcsoport zárt ülésén.

     Ezek közül is kiemelte, hogy az amerikai gazdaságban tapasztalható visszaesés alól a magyar gazdaság sem vonhatja ki magát, ezért a kormány kidolgozza azt az akciótervet, amelynek megvalósításával a következő fél-másfél év átvészelhető, a gazdasági növekedés fenntartható lesz.Véleménye szerint mindazonáltal nincs ok az eddigi gazdaságpolitika megváltoztatására, a költségvetés, a gazdaság legfontosabb makrogazdasági kereteinek újragondolására.

     - Az akciócsomag lényegében körvonalazódott, legfontosabb elemei már megvannak: tartalmazza az infrastrukturális fejlesztések esetleges bővítését, átütemezését, valamint az otthonteremtési koncepció szélesítését is - közölte Orbán Viktor.

     A továbbiakban beszélt arról, hogy valószínűleg növekszik a kiemelt kedvezményű hitelek támogatása, melynek révén a kamatok nyolc százalékról hatra csökkennének.

     A kormány a jövő héten új elemeket dolgoz ki a használt lakások vételére, felújítására vonatkozóan is, a hitelgarancia alapok megerősítésével pedig a vállalkozók hitelhez jutását kívánja elősegíteni - fűzte hozzá a miniszterelnök.

     A kormányfő jelentős bejelentés színhelyéül választotta a Fidesz - Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának soproni ülését, elmondva, hogy Magyarország a jövőben nem kényszerül külföldi államadósságának rendezéséhez külföldről felvenni hiteleket, mert a törlesztéshez a hazai devizatartalékok is kellő hátteret biztosítanak.

     - Ez azt jelenti, hogy az ország év végére az adósság szempontjából függetlenné válhat, és kevésbé lesz kitéve a világgazdasági ingadozásoknak - mutatott rá Orbán Viktor.

Szájer József frakcóvezető

    A legújabb elemzések szerint a közvélemény támogatottsága tekintetében a Fidesz átvette a vezetést, miután az MDF-fel választási megállapodást kötött - jelentette be Szájer József pénteken délután Sopronban, a vezető kormánypárt kétnapos kihelyezett frakcióülését megnyitva.

     A képviselőcsoport vezetőjének megítélése szerint a rendszerváltozás óta eltelt időben a Fidesz-frakció nyújtotta a legbiztosabb és legstabilabb párthátteret a kormányzáshoz.

     Szájer József figyelmeztető jelként ítélte meg a lengyelországi választások baloldali győzelmet hozó eredményét. Ennek egyik okát abban látja, hogy a lengyel jobboldal szétforgácsolódott.

     Magyarországon ez a helyzet nem fordulhat elő - vélekedett -, mert a polgári erők együttműködése biztos alapot jelent kormányzásuk folytatásához.

     Szájer József meggyőződése szerint az ország lendületesen fejlődik, így képes lehet arra, hogy a polgári összefogás erejével a szabadság, a rend, a gazdasági növekedés és a polgári életkörülmények javításának évszázadát teremtse meg a XXI. században.

     - A jövő már elkezdődött, s az minden magyar számára biztosítani fogja a boldogulás lehetőségét - fűzte hozzá.

Gallup szeptember 27-i jelentése részletesen

Vissza a kezdőlapra