Tanácskozás a kereszténydemokráciáról - Kövér László
Az elmúlt három esztendőben, a polgári kormány időszaka alatt óriási lélektani fordulat zajlott le a társadalomban, és a magyarok többsége ma már önmagát és az országot egyaránt sikeresnek ítéli - jelentette ki Kövér László, a Fidesz ügyvezető alelnöke szombaton, Budapesten.A politikus a Varga László féle Kereszténydemokrata Néppárt tanácskozásán tartott előadást.

    - Ha Magyarország magyar ország akar maradni, akkor szellemi-erkölcsi értelemben nincs számára más alternatíva, mint a kereszténydemokrácia- fogalmazott Kövér László.

     A politikus úgy vélte, hogy a 2002-es parlamenti választások legnagyobb tétje az, sikerül-e folytatni a társadalom szerkezetének polgári mintára történő átalakítását. Hozzátette: a polgári kormány 1998 óta mindent megtett, ami emberi mércével, a realitások talaján elvárható volt tőle.

     Kövér László kitért arra, hogy a kormány intézkedései szoros párhuzamot mutatnak azzal a programmal, amit 1945 után a Barankovics István vezette kereszténydemokrata párt Magyarországon elképzelt. Utalt arra is, hogy a kabinet tudatos és koncepciózus törekvése volt a nemzeti középosztály létrehozása, illetve megerősítése.

     - A szegénységet csak úgy lehet enyhíteni, ha azt a középosztályt erősítjük meg, amely a folyamatban maga is képes közreműködni - tette hozzá Kövér László. A Fidesz ügyvezető alelnöke bírálta azt a szociáldemokrata megközelítést, amely szerint - mint mondta - azért kell érdekeltnek lenni a szegénység megőrzésében, hogy segélyeket lehessen osztogatni.

     - Ennek a felfogásnak akkora az esélye egy polgári társadalomban, mint mókusnak az égő erdőben - fogalmazott Kövér László.

     A politikus szerint a társadalomban zajló kedvező lélektani fordulat egyik oka a millenniumhoz kapcsolódó kultúrpolitika alakulása volt.

MTI
Vissza a kezdőlapra