Újabb négymilliárdot szán a kormány kutatás-fejlesztésre
Újabb négymilliárd forintot fordít a kormány 2002-ben a Széchenyi terv keretében kutatás-fejlesztésre - jelentette be Pálinkás József csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

    Az oktatási miniszter elmondta: jövőre összesen 10 milliárd forint áll rendelkezésre a nemzeti kutatási és fejlesztési programokra, ebből 6 milliárdot a 2001-ben nyertes pályázatok megvalósítására fordítanak.

     A szaktárca vezetője jelezte: a most induló pályázati fordulóban az életminőség javítása témában orvosbiológiai és társadalom-egészségügyi kutatásokkal is lehet pályázni. Az előbbi esetében a pályázati összeg alsó határa 100 millió, utóbbinál 20 millió forint.

     Támogatás kérhető információs és kommunikációs technológiák kifejlesztéséhez, agrárgazdasági és biotechnológiai kutatásokhoz, a nemzeti örökség és a jelenkori társadalmi kihívások feltárásához, illetve pályázni lehet környezetvédelmi és anyagtudományi kutatásokkal is.

     A projektek futamideje kettőtől négy évig terjedhet, a pályázaton bármely Magyarországon bejegyzett jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság részt vehet, ha kutató-fejlesztő tevékenységét Magyarországon kívánja végezni.

     Pálinkás József közölte: a tavaly induló programon mintegy 400-an aspiráltak. Most is hasonló érdeklődésre számit - tette hozzá. Tájékoztatása szerint tavaly 124 konzorcium, összesen mintegy 20 milliárd forintos támogatást nyert el, amelyet a pályázók 12,7 milliárd forinttal saját forrásból egészítenek ki.

     Pálinkás József az MTI kérdésére elmondta: a magyar pályázatok jó eséllyel indulhatnak az uniós programokon is. Jelezte: 2003-tól az unió ötéves keretprogramja kutatás-fejlesztési célokra 17,5 milliárd eurót irányoz elő. A miniszter úgy vélte 2004-től a magyar kutatás-fejlesztés ez által további 5-10 milliárd forintos forrással bővülhet.

     Az aspirálók figyelmét felhívta, hogy a pályázatokat október 31-ig kizárólag postán lehet benyújtani az Oktatási Minisztérium kutatás-fejlesztési államtitkárságán az alapkezelő igazgatósághoz. Az érdeklődök a pályázatok kitöltéséhez szeptember 20-tól az oktatási tárca honlapján találhatnak segítséget.

MTI
Vissza a kezdőlapra