MSZP választmány
Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt teljes felhatalmazást kapott a párt választási kampányának irányítására az országos választmánytól 2001. június 30-án.

Medgyessy a kampányfőnök, azaz teljesedni látszik az a korábbi kívánsága, hogy teljhatalmat kapjon. A régiek lecsendesítésére Baja is megmarad: a központi kampánystáb működtetése lesz a feladata. Medgyessy Pétert esetenként Juhász Ferenc alelnök helyettesíti majd. Az országos választmány egyetértett a választási bizottság eddigi döntéseivel és a nyári politikai menetrend kialakításával. Nyáron két irányban zajlik intenzív munka, egyrészt a fiatal korosztályoknak szerveznek programokat az esélyegyenlőség jegyében, másrészt pedig az agrárium és a vidék problémáira keresnek megoldást. A választmányi elnök elmondta: augusztus elején Balmazújvárosban az MSZP agrárprogramjának konkrét elemeit is közzé teszik. A testület ülésén meghallgatták Nagy Sándor frakcióvezető beszámolóját a parlamenti frakció elmúlt féléves munkájáról. Jánosi György szerint a párt visszautasítja a Fidesznek a státustörvény kapcsán tett, Kovács László pártelnököt érintő "arrogáns és provokatív" nyilatkozatát. Mint tudjuk, Kovács használt megengedhetetlen kifejezéseket, de az ezt visszautasító Fidesz nyilatkozatot minősítették arrogánsnak: más szemében a szálkát tipikus esete.
 

Vissza a kezdőlapra