Parlamenti napló
2001. szeptember 4.
Napirend előtt

A Soros Alapítvány függetlenségéről

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szászfalvi László frakcióvezető-helyettes úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, "Mi lesz a sorsod, 'Ellen'-Országimázs Központ, avagy valóban független-e a Soros Alapítvány?" címmel.

Öné a szó.

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben a Soros Alapítvány kuratóriuma új elnökének nyilatkozataiból a sajtón keresztül értesülhettünk arról a meghökkentő hírről, hogy a Soros Alapítvány új stratégiával folytatja áldásos magyarországi tevékenységét. Mára egyértelművé vált és immár leplezhetetlenül manifesztálódott, hogy az eddig önmagát függetlennek tartó magánalapítvány politikai, sőt direkt elkötelezett, ellenzéki politikai szerepet vállal. (Közbeszólások az ellenzék soraiból: Azért támogatta a Fideszt... - Titeket...) Az alapítvány elnöke szó szerint a következőképpen fogalmazott egy sajtóorgánumban: "Az alapítvány koncepciója az, hogy akár a politika porondjára is ki kell állni, ha szükséges, fokozott közéleti szerepvállalásunk nem lesz hagyományos politikai tevékenység." (Keller László: Mennyi támogatást kaptatok a Sorostól?)

Valóban nem hagyományos politikai tevékenység az, ha egy magánalapítvány kvázi pártként jelenik meg, avagy a baloldali, liberális és ultraliberális ellenzék működésének pénzügyi feltételrendszerét teremti meg a választási kampány időszakában. Az alapítvány elnöke e nem hagyományos politikai tevékenység stratégiáját két csapásirányban már meg is hirdette: "egyrészt egy ellenzéki 'Ellen'-Országimázs Központ megteremtésével, másrészt pedig kereskedelemi médiumok támogatásával úgynevezett tényfeltáró riportok készítésében".

Nem lehet kétségünk afelől, hogy ez az új anarchisztikus központ és célzott támogatás melyik oldalt kívánja segíteni és erősíteni. A mély szakmai argumentációt a főkurátor a következőképpen fogalmazta meg: "A célunk az, hogy a magyarok reális képet kapjanak önmagukról." Per magyarok - róluk beszél a szöveg, de hidegen, ridegen és kívülről. Egyébként köszönjük, de mi, magyarok egyre jobban érezzük magunkat itthon. Persze a nagyívű stratégia alátámasztására minden nyilatkozatban lerágott csontként újra és újra visszatérő módon csupán két konkrét példát lehet fellelni gyenge és hazug támasztékként: a zámolyi romák politikai menedékjogkérését, illetve az óbudai melegsátor ügyét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az alapítvány elnökének nyilatkozata szerint egy szűk, negatív véleményt megfogalmazó rétegen kívül senki és semmi nem bántotta és nem bántja e civil szervezetet Magyarországon. Egyetlen kormányzati hivatal vagy hatóság nem zaklatta, nem akadályozta tevékenységének végzésében. Hát akkor mi itt a probléma? Akkor miért jött el egy új stratégia meghirdetésének ideje? Megítélésem szerint azért, mert közeledik a választás, megindul a kampány, s ennek érdekében hivatkozási alapokat kell találni a direkt politikai szerepvállaláshoz, 5 millió dollár célba juttatásához, egy széles kampánymező megnyitásához, amely a hideg-, rideg-, melegügytől terjed Bauer Tamásnak a köztársaság köztiszteletben álló elnökével szembeni szűkkeblű, antiliberális és türelmetlen kirohanásáig.

Tisztelt Ház! Hiszem és tudom, hogy ma Magyarországon a kormányzati erőkön belül is minden józan gondolkodású és jóakaratú ember örül annak, ha egy civil szervezet, egy magánalapítvány legfontosabb támogatási elve "az esélyegyenlőtlenség csökkentése és a leszakadó rétegek segítése". Elismerjük és örülünk annak, hogy a Soros Alapítvány jó és nemes ügyeket is segített és felkarolt. Éppen ezért nem értjük és nem örülünk, hogy miért ez az irányváltás. Miért szervez egy ilyen alapítvány anarchista ellenközpontot, hiszen mindez méltatlan az eddigi, támogatott célokhoz, és elfogadhatatlan sokak számára.

Keresztyéni és magyar türelemmel és szeretettel kívánjuk és tanácsoljuk, hogy a Soros Alapítvány tegyen le az anti jellegű, valami és valakik ellen szerveződő új stratégiájáról, és maradjon meg eddigi céljainál: karitatív, oktatási és egészségügyi programok támogatásánál. Ehhez és csak ehhez a munkához kívánok, kívánunk nekik sok sikert.

Köszönöm a türelmes figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Vissza a kezdőlapra