Válogatás a reggeli lapokból

2001. szeptember 17. hétfő
Készítette: Bodnár Dániel
Leírta: Arany Emília
Rövidítve. A teljes szöveg a MEH szerveren


 
 

1. Külföld

Az Egyesült Államok hadban áll - jelentette ki George W. Bush amerikai elnök szombaton a Camp David-i elnöki üdülőben, ahol nemzetbiztonsági munkatársaival tanácskozott. Az elnök a hét végén az ország egész területére kihirdette a vészhelyzetet. A honi terület védelmére megkezdődött a Nemes Sas hadművelet.
A pakisztáni kormány bejelentette: az Egyesült Államokkal karöltve három napot adnak Afganisztánnak arra, hogy kiadja Oszama bin Ladent. Az ügy miatt ma magas szintű pakisztáni delegáció utazik Kabulba.
A világszerte körözött szaúdi milliárdos ismét tagadja, hogy bármi köze lenne a szeptember 11-i merényletekhez. "Az Egyesült Államok ujjal mutat rám, de én kategorikusan kijelentem: nem tettem semmit" - áll abban a közleményben, amelyet az AFP afgán hírügynökséghez juttatott el. Hangsúlyozta: jelenleg is Afganisztánban tartózkodik. Megesküdött a tálibok vallási vezetőjének, Omar mollának, hogy nem szervez külföldi akciókat Afganisztánból. Bin Laden ugyanakkor megfenyegette a világot, világszerte kétezer embere vár arra, hogy vegyi és biológiai fegyvereket vessenek be a Nyugat ellen. A CNN kétségét fejezte ki az üzenet valódiságát illetően, ugyanis maga Omar molla közölte: minden eszközt, faxot, telefont elvettek Bin Ladentől és embereitol. A tálibok megtorlással fenyegették meg a szomszédos országokat, ha segítséget nyújtanak az Egyesült Államoknak egy Afganisztán elleni esetleges támadáshoz. Az Egyesült Államok nyugati szövetségesei szinte kivétel nélkül támogatásukról biztosították a nemzetközi terrorizmus ellen hirdetett amerikai hadjáratot, de több fővárosban óva intettek a terrorakciókra válasznak szánt esetleges meggondolatlan lépésektől. (Magyar Hírlap:  Amerika... 1., 2., 3., Magyar Nemzet: Célpontokat keres... 1., 5., 8-10., Népszabadság:  Nemes Sas védi... 1., 2-5., Népszava: Az Egyesült Államok... 1., 2., 6., Blikk: Gyökerestől kiírtjuk... 1., 2., 3. o.) .

Susan Sontag , neves amerikai írónő azt veti a washingtoni kormányzat szemére, hogy az ország a keddi brutális merényleteket eredendően magának köszönheti. Szerinte Amerika soha nem volt messzebb a valóságtól, mint szeptember 11-én . "Hol marad annak beismerése, hogy itt nem a civilizáció, a szabad világ és az emberiség ellen intézett gyáva támadásról van szó, hanem az Egyesült Államok , a világ egyetlen önjelölt szuperhatalma elleni akciókról? Egy támadásról, amely következménye az Egyesült Államok politikájának, cselekedeteinek és érdekeinek?" - kérdezi Sontag (Magyar Nemzet: Keretes... 8. o.) .

Az amerikai tragédia következtében semmilyen veszély nem fenyegeti hazánkat - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter, a balatonöszödi kormányüdülőben tartott ülésén. Mint mondta, az egész emberiséget érte terrortámadás. Borókai Gábor kormányszóvivő közölte: a kabinet semmilyen jelzést vagy felkérést nem kapott arra, hogy az Egyesült Államok magyar segítséget kérne a keddi terrortámadásra adandó válaszlépésekhez.

A magyar-amerikai kereskedelem mindössze a nemzeti össztermékünk három százalékát teszi ki. A Nemzetbiztonsági Kabinet ma újra áttekinti a helyzetet, és határoz arról, szükség van-e a múlt héten meghozott biztonsági intézkedések fenntartására, illetve újabbak elrendelésére (Népszabadság: A kormány... 3., Magyar Nemzet: Nem érkezett felkérés... A merénylet... 9., 11. o.).

A gazdaságilag kevésbé fejlett kelet-közép-európai országok lakói az objektív adatoknak megfelelően saját anyagi körülményeiket és hazájuk gazdasági helyzetét rosszabbnak tartják, mint az uniós csatlakozás küszöbére érkezett Cseh-, Lengyel- és Magyarország polgárai. Ugyanakkor Bulgária és Románia közvéleménye optimistábban tekint a jövőbe, mint Közép-Európa lakossága - derül ki a Tárki és partnerintézményei júliusi felméréséből (Magyar Hírlap: Optimisták... 5. o.).

2. Belföld

Elfogadta a kormány a villamosenergiáról szóló törvényjavaslatot: e szerint 2003-ban nyílik meg a magyar energiapiac. A nyugdíjfolyósító informatikai rendszerének kiépítésére jövő hónapban pályázatot ír ki a kabinet. Ha indokolt, a szőlőtermesztőknek is támogatást nyújt a kormány (Népszabadság: Megnyílhat... 19. o.).

Az MDF OV választmánya két tartózkodás mellett elfogadta Dávid Ibolya pártelnök beszámolóját a Fidesszel kötött választási szövetségről. A szavazáskor maga Dávid Ibolya, illetve Szőke László, a budapesti választmány elnöke tartózkodott. Választási együttműködési megállapodást írt alá Győr-Moson-Sopron megyében a hét végén a Fidesz és az MDF. A két párt közös megyei listát állít, és döntés született az egyéni körzetek felosztásáról is (Magyar Nemzet: Zöldút... Fidesz-MDF egyezség... 3., Népszabadság:  Jóváhagyott... 6. o.).

Horogkereszttel "kiegészített" feliratokat helyeztek el ismeretlenek szombat reggelre Segesd több pontján. Az ügyben rendőrségi nyomozás indult. Az akció indítéka vélhetőleg az a közvélemény-kutatás, amelyet a helyi Fidesz-alapszervezet nemrégiben végzett: kérdőíveket küldtek szét a somogyi településen, amelyeken közel 30, az utcák állapotát, az orvosi és iskolai ellátás színvonalát firtató kérdés szerepelt. Az íveket a segesdiek 25 százaléka vissza is küldte, a válaszadók négyötöde pedig jelezte: leváltaná a jelenlegi polgármestert. Az ívek nyilvános kiértékelése után egy nappal horogkeresztek és a Fidesz utolsó két betűjét SS-ként feltüntető feliratok jelentek meg a község hat pontján. Móhr Tamás polgármester szerint a helyi Fidesz maga provokálta ki ezt a választ (Magyar Nemzet: Provokáció... 2. o.).

A mai SZDSZ-székházként működő zuglói villát R. Károly és négy testvére közösen kapták ajándékba édesanyjuktól, tulajdonjogukat 1948-ban telekkönyvezték. A rendszerváltozás után az 50-es években Recsket és börtönt megjárt R. Károly először 1990 októberében tett kísérletet arra, hogy visszaszerezze anyai örökségét, a Gizella utcai egyik földszinti lakását. Az önkormányzat igazgatási osztályának címzett levelében a villa egyik volt tulajdonosa elmondta, az épületet törvénytelen módon államosították 1952-ben. R. Károly csak a sajtóból értesült arról, hogy egy, az SZDSZ-hez közeli cég mélyen a forgalmi értéke alatt, 62 millió forintért megvásárolhatta a Gizella utcai épületet. Így R. Károlyt törvényben rögzített elővásárlási jogától megfosztották, pedig élt volna azzal, mert az épület a többszörösét éri, mint amennyiért az önkormányzat eladta - olvasható a Magyar Nemzetben (A Gizella utcai... 3. o.).

Szintén az MN (Fantombank... 1., 17. o.) birtokába került dokumentumok szerint az augusztus 7-én az FBI és az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság közös akciójában elfogott három személy a 300 millió dolláros pénz- és értékpapír-hamisítás gyanúján kívül más súlyos bűncselekményekkel is összefüggésbe hozható. A nemzetközi banda dollárezreket csalt ki magánszemélyektől, banknak és takarékszövetkezetnek tüntetve föl csak papíron meglévő vállalkozásait.

A Magyar Nemzet idézi FarkasFlóriánt, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökét, aki egy Zalaszentgróton tartott roma konferencián kijelentette: a 2002-es választások kimenetelébe bele kell, hogy szóljon az érdekképviseleti és szervezeti szempontból egyaránt megerősödött cigányság. Akár kormányzati feladatok vállalására is készen állunk, ám a választások során nem fogjuk engedni, hogy bárki a saját céljaira használja fel a cigányságot."

3. Gazdaság

Mivel a budapesti tőzsde már a New Yorkot ért terrortámadás előtt is hosszabb ideje gyengélkedett, Varga Mihály pénzügyminiszter A Hét című tévéműsornak adott interjújában javasolta a prágai, a varsói és a budapesti tőzsdék egyesülését. Szerinte a feltörekvő kelet-európai tőzsdék iránt az elmúlt években kezdett elveszni a befektetői érdeklődés (Népszabadság: Gyengült... 20. o.).