Könyv-ajánló - Állambiztonság (1956-1990)
A Kádár-rendszer politikai rendőrségének szervezetét, működését, módszereit tekinti át eredeti dokumentumok - levéltári anyagok, korabeli jelentések, bizalmas iratok - alapján az Állambiztonság (1956-1990) című könyv, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten.

    Kiszely Gábor író, kutató időrendi sorrendben mutatja be az 1956-os forradalom leverésétől a rendszerváltozásig terjedő több mint négy évtized állambiztonsági szerveinek ténykedését. Kiemelten foglalkozik az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) átalakításával, a "Nagy Imre-ügy" koncepciójának megvalósításával, és - konkrét eseteket is taglalva - a politikai rendőrség belső konspirációjával.

     A szerző "Isten dicsőségére - ügynökhálózat a római katolikus egyházban" címmel külön fejezetet írt az egyházi tisztségviselők és az egykori békepapok szerepéről.

     Csapody Miklós MDF-es országgyűlési képviselő a könyvbemutatón elmondta, hogy 1957-ben az ÁVH újjászervezése szándékának jegyében a Belügyminisztériumon belül 14 osztállyal hozták létre a Politikai Nyomozati Főosztályt. Hozzátette, hogy 1957 nyarára már 40 ezer embert tartóztattak le, s a következő év végéig 400 halálos ítéletet hoztak. Rámutatott arra, hogy 1989-1990-ben "mintha mi sem történt volna, a szervek tovább figyeltek", így például az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásairól is készültek jelentések. A képviselő jelezte, hogy 1957 és 1990 között több százezer ember volt a politikai rendőrség figyelmének fókuszában. Személyes élményeit is felidézve hangsúlyozta: az árulás az árulás, függetlenül attól, ki, miért követte el, s ezért nincs a földön megbocsátás.

     A több mint száz oldalnyi melléklettel kiegészített kötet a Korona kiadó gondozásában jelent meg.

MTI
Vissza a kezdőlapra