A korszerűsödés: a megújulás
Kihívások, feladatok előtt egyházaink a Vajdaságban is
Újuljatok meg! bibliai mottóval pénteken (2001. szept.28.) kétnapos tanulmányi hétvége kezdődött Feketicsen, a Leuenbergi Otthonban az egyházak megújhodási feladatairól és lehetőségeiről témára, a vajdasági Pax Romana és a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház Diakoniai Szolgálatának szervezésében, valamint a németországi freisingi Renovabis Alapítvány és a budapesti Illyés Közalapítvány támogatásával - tudósít a magyar Szó nyomán a kepesifi levelező lista.

A tudományos konferencia nyitó, ökumenikus liturgiáján msgr. Húzsvár László nagybecskereki megyés püspök kiemelte: Ébresszünk az önismeret iránt vágyat, bánjuk meg bűneinket és bocsássunk meg egymásnak, az egymás közti egységet keressük a béke által. Amikor egy szót kiejtünk, az mindig üzenet. A kimondott szónak, tartalomnak felelőssége van. Csepe Szemesi István református püspök azt hangsúlyozta, hogy egyházuk, a Leuenbergi Otthon által megnyílt a testvéregyházak előtt. Ez is az egységet erősíti, hogy hitben, szeretetben, reménységben működjenek együtt. Béres Károly, a Diakoniai Szolgálat és az Otthon igazgatója köszöntötte a nagy számban megjelent magyarországi és hazai világi és egyházi értelmiségieket, vendégeket.

Dr. Hegedűs Kovacsevics Katalin, a vajdasági Pax Romana elnöke megnyitva a tudományos ülésszakot többek között elmondta: „Már a tavalyi szabadkai Pax Romana által szervezett előadássorozatunkban észrevettük, hogy minden közösségünk ellenére mennyire más és más a katolikus, a református és az evangélikus egyházak problematikája. Szerintem az ökumenizmus nemcsak az udvarias kapcsolatok fenntartásából áll, hanem abból is, hogy törekszünk egymásnak minél jobb megismerésére. Ez a hétvége ezt a célt is szolgálja. A mai keresztény ember azonban a megújulást azon a téren is elvárja, ahol az egyház, mint intézmény a legnehezebben tud lépni, éspedig időszerűtlen kereteinek korunkhoz való alakításában. A II. Vatikáni Zsinatnak is egyik fő mondanivalója ez volt: A korszerűsödés a megújulás”.
 

Vissza a kezdőlapra