Elmaradt bizottsági ülés - Fidesz, MDF, MSZP
Elmaradt az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága hétfői ülése. Szekeres Imre, a bizottság MSZP-s elnöke, miután megállapította, hogy mindössze hat képviselő értett egyet a napirenden szereplő javaslatokkal, határozatképtelenségre hivatkozva berekesztette a tanácskozást. A kormánypártok szerint határozatképes volt a bizottság.

     A Fidesz és az MDF képviselői szándékos obstrukciónak minősítették a bizottsági elnök eljárását, és kifogásolták, hogy Szekeres Imre nem kérdezte meg, ki szavaz nemmel, illetve ki tartózkodik.

     A kormánypártok szerint határozatképes volt a bizottság. Az ügyben tartott sajtótájékoztatójukon úgy vélekedtek, hogy Szekeres Imre szándékosan nem akarta végig tárgyalni a napirenden szereplő pontokat, ezért hirdette ki, hogy határozatképtelen a testületi ülés. A bizottság elnökének szándékát szerintük az is bizonyítja, hogy 10 órakor még nem lehetett bemenni az ülésterembe, és a hangosítás sem volt előkészítve.

     - Több képviselő azért nem tudott szavazni, mert a szavazást megelőzően még nem írta alá a jelenléti ívet - jegyezte meg Domokos László, a testület fideszes alelnöke. Hozzátette: olyan fontos napirendi pontokat nem tudtak megvitatni, mint a pénzmosás elleni fellépés és a terrorizmus elleni intézkedések.

     - A kormánypárti képviselők jelen voltak és biztosítva volt a határozatképesség - jelentette ki Domokos László.

     Balogh László, a bizottság MDF-es tagja szerint a Szekeres Imre által gyakorolt vezetési stílussal csak a Pallag-féle olajbizottsági üléseken találkozott. Kifogásolta, hogy a bizottság tervezett napirendi pontjait a futárpostával csak szombat este és vasárnap délben kapták kézhez a képviselők, így nem állt módjukban írásbeli módosító javaslatot tenni a napirendhez.

     Balogh László úgy vélte, hogy Szekeres Imre szándékosan nem akarta napirendre tűzni a közszolgálati Magyar Televízió, Magyar Rádió és Duna Televízió pénzügyi konszolidációjának a kérdését, noha ez elvárható lett volna. A képviselő kérdésesnek nevezte, hogy a költségvetési bizottság elnöke egyáltalán a testület elé rendelheti-e a közszolgálati feladatokat ellátó intézmények elnökeit.

     Ezzel szemben Szekeres Imre szerint az elmaradt költségvetési bizottsági ülés ürügy arra, hogy ne számoljon be gazdálkodásáról a Magyar Televízió és a Magyar Rádió vezetője, valamint ne kapjanak választ arra, miért van szükség az intézmények újabb, több milliárd forintos támogatására.

     Erről a bizottság MSZP-s elnöke az elmaradt ülést követő sajtótájékoztatón beszélt. Elmondása szerint ez azért történt, mert csak az MSZP és az SZDSZ képviselői szavazták meg a napirendet, így a házszabály szerint, ha nincs napirend, akkor nincs bizottsági ülés sem.

MTI
Vissza a kezdőlapra