Magyar feltalálók sikerei a brüsszeli Eureka találmányi világkiállításon
Minden bemutatott magyar találmány érmet nyert Brüsszelben az újítások, találmányok, új technikák vasárnap zárult világkiállításán, az Eurekán, amelyet ezúttal 50. alkalommal rendeztek meg.

    Az egyhetes jubileumi kiállításon 26 ország kutatói, újítói mutatták be találmányaikat. Feltűnő volt a kelet-európai országok feltalálóinak nagy túlsúlya: a jelentős állami támogatással segítve az oroszok 191 találmányt mutattak be, Románia 70-et. A nemzetközi zsűri fődíját egy román gyógyászati készítmény, Radu Iordache találmánya nyerte el.

     A Magyar Feltalálók Egyesülete a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht-vel (ITD) karöltve 17 új magyar találmányt mutatott be. Ezek közül 5 aranyérmet, 5 ezüstérmet, 7 pedig bronzérmet nyert.

     Az 5 aranyérmes közül kettő a zsűri kiemelt elismerését is kiérdemelte: Szunai Miklós, Demetrovics János és Damjanovics Imre Öko-háza, illetve annak számítógépes vezérlése, a másik Hoffmann László üvegfeldolgozása szilikát granulátumokká.

     A budai hegyekben már felépült 115 lakásos lakóparkban számítógép vezérli az energiafelhasználást, a vagyonbiztonságot, a tűzvédelmet, a környezetvédelmet, az internetes, és egyéb távközlési eszközöket. Ez a számítógépes rendszer elnyerte Jos Chabert vallon gazdasági miniszter és az Albert Schweitzer alapítvány különdíját is. Hoffmann László az üveghulladék hasznosítására talált fel olyan módszert, amely a zúzott üveget adalékanyagokkal magas hőmérsékleten szilikátgyolyókká alakítja. A granulátumok a víznél könnyebbek, lyukacsos szerkezetűek és nagy szilárdságúak, beágyazhatók betonba, műgyantába. Az ezzel készült betonból kitűnő hangszigetelésű autópályás zajnyelő falat, lakás válaszfalat, szigetelő vakolatokat lehet készíteni, s már készül felhasználása lángálló panelként. Több más építőipari felhasználású magyar találmány mellett ismét volt egy elmefejlesztő játék, Fodor Dezső pedig lisztminőség-vizsgáló mikromalmot mutatott be.

     Mint Vedres András, a Magyar Feltalálók Egyesületének főtitkára az MTI-nek elmondta, a viszonylag kevés bemutatott magyar találmány szép sikereket hozott. Az érmeken és különdíjakon kívül a magyar feltalálók elismertségét mutatja, hogy a belga feltalálók társaságának kitüntető lovagi címeit is elnyerték ez alkalommal négyen: a két legjobban díjazott feltaláló, Szunai Miklós és Hoffmann László, valamint Skultéty Vilmos, az ITD vezérigazgatója és herceg Esterházy Antal mérnök.A találmányi szalon ezúttal is bővelkedett eredeti ötletekben. Egy belga találmány az emberi ujjakat felismerő számítógépes technikával reméli megoldani az autólopások és házbetörések elhárítását, egy másik találmány motorosan billenő talicskát vonultatott fel.

MTI
Vissza a kezdőlapra