Kövér Balatonfürden
     
    Balatonfüred, 2001. december 7. (MTI alapján)

    Kövér László Balatonfüreden tartott előadást. Az eseményről az MTI az alábbi anyagot adta ki: (A pontokba foglalás a MHL-on való megjelenés során történt.)
     

  1. Sokadjára fordul már elő, hogy az MSZP valamilyen megállapodáshoz adja a nevét, aztán indoklással vagy anélkül, kifarol ezekből - jelentette ki a politikus, utalva arra: az MSZP és a Fidesz korábban megállapodott arról, hogy egymillió forintról kétmillióra emelik fel az egy képviselőjelölt kampányköltségére felhasználható pénzösszeget. Megjegyezte: ennek a döntésnek az lett volna az értelme, hogy tisztább és áttekinthetőbb legyen a kampány finanszírozása. - Mindenki jól tudja ugyanis, hogy az évekkel ezelőtt megállapított kvóta, az inflációt is figyelembe véve nem elegendő arra, hogy olyan kampány legyen, amit a párttörvény betartásával, korrektül lehet finanszírozni - vélekedett Kövér László. Ez ugyanakkor nem volt kardinális kérdés a számukra, és fel sem vetették volna, ha nem közös álláspontról van szó - tette hozzá. - Ebben az egészben az a tisztességtelen, hogy hovatovább most úgy néz ki, mintha ezt a Fidesz erőszakolta volna, az MSZP pedig hősiesen ellenáll valamilyen nyomásnak. Nem erőszak a disznótor, nekik is annyi pénzből kell gazdálkodniuk egy jelöltet illetően, mint a többi parlamenti pártnak. Az eljárás egyébként az MSZP-re jellemző, tisztességtelennek mondanám - fogalmazott Kövér László.
  2. Medgyessy Péter lobbiügyével kapcsolatosan nem kívánt állást foglalni, különösen - mint mondta - az Országos Rendőr-főkapitányság döntését megelőzően. - Ha ugyanis jogilag teszem, akkor az prejudikációnak minősül, ha pedig politikusként mondok véleményt, akkor nyilvánvalóan nem lehet elfogulatlannak tekinteni a válaszomat. Erkölcsi értelemben viszont azt gondolom, hogy minden magyar választópolgárnak megvan már a véleménye erről az ügyről - hangoztatta Kövér László.
  3. A Fidesz - Magyar Polgári Párt alelnöke szerint Bayer Zsoltnak - akit a barátjának tekint - kár volt megadnia a lehetőséget sajtóbeli, illetve politikai ellenfeleinek, akik így "a régi szép, Szabad Nép-es időkre emlékeztető hajcihőt és hajszát rendezhettek ellene". - Azokhoz a bűnökhöz és gyalázatokhoz képest egyébként, amelyekről Bayer Zsolt beszélt, az ő stílusa még mindig visszafogottabb volt. S finom volt azokhoz a túloldalon lévő kollégáihoz képest is, akik naponta próbálják megalázni, személyes méltóságukban is a politikai ellenfeleiket - jelentette ki Kövér László, és hozzátette: akik magukat liberálisoknak nevezik, és "a sajtószabadságról óbégatnak tízegynéhány éve", a sajtószabadságot természetesen csak az ő sajtójuk szabadságaként fogják fel. - Holott a sajtószabadság általában véve sem az újságírók szabadsága, és a legkevésbé sem a posztkommunista, álliberális újságírók szabadsága, hanem az újságolvasók, tévénézők és rádióhallgatók szabadsága, hogy a valóságról hiteles és pártatlan tájékoztatásra legyen módjuk, és ez ma nem mondható még teljes körű lehetőségüknek - vélekedett a Fidesz alelnöke.
  4. Kövér László a balatonfüredi fórumon a kormány családpolitikájának pozitívumairól beszélt.

Vissza a kezdőlapra