Fidesz frakcióülés

A délelőtti frakcióülés vendége Balsai István MDF frakcióvezető volt, délután pedig Orbán Viktor látogatott a Fidesz frakcióba, és kinyilvánította: nem tervez változtást az egészségügyi tárca élén.


 


  • BALSAI A FRAKCIÓ VENDÉGE
  • A KORMÁNYFŐ A FIDESZ FRAKCIÓBAN

  • BALSAI A FRAKCIÓ VENDÉGE

         A Fidesz-frakció délelőtti tanácskozásán részt vett Balsai István, az MDF képviselőcsoportjának vezetője is. A megbeszélést követően a politikus úgy nyilatkozott, hogy áttekintették a két frakcióra váró feladatokat, problémákat. Elmondta: a jövőben a két képviselőcsoport a legkisebb részletekig összehangolja majd munkáját.

         Szájer József azt hangsúlyozta, hogy a két párt és a két frakció között született együttműködési megállapodás kedvező hatása már a közvéleménykutatási eredményekben is megmutatkozik.

    A KORMÁNYFŐ A FIDESZ FRAKCIÓBAN

         Orbán Viktor nem tervez változást az egészségügyi tárca élén.

         A miniszterelnök, aki hétfőn részt vett a Fidesz-frakció tanácskozásán, újságírók előtt úgy nyilatkozott: elégedett azzal a munkával, amit Mikola István egészségügyi miniszter végez.

         - Nem minden kérdésben értünk száz százalékig egyet, de elégedett vagyok azzal, amit végzett - fogalmazott a kormányfő. Véleménye szerint pontosan ilyen energikus, aktív, tenni akaró és a nyílt vitától meg nem hátráló emberre van szükség ahhoz, hogy a betegek számára is érzékelhetően jobb legyen a magyar egészségügyi ellátás.

         - Habár Mikola István kétségkívül nem tartozik a legkönnyebb emberek közé ebben az országban, nehéz feladatokra nehéz embereket tudunk eredményesen alkalmazni - mondta Orbán Viktor.

         Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslat kapcsán a miniszterelnök úgy fogalmazott: jó, hogy a kórházi ellátás szempontjából a német egészségügy irányába próbál elmozdulni a magyar egészségügy.

         - A javaslat szerintem jó irányt jelölt ki, tehát én továbbra is támogatom, hacsak valami súlyos ellenérvvel nem találkozom - mondta a miniszterelnök, aki szerint egyelőre a tájékozatlanság okoz problémákat az előterjesztés kapcsán.

         A kormányfő sajnálkozását fejezte ki, hogy a törvényjavaslat szövege nem elérhető az orvosok számára. Azt kérte a tárca jelenlévő illetékesétől, hogy sok száz példányban tegyék hozzágérhetővé az orvosok számára az előterjesztést.Orbán Viktor értékelése szerint az egészségügyben az elmúlt időszakban kedvező változások történtek. Ezek közül kiemelte a háziorvosi praxisok helyzetét, az immár részlegesen elszámolható amortizációt és az ápolónők érzékelhető béremelését.

         A frakcióülésen a kormányfő tájékoztatása szerint hosszan tárgyalták a szövetkezeti üzletrészek ügyét.

         Mint mondta, a frakció tagjai arról tájékoztatták, hogy vidéken sok helyen ismét becsapják az ott élőket, ahogyan az az elmúlt nyolc-tíz évben gyakorlat volt.

         - Sok helyütt szövetkezeteket végelszámolásba visznek és így akadályozzák meg, hogy külső üzletrész tulajdonosok hozzájussanak az üzletrészük értékéhez - mondta a kormányfő.Hozzáfűzte: nem megengedhető, hogy szövetkezeti vezetők nyilvánvalóan indokolatlanul, a vidéken élőket kisemmiző jogi megoldást válasszanak.

         Közölte azt is, hogy néhány időpontot, határidőt módosítani kell a szövetkezeti üzletrészekkel kapcsolatban.

         - Ha a határidőket módosítjuk, azok is hozzájuthatnak a pénzükhöz, akiket most igazságtalanul próbálnak megfosztani üzletrész tulajdonuktól - indokolt a miniszterelnök.

    MTI
    Vissza a kezdőlapra