A Hemingway Alapítvány 2001. évi díjátadása
a Magyar Tudományos Akadémián
 
A díjátadási ünnepséget Surján László a Hemingway Alapítvány Dr. Szabó György-díj kuratóriumának tagja vezette le.

Az ünnepségen adták át

a Pethő Sándor sajtódíjakat: Gömöri Endre és Pálffy István részére, valamint
a Dr. Szabó György orvostudományi díjat Palkovits Miklós akadémikus részére.
A díjak átvétele után Gömöri Endre kifejtette, hogy a sajtószabadság és parlamenti demokrácia egymással szorosan összefüggenek. Ahol sérül az egyik, megszűnhet a másik. Majd beszédét avval fejezte be, hogy Magyarországon sajtószabadság van, felesleges a médiaháború.

Nagyon fontosnak tartjuk ezt a mondatot, és kérjük a Magyar-Hon-Lap olvasóit, hogy nyugodtan minősítsenek ezek alapján rémhírkeltésnek, illetve becsapásnak minden olyan akciót, amely a magyarországi sajtószabadság létét, vagy a parlamenti demokrácia működését vonja kétségbe.

A gondolatmenet érdekessége az, hogy az a meglehetősen két táborra szakadt magyar újságírás baloldaláról érkezett, és éppen a baloldaliak szokták kétségbe vonni a fenti szabadságok létezését. A jobboldalnak még mindig az a problémája - nem tagadva az ezen a téren bekövetkezett javulást - hogy gondolatai nem mindig, olykor pedig torzítva jutnak el a polgárokhoz.
 

Vissza a kezdőlapra