Megvert reménnyel indulnak csatába...

Felborzolta a kedélyeket a november elején napvilágra került Gallup és Tárki egymásnak ellentmondó  közvéleménykutatása. Az izgalom nem a kormányköröket fogta el, hiszen a Fidesz számára most még a Tárkinál mért holtverseny is megfelelő kiindulás egy jó kampányhoz. A pánik a szocialista oldalon tört ki. A két cég közötti eltérés viszont túl nagy volt, néhányan magát a közvéleménykutatást, mint a társadalom megismerésére alkalmas műfajt is kétségbe vonták.

Egy mérés nem mérés, mondja Kolosi Tamás. Tisztázni akarván a helyzetet a korábbi 1500 ember helyett megmért még háromezret. Az így kapott 4500 főből álló mintán már csudák-csudája, összhang alakult ki a két intézet adatai között: lóhosszal vezet a Fidesz-MDF a szocialisták előtt.

A lakosság 28 százaléka szavazna rájuk, míg csupán 23 a szocialistákra. Az SZDSZ a Tárkinál épp a bejutás határán van, 5 százalék. A most alakult Centrum Párt részei összesen 2 százalékot ha kitesznek. Kupa vezért ez nem zavarja, biztos befutónak kiáltja ki magát. (Egyéni mandátuma eddig biztos volt, most, hogy Bartók, meg Pusztai is segíti, van aki ebben is kételkedik.) A biztos pártválasztó szavazók körében a Fidesz-MDF előnye 9 százalék.

Kicsit érthetetlen ezeknek az adatoknak az ismeretében, hogy Medgyessy miért gondolja, hogy a Fidesz háza táján bármi izgalom van. Képünkön Borókai Gábor viszi a szót, a hallgatóság: Orbán Viktor miniszterelnök, Szájer József frakcióvezető és Gyürk András Fidelitas elnök. A kétségbeesés vagy pánik legkisebb jelét sem mutatják.

A felvétel Mexióvárosban készült, nemsokkal a Magyar Hősük tiszteletére állított emlékmű megkoszorúzása után (2001. nov.22).
MHL foto


Gondban inkább Medgyessy úr lehet. Az V. kerületi szocialisták egy emberként kijelentették, sőt írásban nyilatkoztak arról, hogy Medgyessy szóba sem állt velük a Grasham palota eladása ügyében. Medgyessynek vagy a sajtószemléje rossz (nem találkozott a nyilatkozattal), vagy a memóriája, (időközben eltelt egy hét). Legutóbbi sajtótájékoztatóján ugyanis azt nyilatkozta, hogy felvette a pénzt, s ez törvényes volt. Elismerte ugyanakkor, hogy az ügyben személyes megkeresés is volt. Ez a nyilatkozat legalább annyira érthetetlen, mint annak idején Grószé a közelgő fehérterrorról. Ne feledjük, Medgyessy Grósz helyettese volt. A Medgyessy sajtótájékoztató - amelyet a fenti linkek révén az MSZP honlapján látható és az Index c. internet-újságban olvasható változatban tanulmányozhatnak érdeklődő olvasóink, - érdemben egyetlen felvetett problémára nem válaszolt. Ehelyett hisztérikus kirohanás volt a Fidesz vezetés ellen és szólamok pufogtatása saját programjáról. Emberiességi szempontok miatt a Fidesz nem kíván érdemben reagálni a szocialista miniszterelnök-jelölt vádaskodásaira – közölte Farkas Attila, a Fidesz sajtófőnöke a sajtótájékoztatón elhangzottak kapcsán. Szavai szerint egy láthatóan nagy gondokkal küszködő, kimerült ember első indulatból megfogalmazott kapkodó szavaira méltánytalan lenne válaszolni. – Úgy véljük, hogy elérkezik majd a nyugodt, értelmes párbeszéd ideje, ezt a Fidesz meg fogja várni – fogalmazott Farkas Attila. A sajtófőnök meglehetősen optimista. A MHL szerint néhány technikai kérdéstől és a nyugati baloldal által NATO ügyben az MSZP-re kényszerített alkotmánymódosítástól eltekintve a választásokig már ilyen nem lesz. Medgyessy helyzetét Kövér László minapi nyilatkozata írja le a legjobban, amelyre a szocialisták reménysége gőgös semmit mondással reagált, mintegy bizonyítva is Kövér állítását: Medgyessyvel nem nyerhetnek a szocialisták. Vele sem, ha a kormány oldal megbízatása végéig rendben teszi a dolgát, s közben megbeszéli a polgárokkal, mit és hogyan tervezzen a jövendőre.

Surján László

Vissza a kezdőlapra