vajdasági október

A Képes Ifjúság olvasótábora már csak a korából kifolyólag sem emlékezhet arra az októberre, amikor joghurt folyt Újvidék utcáin. 1988-at írtunk akkoriban, s az az október a tavaly októberben megdöntött vezér uralmának kezdetét jelentette. Vajdaság számára pedig azt, hogy összeverődött csőcselék, utcákra parancsolt gyári munkások és iskolákból kivezényelt diákok váltották le a tartomány vezetőségét, melynek helyébe Belgrád ültetett bólogató bábokat, akik Szerbia egységesítése nevében napok alatt szüntették meg Vajdaság tényleges autonómiáját. Hogy ez milyen eredménnyel járt, hamarosan mindenki a saját bőrén tapasztalhatta, hiszen rövidesen kiderült, hogy Vajdaságból minden, de minden anyagi javat Belgrádba kell szállítani, s onnan egyáltalán nem a szükségleteknek megfelelő mennyiségben kaptuk vissza azokat.

Az eleinte szitokszóként használt “autonomista”, “autonómia-párti” kifejezéseket azonban hamarosan tudatosan vállalták fel előbb politikusok, majd a többpártrendszer létrejöttét követően pártok is. A kezdetben kis csoportocskáknak tűnő asztaltársaságok az évek folyamán, a tartomány kifosztásának mértékével arányosan erősödtek. A joghurtot dobálók közül is egyre többen látták be, hogy valamit nagyon eltoltak, s hogy ez így nem mehet tovább.
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a Vajdasági Reformisták tűzték zászlajukra az autonómia jelszavát, melyhez -- némileg másképpen megfogalmazva ugyan -- a Vajdasági Magyar Szövetség is csatlakozott. A mai politikai szóhasználattal élve ezek összességét (és a hozzájuk csatlakozó számos kisebb szervezetet) nevezzük vajdasági blokknak.
A vajdasági blokk már 1999-ben csatlakozott a Szövetség a Változásokért-tömörüléshez, a mai Szerbiai Demokratikus Ellenzék elődjéhez, majd ez utóbbi megalakulása után hatékonyan kivette részét a tavalyi választási program kidolgozásában. A program egyik sarkalatos pontja volt Vajdaság autonómiájának mielőbbi visszaállítása.
Tavaly októberben keveseknek jutott el a tudatáig, hogy nemcsak Slobodan Miloševićet váltotta le az ország, hanem Vajdaság Képviselőházából is kibuktak az őt kiszolgáló politikusok. Vajdaság parlamentjében a 120 képviselői hely közül 118 jutott az SZDE-nek. Ezek egy része a centralista -- Belgrád-központú -- pártokat illeti, egy másik része pedig a vajdasági pártokat.
A tartományi parlament megalakulását követően azonnal hozzálátott Vajdaság autonómiájának visszaállításához. Ez azonban nem könnyű feladat. Jugoszlávia alkotmánya ugyan kimondja, hogy bizonyos jogkörök a tartományt illetik, de az alkotmány rendelkezéseit több, mint száz szerbiai szintű törvény korlátozza. A valós autonómiát (a törvényhozói, végrehatói és a bírósági hatalom gyakorlását) csak ezek megszüntetésével lehet visszaállítani. Ehhez pedig a szerbiai parlament jószándékára is szükség van. Ahol viszont szép számban ülnek olyan képviselők, akik továbbra is úgy tartják, hogy minden pénznek és minden hatalomnak Belgrádban kell összpontosulni.
Az egy évvel ezelőtti rendszerváltás óta Vajdaság önállósága ügyében nem történt lényeges előrelépés. Egészen október 26-áig. Akkor ugyanis a tartományi parlamentben a Demokrata Párt képviselői kezdeményezték Nenad Čanak, a képviselőház elnökének leváltását, mert Čanak két héttel korábban úgy tiltakozott az Újvidéki TV főszerkesztőjének Belgrádban történt kinevezése ellen, hogy szitkozódások közepette a késő esti órákban összetörte az Újvidéki Televízió bejáratánál lévő cégtáblát, amin a Szerbiai Rádió-Televízió felirat állt. A DP szerint az ilyen viselkedés nem méltó a parlament elnökéhez. Čanak szerint viszont az Újvidéki TV Vajdaság polgárainak pénzéből épült, s azt nem sajátíthatja ki Belgrád. Zoran Đinđić, a DP elnöke, a szerbiai kormány miniszterelnöke volt az, aki bejelentette: pártja képviselői kezdeményezik Čanak leváltását. Ám az addig sem egészen egységes SZDE-frakció azon az október 26-án igencsak érdekesen szavazott Čanak esetében. 54 képviselő szorgalmazta a leváltást, 36 ellenezte, 23 pedig tartózkodott a véleménynyilvánítástól. A leváltáshoz az ülésen jelenlévők többségének szavazatait kellett volna megszerezni. Čanak tehát, ha csak néhány szavazaton múlt is, de a vajdasági képviselőház elnöke maradt, Đinđić akarata ellenére. És ezek után mindenki parlamenti válságot emleget. Egyesek rendkívüli tartományi választásokat is. Hogy mi lesz mindebből, lapzártakor még nem tudjuk. Annyi biztos, hogy az autonomisták csatát nyertek. A politikai “háború” végkifejletére azonban még várni kell.
A KI szerkesztősége ezek miatt a dolgok miatt tartotta szükségesnek, hogy megkérje a három vajdasági párt vezetőjét: mondják el, hogyan tekintenek Vajdaság autonómiájának kérdésére. Vannak közöttük nézeteltérések. Esetenként elég nagyok. Mégis: az, hogy Vajdaságnak lesz-e autonómiája, s ha lesz is, az mennyire lesz ténylegesen is autonómia, (jórészt) azon áll, hogy e három párt milyen fokú együttműködést tud kialakítani.
Ebben a számban Miodrag Isakov, a Vajdasági Reformisták elnöke mondja el véleményét, két hét múlva pedig Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének álláspontjaival ismerkedhettek meg a lap hasábjain.

-- Valóban, vannak bizonyos változások. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga még radikálisabb lett, mint amilyen volt, s mi csak betöltöttünk egy üresen maradt teret. Mindez azonban csak első pillantásra tűnik így. Lényegében a VR továbbra is ugyanaz, ami volt, csak éppen most egy kicsit hangosabbak vagyunk és egy kicsit keményebbek a követeléseink, mert türelmünk a végét járja. A Szerbiai Demokratikus Ellenzéken belül mi bizonyos dolgokban megegyeztünk még a tavalyi választások előtt. A korábban megbeszélt dolgok teljesítésének halogatása, az egyezmény elárulása türelmetlenné tesz bennünket. Egy évvel a változások után még mindig semmi sem történt Vajdaság autonómiája visszaszármaztatásának terén, s emiatt vagyunk türelmetlenek. Ez persze politikai szempontból nem különösebben bölcs dolog, mert az idegesség, a harag rossz szövetséges a politikában. De mi nem idegesek, dühösek, mérgesek vagyunk, hanem úgy értékeljük, hogy a politikai helyzet, a körülmények követelik a keményebb fellépést, mert szemmel látható, hogy szerbiai partnereink nem értik és nem értékelik toleranciánkat, tűrőképességünket, megértésünket és jószándékunkat. Nem értékként tekintenek minderre, hanem gyengeségként, s emiatt úgy döntöttünk, kimutatjuk a fogunk fehérjét. Úgy tűnik, ezt jobban értik, mint azokat a tulajdonságokat, melyek a reformistákra mindig is jellemzőek voltak.
Nem mi vagyunk radikálisabbak tehát, csak agresszívebbekké vált a médiabeli fellépésünk. Vajdaság polgárai elvesztették türelmüket. A pártoknak oda kell figyelniük arra, hogy hogyan viselkednek, a polgároknak nem. Vajdaság polgárai eddig mérgesek voltak, mert hazudtak nekik, becsapták őket, loptak tőlük és elrabolták javaikat. Most már meg is sértődtek, mert Belgrád viszonyulása megaláztatássá, lekezeléssé fajult. Ez dühíti az embereket, s mivel mi mindezt látjuk, pártként is reagálnunk kell a polgárok nevében.

– Igen ám, de a polgárok azt is mondhatják, hogy az ilyen heves konfrontálódás az SZDE széthullásához vezethet. Fennáll-e ez a veszély, s ha igen, mi történik, ha valóban széthullik a hatalmi koalíció?
-- Veszélyes lenne ebben a pillanatban az ország számára, ha szétesne az SZDE, mert most az ország valóban csak erre a koalícióra támaszkodhat. Igaz, hogy az SZDE igen laza koalíció, az is, hogy számos gond adódik a koalíciót alkotó pártok egymás közti viszonyaiban, hogy nagyok a nézetkülönbségek, hogy nincs egyetértés közöttünk a hogyan tovább?-ot illetően sem... De továbbra is ez az egyetlen olyan erő, amely képes tenni valamit, amely megőrizheti a megkezdett reformfolyamatokat. Az SZDE alternatíváját a radikális kommunista-fasiszta csoportok, a szélsőséges nacionalisták hatalomra jutása jelentené, melyek az országot nem a tavalyi év októbere előtti, hanem sokkal korábbi szintre süllyesztenék. Hiszem, hogy az SZDE nem hullik szét, mert ez senkinek sem lenne kifizetődő. Nem mintha mi annyira szeretnénk ezt a koalíciót; csak éppen tudjuk, hogy ez az egyetlen lehetséges, járható út.


Az ikon Az SZDE inkább egy ikon, egy szentkép, amit őrizni és gondozni kell, függetlenül attól, hogy jól tudjuk: nem a legminőségesebb festékkel, nem a legminőségesebb vásznon készült. Ennek ellenére van bizonyos sugárzása, bizonyos hatása, amely lassan, sok hibával, sok kizárólagossággal mégis a megfelelő irányba tudja elmozdítani ezt az országot és ezt a társadalmat valamiféle demokrácia, valamiféle Nyugat irányába.

Tudjuk, hogy a polgárok még mindig az egységet szorgalmazzák, s ha valaki kilép, az úgy jár, mint a Szerb Megújhodási Mozgalom: eltűnik a politikai színtérről. A polgárok még mindig nem az SZDE egyes pártjaiban bíznak, hanem koalícióban, mert arra számítanak, hogy egy-egy vezető hibáit, butaságait, rossz lépéseit mások kijavítják, helyrehozzák, hogy a hezitálókat a keményebb fellépésűek megmozgatják... Mi, tizennyolcan kiteszünk egy átlagos politikust, aki tehet valamit ezért az országért. Ezért van szükség az SZDE-re, s ezért nem hiszem, hogy széthullik.
– Minden botrány a tévé körül robban. Eléggé furcsa ez, hiszen Vajdaság Képviselőháza azokkal a médiumokkal sem igazán tud mit kezdeni, melyeknek alapítója. Mégis, a televíziót is visszakövetelik...
-- Függetlenül attól, hogy ebben a pillanatban elvi okok miatt védelmezzük Čanakot, el kell mondani: a reformisták ellenezték, hogy Vajdaság Képviselőháza átvegye az Újvidéki TV igazgatói jogait. Ez nevetséges: igazgatói jogokat akarunk, anyagi kötelezettséggel és a műsor iránti felelősségel járó alapítói jogokat nem. A VR azon a véleményen volt, hogy előbb Vajdaság státusát kellene rendezni, költségvetését bevételi forrásokból biztosítani, s csak aztán felmérni, hogy mennyi pénzünk van a média számára. Ezt követően van értelme visszavenni az Újvidéki RTV-t is. Viszont tény, hogy Vajdaság Képviselőháza már így is elég sok, tartományi jelentőségű médium alapítója, s az is, hogy ezeknek sem tud segíteni, hiszen nincs rá pénze. Az alapítói jogokkal kapcsolatban úgy gondoljuk: sokkal fontosabb lenne rendszert kidolgozni a vajdasági jelentőséggel bíró média támogatására. El kell kerülni, hogy a támogatás politikai pártoktól, szervezetektől függő legyen; alapítványi vagy más szervezeti formákra kellene bízni a támogatást, hiszen csak így biztosítható a médiumok politikusoktól való függetlensége.


A médiáról Az Újvidéki TV semmit sem változott a rendszerváltás óta. A különbség annyi, hogy most nem Miloševićet szolgálja, hanem az SZDE-t. Ez azt bizonyítja, hogy abban a médiumban nincsenek emberek, akik jó műsort tudnak készíteni. Olyanok vannak, akik jól tudnak szolgálni. Tegnap Miloševićnek, ma Čanaknak, holnap valaki harmadiknak. Ennek köze nincs az újságíráshoz, hiszen a média (többek között a Képes Ifjúság) feladata az, hogy megtanítsa az embereket demokratikusan gondolkodni. A szófogadó médium nem jó, mert ha ma nekem fogad szót, holnap másnak fog. Önálló gondolkodásra, véleményformálásra van szükség, arra, hogy a média ellenőrizze a politikát. Nem fordítva.

– A televíziós ügy ürügy. A valódi kérdés az autonómia kérdése. Az autonómia saját anyagi javakat feltételez. S úgy tűnik, ez az, amit Belgrád nem szívesen enged ki a markából.
-- A gazdasági átalakulás kulcsfontosságú tényezője az állami, társadalmi vagyon privatizációja. Mi elleneztük a privatizációs törvényt, mert az jelenlegi formájában azt eredményezné, hogy a vajdasági cégek eladásából származó bevétel Belgrádba kerülne. Márpedig a legjobban működő cégek, vállalatok Vajdaságban vannak. Ezekből fog befolyni a legtöbb pénz. Véleményünk szerint a privatizáció megkezdése előtt meg kell változtatni Szerbia alkotmányát, s abban pontosítani kell azt is, hogy kit illet a privatizációból befolyó pénz. S amíg ez meg nem történik, mindent megteszünk, hogy elijesszük a vajdasági vállalatok megvásárlása iránt érdeklődő külföldi cégeket. Szerbia alkotmányának módosításával biztosítani kell Vajdaság tényleges autonómiáját, s azután a tartomány saját területén átveszi a privatizáció irányítását is.

A lépések sorrendje A szerbiai kormány Vajdaság autonómiájának visszaállítása előtt akarja eladni a vajdasági cégeket, mert így Belgrádot illetné a bevétel. Márpedig mi nem sokat kezdhetünk a tartományt megillető jogokkal, ha nem tudjuk pénzelni intézményeinket, szolgáltatásainkat, az oktatást, az egészségügyet stb. Ez a politikai konfliktus valódi oka. Meg kell állapítani a politikai lépések sorrendjét: szerintünk előbb az alkotmányt kell módosítani, majd a törvényeket az új alkotmánnyal összehangolni, s csak azután a reformtörvényeket (közöttük a privatizációs törvényt) végrehajtani. A centralista pártok viszont nem így látják.

Megoldást jelentene Vajdaság számára az az új szerbiai alkotmány, melynek tervezetét a Szerbiai Demokrata Párt és a Szerbiai Polgári Szövetség szakemberei dolgozták ki. Ez eddig a legjobb ajánlat, amit Vajdaság Belgrádból kapott. Ez a dokumentum előlátja Szerbia decentralizációját, s az ebben felkínáltak java része számunkra elfogadható, azokról a kérdésekről pedig, melyek kapcsán nézeteltéréseink vannak, tárgyalhatnánk és gyorsan egyetértésre juthatnánk. Az egyeztetések után alkotmányozó képviselőházi választásokat kellene tartani, elfogadni az új alkotmányt és megkezdeni a reformokat.