Két év a kormányrúdnál
Mérlegen a Horn- és az Orbán-kabinet első félideje
(Részletek a 2000-ben megjelent kiadványból)
1. Elvek
és ideológiák
1.1. A szakértők,
akik "rendbe teszik" az országot
1.2. A "rászorultság" doktrinája
1.3. Morál és pragmatizmus
1.4. Igazságosság és szolidaritás
A Horn-kormány és az Orbán-kormány magatartása közötti különbséget az határozza meg, hogy a szocialista-liberális kormányt ideológiák vezérelték, a polgári kormányt pedig alapvetően elvek irányítják.
1.1. A szakértők, akik "rendbe teszik" az országot
A Horn-kormány ideológiai rögeszméje az volt, hogy az országot "válság" fenyegeti, részint gazdasági csőd, részint szélsőjobboldali veszély. Ezt a szerencsétlen, magatehetetlen országot tehát azonnal - Horn Gyula szavaival élve: - "rendbe kell tenni".
Ezt a rendbetételt természetesen "szakértőknek" kell elvégezniük. A baloldali elmélet szerint a szakértő olyasféle lény, aki mindenféle érték-elkötelezettség nélkül képes felismerni, hogy mi az egyetlen, abszolút helyes tennivaló e válságos helyzetben. A gyakorlatban pedig az a szakértő, akinek a kommunista állampárt apparátusában eltöltött évek, évtizedek fáradságos munkájával sikerült pontosan megtanulnia, hogy milyen az igazi "modernizáció."
A modernizáció ugyanis szintén ideológiai kulcsfogalom: olyasmi, mint a marxizmusban a "haladás". Ez lényegében azt jelenti, hogy mindig előrefelé kell menni valamilyen elképzelt remek jövőbeli állapot felé, amiről nem sokat lehet tudni, csak azt, hogy jobb, mint az ósdi múlt a maga ócska hagyományaival, amelyektől minél gyorsabban meg kell szabadulni. A Horn-kormány gyakorlatában körvonalazódó modernizációt úgy kaphatjuk meg, ha vesszük a nyugati civilizációt, kivonjuk belőle a keresztény, nemzeti és polgári hagyományokat, a maradékot pedig kritikátlanul elfogadjuk.
1.2. A "rászorultság" doktrinája
Újabb ideológiai kulcsfogalom a "szociális érzékenység" és a vele rokon "rászorultság", Bokros Lajos egyik kedvenc kifejezése. Bokros a baloldali kormánypolitika szimbóluma, hiába is próbálják egyesek "vadkapitalistának" beállítani. "Baloldalinak, sőt, szocialistának vallom magam" - mondta ő maga egy interjúban 1992-ben, tehát kormányzati posztoktól még távol. Minisztersége "csomag előtti" periódusában,1995 februárjában pedig egy profi baloldali ideológus szóhasználatával így nyilatkozott: "a modernizációs folyamat nem megy áldozatok nélkül. Ugyanakkor ezek az áldozatok sokkal igazságosabban is szétteríthetők a társadalomban, nem feltétlenül a legszegényebbek terheit kell növelni. Azt sem rejtette véka alá későbbi nyilvános szereplései alkalmával, hogy akkor kiknek a terheit kell növelni: a "tehetősebbekét". A Bokros-csomag után -1995 tavaszán - ki is derült, hogy pontosan kik a "tehetősek": azok a családok, ahol az egy főre jutó jövedelem 15 ezer forint fölött van (tőlük vonták meg például a családi pótlékot). Ehhez képest egy kétgyermekes család létminimuma már 1994 őszén 57 ezer forint volt. Bokros szerint tehát 1995-ben Magyarországon mindazok a családok "tehetősnek" számítanak, amelyeknek a havi jövedelme legalább 3 ezer forinttal több az 1994-es létminimumnál (jellemzően: pedagógusok, orvosok, egyéb közalkalmazottak). A rászorultság-elvből kitűnik az is, hogy a baloldali ideológia szerint kik méltók arra, hogy az állampolgárok munkájával felhalmozott közpénzekből részesüljenek: kizárólag azok, akik jövedelemigazolásukon havi 15 ezer forintnál kevesebb egy főre jutó jövedelmet tudnak kimutatni. Mindenki másnak az az alapvető kötelessége, hogy ezt a "rászoruló" réteget adóforintjaival támogassa.
Látni kell azt is, hogy a családi pótlék ily módon történő megvonása nem pragmatikus célokat - költségvetési egyensúlyt - szolgált, hanem kifejezetten ideológiai indíttatású volt. Ezen körülbelül egymilliárd forintot spórolt az állam, ám gyakorlatilag a teljes megtakarítást fölemésztette az a bürokratikus apparátus, amely a családipótlék-jogosultsággal kapcsolatos adatgyűjtést és elbírálást végezte. Klasszikus baloldali attitűd: a praktikum alárendelése az ideológiának.
Úgy tűnik, az Orbán-kormány nem az elvont ideológiákra, hanem a gyakorlat próbáját kiállt morális elvekre kíván alapozni. Apolgári politikusokat nem korlátozzák a baloldali modernizátorok elméleti béklyói, nem akarnak egyfolytában "fölzárkózni" valahová. A gazdaság szereplői és a polgárok megnyugvással hallhatják, hogy amikor a polgári kormány "jövőképről" beszél, akkor olyan kézzelfogható dolgokról van szó, mint a "három gyerek, három szoba, négy kerék" lehetősége. Olyan utakról, amin gyorsabban mehetnek az autók, olyan iskolákról, amelyek értékeket és tudást adnak át, olyan jogrendszerről, ahol életfogytig lecsukják a visszaeső kéjgyilkosokat, valamint - remélhetőleg majd egyszer - olyan adóterhekről, amelyek nem viszik el ingünket-gatyánkat. Összefoglalva tehát olyan társadalomról és gazdaságról, amely lehetőséget biztosít a tisztességes megélhetésre és felemelkedésre, a polgári életre.
A kormányzásnak ez az útja - éppen a célok közérthetősége miatt - néha nehezebb, mint a baloldaliaké. Amikor Hornékat bírálták, a miniszterelnök könnyedén elhessentette magától a kritikus megjegyzéseket, mondván: az egyetlen dolgot teszi, amit tehet, hiszen a "szakértők ezt világosan megmondták, bizonyíték rá a Valutaalap, a Világbank és az egész "modern" világ. A polgári kormány kockázatosabb utat választott: a személyes kormányzást. Döntéseiért a felelősséget nem hárítja át az abszolút tudást megtestesítő szakértőkre, ezáltal könnyebben felelősségre vonható - és ha hibázik: tetten érhető.
1.4. Igazságosság és szolidaritás
Ami a szociális érzékenységet illeti: a realitásokkal nem számoló baloldali doktrínák helyett ezen a téren is előtérbe kerültek a nyíltan vállalt morális megfontolások. Az egyik alapérték a szolidaritás: természetesen segíteni kell mindazokon, akik nem tudnak magukon segíteni. A másik - hasonlóan kézenfekvő - alapigazság, hogy az ország jelenéért és jövőjéért azok teszik a legtöbbet Magyarországon, akik dolgoznak, és gyermeket nevelnek. Méltánytalan, és erkölcsileg helytelen lenne tehát, ha az ő megnyomorításuk árán jutnának előnyökhöz olyanok, akik nem dolgoznak, és nem nevelnek gyermeket. Ezek alapján a polgári kormány nagyobb szabadságot, több pragmatizmust engedhet meg magának a szociális kérdések megoldásában, mint egy baloldali kormány, amelynek folyton igazolnia kell, hogy a "rászorultak" pártján áll.
