Előzetes a vajdasági Képes Ifjúság 2001. december 19-i számából
 
    Kedves Barátaink!

    A Metszéspont Iroda 2001. november 26-tól elindítja a metszés.hu-t, a Kárpát-medencei Magyar Ifjúsági Élet honlapját, illetve a Határon Túli Magyar Ifjúsági Szervezeti Adattár adatgyűjtési munkálatait.

    A kettős kezdeményezés célja a világháló segítségével összefogni a Kárpát-medence ifjúsági szervezeteit. A – Miniszterelnöki Hivatal – Informatikai Kormánybiztosság (IKB), az Ifjúsági és Sportminisztérium, illetve a Külügyminisztérium által támogatott – programban való partneri részvételre hívunk meg benneteket.

    A www.metszes.hu portálon minden határon túli ifjúsági szervezetnek ingyenes, gyorsan elérhető honlap-tárhelyet biztosítunk egy Budapesten elhelyezett, nagy kapacitású szolgáltatónál. A honlap teljesen a ti elképzeléseitek szerint készül el, a mi szakembereink a szerkesztési munkát vállalják át. Honlapjaitokat folyamatosan frissítjük az általatok megadott adatok alapján.

    Ahhoz, hogy már az elsők között bekerüljetek a portál rendszerébe, e levél megérkezésétől számított legkésőbb egy héten belül küldjétek el hozzánk a szervezetetekről publikusnak szánt információkat. Elsősorban a néhány bemutatkozó mondatra, az elérhetőségre, szervezeti struktúrára, eseménynaptárra lenne szükség. A továbbiakban az általatok elküldött anyagok mennyiségétől függ, mennyire lesz részletes és aktuális a szervezet honlapja. Az oldal grafikai képének vázlatát rajzolt vagy számítógépes formában is elküldhetitek. Fontosabb, rendszeresen sorra kerülő rendezvények, gyakran megjelenő kiadvány esetén a rendezvénynek és/vagy a kiadványnak külön honlap készíthető. Amennyiben már kész, változtatásra nem szoruló, weboldallal rendelkeztek, felajánljuk az ingyenes tárolást.

    A honlapra vonatkozó első adatok a Budapestre érkezéstől számított két héten belül elérhetőek lesznek a metszés.hu-n. A továbbiakban a frissítés 48 órát vesz igénybe.

    A Határon Túli Magyar Ifjúsági Szervezeti Adattár tartalmazni fogja az ifjúsági szervezetek legfontosabb adatait. Az adattár keretében azon célunkat szeretnénk megvalósítani, hogy átlátható rendszerbe foglalva pontos és részletes adatokat szolgáltassunk a kárpát-medencei ifjúsági élet szereplőiről. Az internetes alapú adatbázis a metszés.hu portálon, az IKB adatbázis gyűjteményében és a Márton Áron Szakkollégium honlapján keresztül lesz elérhető.

    A Határon Túli Magyar Ifjúsági Szervezeti Adattár kérdőívét 2001. december 15-ig kérjük kitölteni és visszaküldeni a Metszséspont Irodába.

    Szándékaink szerint 2002. elején az adattárat kiegészítjük egy mélyinterjús, reprezentatív mintán alapuló felméréssel.

    A sikeres együttműködés reményében várjuk a visszajelzéseket.

    Horváth Tamás Márton Áron Szakkollégium főigazgató
    Mészáros Oszkár metszés.hu programigazgató
    Tókos Pál Metszéspont Iroda irodavezető

    Budapest, 2001. november 21.

    Kattints ide, ha érdekel a Képes Ifjúság

Vissza a kezdőlapra