Előzetes a vajdasági Képes Ifjúság 2001. december 19-i számából
 
    KEDVES MAGYAR BARÁTAIM!

    2001 júliusában szervezetünk /Magyar Ifjúsági Közösség/ további öt képviselőjével közösen egy csodálatos hetet tölthettem el Ópusztaszeren, a Magyarok Világparkjában, a világ különböző részeiből érkezett magyar fiatalokkal ismerkedhettem meg és köthettem szoros barátságokat. E tábort – melyről Bajzát Olivér beszámolóiból már értesülhettetek – a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány az Ifjúsági Demokrata Fórummal közösen szervezte. A pozitív élmények, szoros kapcsolatok eredményeként született az ötlet, hogy e találkozónak, tábornak a folytatásáról is gondoskodni kell, sőt tovább fejleszteni, gazdagítani. Ekkor fogalmazódott meg bennünk, felvidéki magyar fiatalokban a gondolat, hogy felvállaljuk a folytatást, de nemcsak a hagyományokra építünk majd, hanem új, színes, a magyar öntudatunkat erősítő programokat is kínálunk a hozzánk érkező magyar fiataloknak.

    Ezúton nagy szeretettel meghívok minden kedves magyar barátunkat a világ minden részéből az általunk szervezett II. Magyar táborba, melyre 2002 július 11. és 18. között kerül sor a Szlovákiában /Felvidéken/ lévő tugári völgyi üdülőben. E rendezvény programtervezetét úgy állítjuk össze, hogy abban lehetőleg a felvidéki magyar kultúra, hagyományok és természet minden szépségét, kincsét bemutathassuk a hozzánk látogató magyar fiataloknak. Beszélgetésre invitáljuk magyar íróinkat, költőinket, közéleti személyiségeinket, politikusainkat, tudósainkat, történészeinket... Szeretnénk elősegíteni a magyar össznemzeti együttgondolkodás kialakulását a fiatalok körében, az együttműködési lehetőségeket feltárni, s kölcsönös, szoros kapcsolatok kiépítését a Kárpát-medencében és a világ egyéb részein élő magyar fiatalok között. Természetesen gondoskodunk a szórakoztató, kulturális programokról is.

    A szállást, étkezést, illetve a rendezvény alatt felmerülő minden más kiadást magunkra vállaljuk, az útiköltség visszatérítése viszont pályázataink sikerességétől függ /tehát egyelőre úgy néz ki, hogy ezt nem tudjuk átvállalni/.

    Tisztelettel megkérek mindenkit, tájékoztassa táborunkról magyar ismerőseit, barátait, honfitársait, az érintett fiatalokat, ifjúsági szervezeteket, klubokat, s hogy jelezzék nekem 2001 december 31-ig részvételi szándékukat a zupkot@pobox.sk címre, illetve a  +421-907-350539-es telefonszámon. Ezen elérhetőségeimen keresztül szívesen informálok bővebben minden kedves érdeklődőt, jelentkezőt.

    A tábori találkozásunk reményében baráti üdvözlettel

    Zupko Tamás
    a Felvidéki Magyar Ifjúsági Közösség alelnöke

    Pozsony, 2001. november 21.

    Kattints ide, ha érdekel a Képes Ifjúság

Vissza a kezdőlapra