Előzetes a vajdasági Képes Ifjúság 2001. november 7-i számából
NEM TUDHATOM...

Szeptember közepétől több héten át tartó rendezvénysorozat jelezte Topolya mezőváros újjáalapításának 251. évfordulóját. Ebből az alkalomból egy irodalmi pályázaton vehettek részt a község általános és középiskoláinak tanulói. “Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent” Radnóti Miklós verssora volt a cím, és a pályamunkákat szeptember 20-ig kellett beküldeni. A három kategóriában (alsós és felsős általános iskolások, középiskolások) összesen 104 dolgozat érkezett be. Talán ez a szám is bízonyitja, hogy igen eredményes volt a pályázat. A bírálóbizottság tagjai – Kiss Judit, a topolyai Városi Könyvtár munkatársa, Vass B. Borbála, nyugalmazott gimnáziumi magyartanár és Dragan Dragoslavić – igen nehéz munkát végeztek. A zsűri elnökének, Vass B. Borbálának elmondása szerint mind az általános, mind a középiskolás tanulók fel-felbukkanó problémája, hogy keverik a szülőföld, a szülőváros és a szülőhaza fogalmát, valamint az is szemmel látható volt, hogy egy-egy magyartanár egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset foglalkozik diákjaival. Ez főleg az általános iskolásoknál tűnt fel, de a gimnáziumban is előfordult, hogy a tanár beküldött egy diákot a tanterembe, hogy írja fel a pályázat címét, és...

Nem tudom, vagy inkább, egyelőre nem tudhatom, hogy mindez miért van a magyartanárok és diákok között. Hiszen mindannyian érezzük, hogy ilyen téren valami nincs rendben. Mégis vannak kiváló pályamunkák, kiváló, olvasott diákok. A középiskolások legjobb dolgozatain érezhetjük, hogy olvasnak, jól és jót olvasnak, és nem utolsósorban éreznek és önállóan gondolkodnak. Lehet, hogy ez a pozitívuma annak, hogy saját magukra vannak utalva.(?)

Varmuzsa Ildikó

Díjazottak:

1. Lovra Éva – Dositej Obradović Gimnázium, III.2
2. Beretka Katinka – Dositej Obradović Gimnázium, II.2
   Szabó Gabriella – Dositej Obradović Gimnázium, I.4
3. Prokec Zita – Dositej Obradović Gimnázium, III.2

Különdíj:

Nagyfarkas Emilía – Dositej Obradović Gimnázium, I.4
Bencsik Orsolya – Dositej Obradović Gimnázium, II.2

Vissza a kezdőlapra