Előzetes a vajdasági Képes Ifjúság 2001. november 7-i számából
JUST DO IT, MONKEY!

“Ti eszelősök! Hát megtettétek! Levegőbe röpítettétek a Földet! Legyetek mind átkozottak!”

Ezekkel a szavakkal ért véget az 1968-ban mozikba került A majmok bolygója című film. A szavakat Charlton Heston szájából hallhattuk, miután rájött, hogy a bolygó, melyen űrhajójával landolt, s melyen a majmok uralkodnak az emberek felett, maga a Föld. Charlton Hestont eme felismerés a Szabadságszobor megpillantásakor érte, és így vált e mondat a film katartikus végszavává.

A film Pierre Boulle klasszikusának az adaptációja, melynek különlegessége az, hogy egy olyan világot tár elénk, melyre a diktatúra és a rasszizmus jellemző, mely egy fantáziadús utópiának is megfelel, ugyanakkor ötvözi a militarizmus és a bukás előtt álló ókori római birodalom kultúráját.

A film Kubrick 2001. Űrodüsszeia című filmjével együtt hatalmas port vert fel az akkor még erősen diszkriminatív amerikai társadalomban, a filmet több vád is érte. A rendező Franklin J. Schaffner ennek ellenére hatalmas filmeposzt kreált, melynek kultikus hatása volt. A 70-es években ezután szinte periódikusan, 4 éven keresztül 4 újabb epizódot mutattak be, melyek ugyan fordulatokban bővelkedtek, mégsem értek el átütő sikert.

Mígnem a kilencvenes évek derekán felmerült A majmok bolygója újbóli megfilmesítésének ötlete. A film jogát a 20th Century Fox szerezte meg. A stúdió a remake megrendezésekor Oliver Stone-ra, James Cameronra illetve, Chris Columbusra gondolt.

A rendezést végül Tim Burtonra bízták. Arra a Tim Burtonra, aki olyan filmekkel hívta fel magára a mozinézők és a kritikusok figyelmét, mint a Batman, az Ollókezű Edward vagy az Álmosvölgy legendája.

A rendező sajátos képi és fantáziavilága, egészen egyedi esztétikája, mely sokban hasonlít a 60-as évek film- noir-jához, ideális választásnak bizonyult.

Burtonra nagy hatást gyakorolt az eredeti film, ezért nem egy egyszerű remake-et, hanem reimagininget ígért, vagyis a mítosz újragondolását. Ebben nagy segítségére volt William Broyles forgatókönyvíró. A legjelentősebb változtatások közé sorolható, hogy a film nem a Földön játszódik, vagy az, hogy az emberek tudnak beszélni.

A maszkokat a többszörös Oscar-díjas Rick Baker alkotta meg, aki nemcsak az élethű majomábrázolásra és arcmimikára, hanem a majomarcok individualizálására, egyediségére is nagy gondot fordított. A maszkok mellett a színészeknek (akik majomszerepben tündököltek), meg kellett tanulniuk több specifikus majom-mozdulatsort. Például a járás, a figyelés, a fejmozdulatok, a leülés sajátosságait. Ebben nagy segítségükre volt Terry Notary mozgásművész, aki a nehéz feladatra úgy készült, hogy napokig csimpánzokkal játszott és figyelte őket. A színészeknek erős fizikai megterheléssel járt a szerep eljátszása, hiszen a jelmezek nehezek és melegek voltak, nem is beszélve a napi 4-4 óra maszkfeltételről és maszklevételről.

A látvány Rick Heinrichs látványtervező munkája, aki megpróbált egy emberszerű világot majombőrbe bújtatni, azaz egy olyan világot felállítani, ahol a civilizáltság és a vadság egyformán elfogadott. Heinrichs ezért több színhelyen forgatott: a Los Angeles-i stúdióktól kezdve a hawaii vulkáni kőzeteken keresztül egészen a kaliforniai Death Valley-ig. Persze a film fenomenális látványvilágához nagyban hozzájárultak az ILM (Industrial Light & Magic) munkatársai is.

Az egyik főhőst játszó Mark Wahlberg (a rapsztár Marky Mark) egy űrhajós, aki lezuhan a bolygón, miután egy időhurokba került. A bolygón döbbenten tapasztalja, hogy a társadalmi hierarchia tetején a majmok állnak, az emberek pedig alantas, utálatra méltó lények. Mégis az ő megjelenése az első mozgatórugó az emberek számára, hogy fellázadjanak a zsarnok majmok ellen.

Ezután akciójelenetek és jól kidolgozott verbális és vizuális szituációk követik egymást.

A főbb szerepekben Tim Roth (Ponyvaregény, Rob Roy), Helena Bonham Carter (Harcosok klubja) és Paul Giammati nevét érdemes megemlíteni.

A zenét Danny Elfman szerezte az egészen egyéni és különleges hatáshoz indonéziai hangszereket, afrikai xilofonokat, szemeteskukákat és sörösdobozokat használva.

A majmok bolygója látványos, akciódús, remek képi hatással rendelkező alkotás, mely ha nem is olyan forradalmi erejű, mint az eredeti film, mindenesetre modern, átdolgozott tisztelgés egy kultuszfilm előtt.

B. Viktor

Vissza a kezdőlapra