Kövér László: mérlegen a polgári kormány
 A polgári kormány tevékenységét értékelve az elmúlt három és félév alapján ki lehet jelenteni, hogy ez a kormányzati ciklus a rendszerváltozás óta eltelt három ciklus közül a legsikeresebbnek mondható - jelentette ki Kövér László, a Fidesz - Magyar Polgári Párt alelnöke szerdán egy szekszárdi sajtóbeszélgetésen.

    A párt alelnöke az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület szekszárdi fórumának vendégeként elsőként a nyugdíjasok érdekében tett kormányintézkedésekről szólt.

     Hangsúlyozta, hogy a kormányprogramban kitűzött célnál, azaz a nyugdíjak értékállóságának megőrzésénél többet sikerült tenni.

     - Valójában sikerült 2001-ben visszaadni a nyugdíjaknak azt az értékét, amilyen mértékű 1990-ben volt, a ciklus végére pedig ezt a szintet meg is haladja - mondta.

     Hozzáfűzte: ez azt is jelenti, hogy sikerült visszaadni azt a jó néhány tízmilliárdot, amelyet az előző kormány elvett a nyugdíjasoktól.

     Kövér László aláhúzta, hogy számára a legfontosabbak a családpolitikában elért eredmények.- Tudvalévő, hogy az ország, a nemzet előtt álló legsúlyosabb kihívás és veszélyforrás hosszú távon a népesedés problémájában rejlik; ha ezt nem tudjuk kezelni, ötven év múlva egy elöregedett, a gazdasági növekedés fenntartásában korlátozott, apadó lélekszámú és erejű társadalom lesz - érvelt.

     A meghozott intézkedéseket összegezve kijelentette: a családi pótlék alanyi jogosultságának visszaállításától az adókedvezményen át mindazon intézkedésekig, amelyek az oktatási rendszert, vagy a lakáshoz jutás megkönnyítését érintő döntéseket jelentik, mind egy komplett családpolitika részét képezték.

     - Úgy tűnik, ennek az első óvatos, örömteli jelei már mutatkoznak - fűzte hozzá Kövér László -, 1980 óta a 2000. esztendő volt az első, amikor több gyermek született, mint az azt megelőző évben, és 2001-ben ez a tendencia folytatódni látszik.

     A legnagyobb kormánypárt alelnöke szerint, ha ez a kormány csak ezt az egyetlen eredményt tudná felmutatni, már nyugodt lelkiismerettel állhatnának a képviselői a választók elé jövő tavasszal.

     Mindezek azonban megítélése szerint nem választhatók el attól a ténytől, hogy a gazdaságot sikerült olyan fejlődési pályára állítani, és rajta is tartani, ahol az összes gazdasági mutató pozitív tendenciát mutat.

     Kövér László az elért eredmények közé sorolta a munkanélküliség hat százalék alatti mutatóját, amely az Európai Unió átlagánál is kedvezőbb, valamint a bűncselekmények 25 százalékos csökkentését.

     - Mindez nem lett volna lehetséges, ha nem sikerült volna elérnünk egy lélektani szempontból fordulatszerű változást - emelte ki végezetül.

     Rámutatott, hogy "az előző kormány negatív üzenetével szemben - , amikor a kivont milliárdok következtében a közszféra, az egészségügyi, oktatási, szociális intézményrendszer a működésképtelenség határáig jutott, a családtámogatás lerombolódott -, a polgári kormány három és fél éves tevékenységének politikai üzenete a negatív tendenciát a visszájára fordította".

     - Az emberek jövőbe vetett hite materiális mutatókon is tetten érhető, egyre inkább hajlandók hitelből házat építeni, autót vásárolni, bíznak személyes boldogulásukban, ami nyilván azt is jelenti, hogy az ország boldogulásában is bíznak - hangsúlyozta Kövér László.

MTI
Vissza a kezdőlapra