Halász János az új kultuszminisztériumi államtitkár
Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter szerdán Debrecenben bejelentette, hogy Halász János a Nemzeti Kulturális Örökség minisztériuma új politikai államtitkára. Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök kedden írta alá Halász János kinevezési okmányát, aki a Fidesz debreceni országgyűlési képviselője.

     Halász János tölti be Várhegyi Attila helyét, aki november 30-i hatállyal távozott a tárcától, miután a Budakörnyéki Bíróság nem jogerősen 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

     Várhegyi Attila akkor elmondta: azért döntött a lemondás mellett, mert nem szeretné, ha az ügy bármilyen módon, erkölcsileg terhelné a kormányt.

     Hozzátette: a közéletből azonban nem távozik, s továbbra is a Fidesz választmányának elnöke marad.

     Kijelentette: továbbra is küzd az igazáért, mert nem követett el bűncselekményt.

     Halász János szerdán Debrecenben már politikai államtitkári minőségben vett részt Debrecenben a Vojtina Bábszínház új játszóhelyének avatásán, a volt Hungária mozi felújított épületében.

     A mintegy 1.700 négyzetméter hasznos alapterületű létesítmény színháztermét 230 néző befogadására tervezték, játszóházában 50-en férnek el.

MTI
Vissza a kezdőlapra