Madridi konferencia - Mádl Ferenc felszólalása
A "Demokratikus átmenet és konszolidáció" című madridi konferencia plenáris ülésének megnyitóján, pénteken elhangzott felszólalásában Mádl Ferenc köztársasági elnök a nemzetközi összefogás szükségességét hangsúlyozta a világ jobbá tételének érdekében.

    A magyar köztársasági elnök vázolta a demokrácia fogalmának alakulását a történelem során, és kiemelte a magyar demokratikus átmenet békés voltát, amely többek közt olyan tényekben nyilvánult meg, mint az, hogy a magyar társadalom elkerülte az előző, nem demokratikus rendszerek idején elkövetett igazságtalanságok felelőseinek megbüntetését.

     Hangsúlyozta, hogy a demokráciáknak minden esetben az alapvető erkölcsi és emberi értékeken kell alapulnia, mivel ezek képezik a civilizációk legértékesebb részét. - A konferencián való részvétele mellett Mádl Ferenc kétoldalú megbeszélést tartott Milos Zeman cseh miniszterelnökkel, valamint José María Aznar spanyol kormányfővel.

     A konferencia plenáris ülését megnyitó beszédében a volt Szovjetunióban történtekre való utalásakor Mihail Gorbacsov, az ülés elnöke példaként említette Magyarországot, valamint Cseh- és Lengyelországot. Mint mondta, annak idején többen azzal vádolták, hogy "átadta" ezeket az országokat, mire ő azt a kérdést tette fel, hogy "kinek". "Magyarország kizárólag a magyar nép tulajdona" - fogalmazott Gorbacsov.

MTI
Vissza a kezdőlapra