Tárgyilagos megegyezésre törekvő hangnemben zajlott a héten a Magyar Állandó Értkezlet negyedik ülése. A kétnapos tanácskozáson az anyaország és a határon túli résztvevők elsősorban a státustörvény végrehajtásának és az ajánló szervezetek létrejöttének kérdését tekintették át. Továbbá kiemelt helyen foglalkoztak a Velencei-bizottság nemrégiben tett ajánlásaival. A kétnapos tanácskozást követően Orbán Viktor miniszterelnök exkluzív interjút adott a Heti Hírmondó stábjának.

Farkas Boglárka (Mv).: Miniszterelnök úr, bizonyára emlékszik még három évvel ezelőtt, a választások második fordulójának éjszakáján megtartott nemzetközi sajtóértekezletre, amikor a román sajtó egyik képviselőjének a kérdésére, amely arra irányult, hogy miként viszonyul ön Antall József híres kijelentéséhez, amelyben a néhai miniszterelnök lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének érzi magát, ön a válaszában rámutatott arra, hogy a magyar állam és a magyar nemzet határai nem esnek egybe, de az ön által vezetett kormány a magyar nemzet kormánya lesz. Nos, a polgári kormány részben meghaladta az Antall József féle programot, amikor lelki integráció alapjaira intézményes integrációt épített és ennek két pillérje immár áll, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem, és a Magyar Állandó Értekezlet. Elégedett ez utóbbi munkálatainak a végső következtetéseivel?

 

Orbán Viktor, miniszterelnök: Legalább három dolgot szeretnék mondani válasz gyanánt az ön kérdésére. Az első, hogyha most kérdezne meg ugyanaz a román újságíró, akkor nem tagadva, hogy az szerintem egy helyénvaló válasz volt, amit három és fél évvel ezelőtt adtam, lehet, hogy most mást válaszolnék, most, hogy már három és fél év óta viselem ezt a tisztséget és végzem ezt a munkát valószínűleg azt mondanám, hogy nem az a fontos, hogy a magyar miniszterelnök lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének érzi-e magát, hanem az a fontos, hogy a 15 millió magyar lélekben a saját miniszterelnökének érzi-e a magyar miniszterelnököt. Na most, ha innen nézzük az ön által említett konkrétumokat, akkor azt gondolom, hogy talán adhatunk olyan választ, hogy egyre több magyar érzi úgy, éljen Magyarország határain belül vagy kívül, hogy van oka arra, hogy lélekben a sajátjának érezze mindazt, ami Magyarországon történik, és sok kormánydöntést, számos kormánydöntést is sajátjának érezhet. Pl., ahogy ön mondta, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem felállítása egy olyan döntés szerintem, egy olyan közös eredménye az egész Kárpát-medencei magyarságnak, amit a Szabadkán, vagy Galántán, vagy Csíkszeredán, vagy Békéscsabán élő magyarok egyaránt közös sikerüknek és sajátjuknak érezhetnek. Szerintem az Esztergomot és Párkányt összekötő hidat hasonlóképpen láthatják és érezhetik az emberek, és van még számos olyan dolog, amit talán ebbe a körbe sorolhatnánk. A szabadkai konzulátust például, talán érdemes megemlítenem, vagy a horvát és szerb nemzetek közötti háborúban lerombolt magyar templomok és kultúrközpontok magyar állami segédlettel történt újjáépítését is szerintem nyugodtan érezhetjük közös Kárpát-medencei sikernek. Ami pedig a státustörvényt illeti, jó okunk van arra, hogy büszkék legyünk azt hiszem erre a törvényre. Kevés törvény van az ember életében, amiről azt mondaná, hogy ez nem egyszerűen csak egy olyan törvény, ami jó, vagy a reményeink szerint legalábbis jó, hanem nagyon közel is van az ember szívéhez. Szerintem ez egy ilyen törvény, nem véletlen, hogy a magyar parlament képviselőinek több, mint 90 %-a megszavazta és való igaz, a törvény előtti bemutató előadói beszédben is szóltam én erről, hogy ez a törvény a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítését tűzi ki célul, abban próbál segítséget nyújtani a határon túl élő magyaroknak, hogy a szülőföldjükön maradhassanak úgy, hogy ott létrehozzák a saját kis magyar világukat. Tehát nemcsak a határon túli magyarok politikai szervezeteiről van szó, melyek nagyon fontosak, de a politika az nem az élet legfontosabb része, még csak nem is a közepe, az élet azért ennél szerencsére sokkal gazdagabb. Amikor arról beszélünk, hogy kis magyar világuk, amelyek politikai széljárástól függetlenül képesek megmaradni, akkor gondolunk a történelmi egyházakra, persze a politikai pártokra, gondolunk a civil szervezetekre, gondolunk a családi közösségekre, magyar iskolákra és így tovább. No, ezeknek az intézményeknek a megerősítése a célja a státustörvénynek, hogy ezáltal segítsük a magyarokat abban, hogy otthon érezhessék magukat a szülőföldjükön. tehát az az értékelés, amit ön elmondott, hogy egy 3.5 évvel ezelőtti reménynek a végrehajtása, megvalósulása indult meg, hogy az érzékelhető néhány döntésben, így pl. a státustörvényben is, engedje meg, hogy azt mondjam, hogy ebben szerintem nincs túlzás.

 

Mv.: A Velencei Bizottságnak az ajánlása, az Európa Tanács tudósi testületének az ajánlása teljesen új helyzetet teremtett az utóbbi napokban, a végrehajtási rendeletek tartalmának a kidolgozásában. Miniszterelnök úr, miben igazolja vissza a Velencei Bizottság ajánlása a mi gondolkodásunkat?

 

O.V.: Nagyon sok újságíró és érdeklődő ember kérdezte tőlem az elmúlt napokban azt, hogy elégedett vagyok-e a Velencei Bizottság jelentésével, és elégedett vagyok-e azokkal a folyamatokkal, amelyek a határon túl megfigyelhetők. A Parlamentben is volt egy vitanap az itthoni fejleményekről beszélt elsősorban, itt is kérdezték a parlamenti vitában, hogy elégedett vagyok-e. Nézze, én nem vagyok elégedett. Én majd 2015-ben szeretnék elégedett lenni, amikor azt tudjuk majd mondani, hogy Magyarország, a magyar nemzet lényegében felzárkózott az Európai Unió tagállamainak átlagához. nemcsak a gazdaságában, hanem életminőségében, tekintélyében, önbizalmában, a jövőbe vetett hitét tekintve is. 1945-től 2015-ig 70 esztendő telt el, az Európai Unióhoz tartozó államok ezt a 70 évet szerencsécsebb körülmények között élhették végig, mint mi. Ha mi '90-től számolunk, 1990-től, amikor a kommunizmus megbukott és helyette felépítettük az alkotmányos rendet, '90-től 2015-ig 25 év telik majd el, nekünk 25 év alatt kell bejárnunk azt az utat, amit Európa szerencsésebb részéhez tartozó államok 70 esztendő alatt tettek meg. Tehát ugyan jól haladunk a hátrány ledolgozása tekintetében, de még nagyon sok tennivalónk van. Magyar miniszterelnöknek még hosszú ideig nem lesz oka arra, hogy elégedett legyen, legkorábban az esélyt 2015 tájékán látom talán majd lehetségesnek. De ettől még a Velencei Bizottság jelentése nagyon fontos lépés előre. Ennek a 70 éves hátránynak a ledolgozásában egy olyan nagy lépés, amely több évnyi munkát, időt és utat átölel, maga mögött hagy. A Velencei Bizottság jelentésében Csáky úr kérem olyan elveket is megfogalmaznak, a konkrétumoktól most kicsit tekintsünk el, olyan elveket, amelyek visszaigazolják mindazt, amit már hosszú idő óta a nemzet sorsáért aggódó magyarok gondolnak határon innen és túl, visszaigazolja azt is, amit a magyar krományzat gondol és visszaigazolja a kormányprogram jó néhány ide vonatkozó részét. Azt képzelje el szerkesztő úr, hogy olyan mondatok is olvashatók ebben a jelentésben, amelyek azt mondják, hogy pl. a nemzeti kisebbségek azok értéket jelentenek, kulturális sokszínűséget teremtenek, ez egy olyan gazdagsága Európának, amely gazdaságot mindannyiunk közös érdeke megóvni és gyarapítani, vagy azt mondja a jelentés, hogy a nemzeti kisebbségek érdekeinek védelme, igényeinek kielégítése elsősorban annak az államnak a kötelessége, amelynek a területén élnek, ezt ha lefordítom magyarra azt jelenti, hogy nagyon derék dolog, hogy a magyar állam egyébként létrehoz, vagy segít létrehozni a történelmi egyházaknak Romániában egy magyar nyelvű tudományegyetemet, de valójában az lenne a helyes, ha egyébként egy magyar nyelvű egyetem, ha a román állam fenntartásában működhetne úgy, ahogyan ezt az RMDSZ megfogalmazza, és továbbmegy a Velencei Bizottság, azt mondja, hogy bár az adott állam kötelességei állnak első helyen, de az anyaországnak is lehetősége van arra, hogy támogassa a saját területén élő, saját területén kívül élő nemzeti kisebbségeket, és ez egy pozitív tendencia, amelyet üdvözölni kell.

 

Mv.: Éppen erre szeretnék rákérdezni, akkor miért van az, hogy a Velencei Bizottságnak az ajánlását eltérő módon értékelik Bukarestben és eltérő módon értékeljük mi itt. Egészen elképesztő megnyilatkozások jelentek meg odaát, pl. az Adevarul azt írja, hogy csak egyet idézzek, "a Velencei Bizottság állásfoglalása jelenti 11 év óta az első győzelmet - mintha egy futballgyőzelem volna -, amelyet a román diplomácia aratott Budapesttel szemben." Ennyire dodonai lenne a szöveg miniszterelnök úr?

 

O.V.: Be kell vallanom, hogy az Adevarul nevű újságnak nem vagyok rendszeres olvasója, ezért azt tudom önnek mondani, hogy tehát nem is tudom, hogy ez a lap politikailag pontosan hol helyezkedik el a román palettán, de a politika világa már csak ilyen, miután azt mondják, hogy a lehetőségek művésze, tehát mindenki az adott lehetőségből próbál a legtöbbet valóra váltani. Tehát én nem tartom természetellenes jelenségnek azt, hogy egy adott országban úgy értelmezik a jelentést, mint a saját győzelmüket, de a magyar megközelítés az más. Nem azt állítjuk, hogy magyar győzelem született. Nézze, mondhatnánk ezt is, de a mi céljaink azért ennél tágasabbak, nagyobbak és a lelkünk is talán tágasabb annál, semhogy csak ezt egy magyar nemzeti ügynek tekintsük. Ez az összes európai kisebbség nagy győzelme a meggyőzédésünk szerint. Ugyanis a Velencei Bizottság nem a magyar státustörvényt vizsgálta. A Velencei Bizottság 9 jogszabályt vizsgált, amiből az egyik a magyar státustörvény, de volt közte olyan törvény is, amelyet az olasz parlament alkotott meg, a görög parlament alkotott meg, vagy éppen a szlovák parlament készítette el. Mi csak a kilencedikek vagyunk a sorban, státusztörvényszerű jogalkotást tekintve az Európai jogfejlődésben, a 9. helyért nem adnak érmet, de azért ez is egy szép hely, és mint látható magyarnak lenni nehezebb, mint olasznak, osztráknak vagy szlováknak, mert amíg az ő szándékaikat és törvényüket semmilyen politikai felhang nem kísérte, mikor mi magyarok tettük lényegében ugyanazt, sőt időnként kevesebbet, mégis lám micsoda politikai perpatvar keveredett belőle, tehát így a 9. hely talán még inkább értékes kell legyen a számunkra. Összességében tehát azt akarom mondani, hogy mellékes egy magyar szemléletből és egy nagyobb ívű magyar gondolkodás távlatából, hogy romániában ezt győzelemnek tekinti-e vagy sem. Nekünk az a fontos, ami le van írva és, ami le van írva azt jelenti, hogy Európa kisebbségei egy új jogi eszközzel gazdagodtak, azt mondta a Velencei Bizottság, hogy az ilyen természetű jogszabályok azok hasznosak és hozzájárulnak Európa gazdagságához.

 

Mv.: Vajon nem arról van-e szó egyes elemzők szerint, hogy kétfajta nemzetfelfogás, nemzetépítési gyakorlat különbözik a kultúrnemzet és a területi nemzet, az államnemzet.

 

O.V.: Hogyne, erről is szó van, csak hát persze románia helyzete nem olyan, mint a miénk, most bocsásson meg, talán a nyilvánosság előtt is fogalmazhatok így, Romániának 2 millióval több magyarja van, mint kellene, nekünk 2 millió magyarral kevesebbünk van, mint kellene, hogy legyen, a jövő feladata az, hogy mindenkinek a saját problémájával kell együtt élni, a románoknak azzal, hogy nekik 2 millióval több magyarjuk van, mint kellene, nekünk meg azzal a problémával, hogy legalább, ha Romániára gondolok 2 millióval kevesebb van, mint kellene, tehát meg kell tanulnunk ezzel a problémával mindenkinek a sajátjával úgy együótt élni, hogy az a másik számára ie elfogadható legyen, ebben az értelemben a státustörvény szerintem segít. A státustörvényről úgy gondolom, hogy az román siker is lehet. Ha képesek vagyunk a státustörvény végrehajtását megoldani, akkor azt nem tekintem magyar sikernek, azt én egy közép-európai sikernek szeretném majd látni, amiben benne lesz a románok sikere is, a szlovákok sikere is, meg a szerbeké is.

 

Mv.: Térjünk át akkor a végrehajtási uasításokra, a MÁÉRT következtetése az, hogy nem látnak lehetőséget és indokot a státustörvénynek a módosítására. És született néhány kompromisszumos megoldás is, az ajánló szervezetek felállítását illetően, valamint a magyar igazolvány jogalanyiságának a kérdésében is. Magyar igazolványt kaphat az a magát magyarnak valló személy, aki tud magyarul, illetve valamely bejegyzett magyar szervezet nyilvántartott tagja. Valamely egyházi nyilvántartásban magyarként tartják számon az állampolgársága szerint magyarként tartja számon. Nekem a gondom itt miniszterelnök úr az illetve szócskával van.

 

O.V.: No, hát akkor engedje meg, hogy ebben talán, nem egyszerű a szöveg, tehát engedje meg, hogy az ön problémáján túl nyilván mások értelmezési problémáinak a megoldásához is hozátegyem a magamét. Először is induljunk ki onnan, hogy valóban a Magyar Állandó Értekezletet egy egyetértéssel zártuk le, tehát azt kell mondanom, hogy már maga a státustörvény megszületése is azért volt lehetséges, mert létrejött egy Kárpát-medencére az egész medencére kiterjedő nemzeti összefogás, hiszen magát a törvénynek az alapjait, annak az elveit és irányait a Magyar Állandó Értekezlet alkotta meg. Most megint egyetértés van abban, hogy nem kell módosítanunk ezt a törvényt. Igaz, hogy a román és a magyar szabaddemokrata álláspont más. A román és a szabaddemokrata állásponttal most végül is mit tegyünk, ezzel most azt hiszem nekünk nem kell foglalkoznunk, a lényeg az, hogy a Kárpát-medencei magyarok politikai szervezeteinek képviselői tegnap azt mondták, hogy a törvényt nem kell módosítani. Így értünk el a végrehajtási rendelethez. Kezdjük azzal a kérdéssel, amit ön vetett fel, kire is vonatkozik a törvény, ki is kaphat magyar igazolványt. A törvény egy szempontot említ, a tövény azt mondja, hogy a státustörvény azokra terjed ki, akik magyarnak vallják magukat, ez a kiinduló feltétel. Aki nem vallja magát magyarnak az nem jogosult arra, hogy magyar igazolványa lehessen, mondja a törvény. Valamint eleget tesz a végrehajtási rendeletben felsorolt egyéb feltételeknek. És a végrehajtási rendeletet úgy fogjuk megalkotni a Magyar Állandó Értekezlet közös álláspontja alapján, hogy tehát magyarnak kell magát valakinek vallania, magyarul kell beszélnie. Ez két olyan feltétel, amelytől nem lehet eltekinteni, amely nem pótolható, ha valamelyik a kettő közül hiányzik, akkor a törvény nem vonatkozik a szóba forgó személyre, magyarnak vallja magát és magyarul beszél. Majd utána van három feltétel, amely háromból legalább még egynek teljesülnie kell ahhoz, hogy a két alapfeltételen túli harmadik kiegészítő feltétellel együtt valaki jogosulttá válhasson a magyar igazolványra.

 

Mv.: Vegyünk egy erdélyi példát, Kiss János azt mondja, hogy Kiss Jánosnak hívnak, magyar vagyok, tudok magyarul és akkor az szükségeltetik, hogy tagja legyen mondjuk az RMDSZ-nek?

 

O.V.: Az szükségeltetik, hogy vagy tagja az RMDSZ-nek, ha nem tagja az RMDSZ-nek, akkor bejegyzett közösségi tagja valamelyik ott működő történelmi egyháznak, vagy, ha az se, akkor a román állam magyarként tartja nyilván, mondjuk a legutóbbi népszámlálás eredményeképpen. Ha bármelyik a háromból, tehát, ha valaki nem RMDSZ-tag, mondjuk nem szimpatizál az RMDSZ-szel, ilyen is előfordulhat, de tagja valamelyik történelmi egyháznak, vagy ugyan nem tagja, de rendelkezik a román államtól más papírossal arra nézve, hogy ő egyébként magyarként van nyilvántartva, akkor az elegendő.

 

Mv.: Igenám, de ha jön Ion Ion és azt mondja, hogy én magyar vagyok, halljátok beszélek is magyarul, és különben is RMDSZ-tag vagyok, ő is megkapja a magyar igazolványt?

 

O.V.: Ő megkaphatja, most a feltételes mód azért fontos, mert abban a kérdésben, hogy megkapja-e a magyar igazolványt, ma ebben az ügyben a magyar hatóságok Budapesten fognak dönteni. Tehát, amit mi kérünk mondjuk Romániában, vagy Szlovákiában, vagy Szerbiában működő ajánló szervezetektől, az az az információ, hogy egyébként ez a személy rendelkezik-e ezekkel a feltételekkel. Mi csak egy információt kérünk, mi dönteni, állami döntést hozni nem jogosult Romániában senki sem, a románoknak igaza lenne, hogy területen kívüli hatálya van a törvénynek akkor, ha mi Romániában sezretnénk dönteni, vagy döntést hozatni bárkivel, de mi ezt nem akarjuk.

 

Mv.: Az ajánló szervezeteknek a felállításában is kompromisszumos megoldás született a MÁÉRT-on, valamelyik érdekvédelmi szervezet, a civil szervezet, valamint az egyházak tagjai, egyedül talán erdélyeiekkel volt gond, amennyiben volt Adrian Nastase miniszterelnöknek egy szerintem bizarr felvetése, hogy az RMDSZ-igazolvány helyettesítse a magyar igazolványt, a tagsági igazolványt, Markó Béla elfogadhatónak nevezte ezt a felvetést, Tőkés László politikai perverziónak, míg más határon túli kisebbségi szervezetek is elképesztőnek találták ezt az ötletet. Önnek erről mi a véleménye?

 

O.V.: Egy pillanatra azon gondolkodom, hogy helyes-e egy olyan kérdésben a román miniszterelnök javaslatát nekem kommentálni, amely egyébként nem vonatkozik rám, tehát én nem vagyok RMDSZ-tag. Még csak nem is élek Erdélyben, most ezt a kérdést azért tettem fel, hogy megvilágítsam, hogy végül is kiknek kellett megállapodnia, kiknek kellett kompromisszumra jutni az ajánlószervezetek ügyében. Hát nem a magyar kormánynak. Tehát mi nem akratunk részt venni ebben a vitában, nem is vettünk részt, mi azt kértük, hogy minden egyes határon túliu terület képviselői állapodjanak meg arról, hogy ők hogyan akarják működtetni az ajánló szervezeteket. Nem akrjuk megmondani nekik Budapestről, hogy hogyan tegyék. Az RMDSZ esetében azért került elő ez a kérdés, mert volt egy miniszterelnöki mondat Romániában, amely erre utalt, részben pedig hát ott ellentétek is voltak, a romániai magyarság képviselői között, de nekik kellett egymással egyetértésre jutni, nem Budapestnek. Budapest elfogadja az egyébként egymástól különböző megoldásokat, majd figyelje meg másképp lesz ez a Felvidéken, Délvidéken és másként lesz Erdélyben. De nekünk az a fontos, hogy ott élő magyarok között legyen ebben az ügyben egyetértés. Tehát én örülök annak, hogy másfélnapos magyarországi tartózkodás alatt létrejött a Romániában élő magyarokat képviselők között az az egyetértés, ami odahaza nem tudott létrejönni.

 

Mv.: Volt Nastase miniszterelnöknek egy másik felvetése is, amennyiben eltörlik a két ország közötti munkavállalók számát korlátozó előírásokat Bukarest másképpen szemlélné a státustörvényt. égy tudom, hogy 8000 ember van ebben a munkavállalói megegyezésben.

 

O.V.: Nos, a román miniszterelnöknek ez egy olyan felvetése, amely szemben néhány más román kritikával ésszerűnek minősíthető. Tehát a Velencei Bizottság határozata is egyébként azt mondja, hogy ők ott biztosak abban, hogy jó dolog az anyaország által nyújtott támogatás, ahol kulturális, oktatási, nevelési kérdésekről van szó. A többinél ők is, a Velencei Bizottság is nagyon halványan fogalmaz és ott a románok értelmezhetik úgy a szöveget, hogy az inkább talán nekik, az ő álláspontjukhoz áll közel. Tehát ezért azt kell mondanom, hogy Nastase miniszterelnök úrnak ez a felvetése olyan, amit komolyan meg fogunk fontolni.

 

Mv.: Mi történik a szociális és az egészségügyi támogatással? A velencei ajánlás értelmében hogy fér bele a státustörvénybe? Hogy szereznek érvényt neki?

 

O.V.: Az egészségügyi az egy nehezebb kérdés, arról majd szeretnénk megállapodni egyébként annak a konkrét végrehajtásáról a szomszédos államokkal. Az nem is kerülhető el egyébként, hogy ott valamilyen megállapodást kössünk, mert ott tényleg nem tudjuk alkalmazni a törvényt, hiszen mindenki fizet egészségügyi járulékot, tb-járulékot, ahogy Magyarországon mondjuk, egészségügyi biztosítási díjat. Most nem mindegy, hogy azt lehet-e használni vagy nem, és miképpen. Mondjuk a magyarországi munkavállalás után hova kell fizetni a járulékot, az mire elegendő, az mit fedez. Itt azért vannak más nemzetközi egyezmények, amit figyelembe kell venni, tehát mondjuk az egészségügyi ellátás finanszírozásának konkrét kérdései olyanok, amiben indokolt, hogy megállapodjunk a szomszédos államokkal, nem is tudjuk, de nem is akarnánk egyoldalúan végrehajtani a státustörvénynek ezt a részét. Ettől különbözőek más részei. A magyar iskolába járó és magyar óvodába járó gyermekeknek juttatandó támogatás pedig az egy oktatási, nevelési támogatás, és miután oktatási, nevelési természetű, ezért a nemzeti identitás megőrzésének legfontosabb kérdéseihez kapcsolódik. Én úgy látom, hogy ezt Románia és a többi közép-európai állam sem vitatja. Tehát szerintem azt meg fogjuk tudni oldani.

 

Mv.: A legújabb román miniszterelnöki kijelentés - most már minden napra esik egy - arról szól, hogy Románia nem engedi olyan személyek jelenlétét az országban, akik a magyar etnikumhoz való tartozást vizsgálják és ez a tilalom vonatkozik a konzulátusokra és a követségekre is. Miniszterelnök úr, megteheti ezt Románia?

 

O.V.: Azon gondolkodom, hogy vajon a nemzetközi jog mit is mond erről, nézze, ha megtehetné, ha nem, inkább a nemre hajlanék, nem hiszem, hogy erőből kéne ezt a kérdést eldöntenünk. Nézzük ismét, lapozzuk fel a Velencei Bizottságnak az ajánlását. A Velencei Bizottság egyértelműen azt mondja, szó szerint, hogy azokat az információkat, amelyeket a magyar állam kérni akar, a magyar igazolvány kibocsátásához, azt legjobb, ha a konzulátusok felhasználásával teszi, tehát kifejezetten azt javasolja a Velencei Bizottság, hogy használjuk ilyen célra a konzulátusokat. Egyébként mi ezt meg is fogadjuk, tehát a Velencei Bizottság által leírt eljárási rendben fogjuk majd a státustörvényt végrehajtani, és a határon túli területeken működő konzulátusokat szeretnénk igénybe venni.

 

Mv.: A MÁÉRT végkövetkeztetése az, hogy a végrehajtási utasításoknak az érvényre juttatásáért továbbra is egyeztet a magyar kormány a határon túli, a szomszédokkal, bár a kívülállónak az az érzése miniszterelnök úr, hogy bármennyit is tárgyal a magyar kormány Bukaresttel, az újabb balkáni praktikákkal tovább folytatja a csűrést-csavarást. Vajon a cél nem a feszültség megoldása, feloldása lenne?

 

O.V.: Ezért is van az, egyetértve önnel, hogy mi már a státusztörvény elfogadása előtt is rendszeresen egyeztettünk mindenkivel, nagyköveteik útján, keresztül bemutattuk a törvénynek, a törvényjavaslatnak a szövegét, kifejezetten kértük a szomszédos államokat, ha van felvetésük, kérdésük vagy véleményük engedjék, hogy azt tudhassuk, hasonlóképpen az Európai Unió nagyköveteinek is még a törvény elfogadása előtt odaadtuk a szöveget, összehívtuk őket, tájékoztattuk őket, tehát én azt akarom mondani, hogy a békességhez két fél kell, a jószomszédsághoz két fél kell, két békés nyugodt jövőt magának elgondoló, békés nyugodt jövőt akaró nép kell. Tehát én arra tudok felelősséget vállalni, és kötelezettséget, ezt a Magyar Parlamentben is elmondtuk, hogy mindig mindenkivel egyeztetünk, de, hogy a másik meg is lesz velünk elégedve az egyeztetési tartalmát illetően, hogy a saját szándékainkat majd mi hozzáigazítjuk a külföldiek szándékaihoz, ezt ne várják tőlem, mert ez ellentétes lehetne a magyar nemzeti érdekekkel, tehát mi egyeztetünk és a nemzeti érdekeinket szeretnénk érvényesítni úgy és olyan formában, ahogy az a velünk együtt élőknek, illetve a szomszédainknak is jó, békességet akarunk, egyetértést.

 

Mv.: Egyébként erdélyi elemzők szerint Bukarestnek a státustörvénnyel szemben nem jogi kifogásai vannak, hanem a törvény lélektani hatásával van gondja, vagyis azzal, hogy 80 év asszimilációs politikájának az eredményeit veszélyezteti.

 

O.V.: Szerkesztő úr kérem, lassan tagoltan és nagyon nyugodtan hadd mondjam a következőket önnek, mondjuk ki, ennek a törvénynek ez a célja. Ennek a törvénynek az a célja, hgoy az elmúlt 80 évben tapasztalt akár kényszer alatt, akár csak az élet természetes rendjéből következő magyarokat sújtó asszimilációt megállítsa, visszafordítsa és helyette a magyar nemzethez való tartozás érzését és az önbecsülést erősítse meg. Ez a törvény célja, de szerintem ez egy becsületes, tiszta, mondjuk úgy európai cél. Én azt szoktam mondani és most is, ha megengedi megismételném, hogy mi Magyaroszágon úgy gondolkozunk, hogy pl. Magyarországon belül élő kisebbségekről, hogy pl. egy Magyarországon élő egy magyar állampolgárságú román nemzetiségű ember az akkor tud igazán jó polgára lenni a magyar államnak, ha megmarad jó románnak. Egy velünk együtt élő szlovák akkor lehet jó polgára a magyar államnak szerintem, ha megmarad szlováknak, azzal gazdagítja mindazt, ami Magyarországon létezik, hogy a szlovákságát, a szlovák kultúráját teszi hozzá, ez nem kényszer, mert hiszen ő választ, hogy mit tesz, de én örülnék neki, ha jó szlovák akarna lenni. Szerintem az lenne a jó, ha mindenki így gondolkodna és belátnák Romániában is, hogy az ott élő magyarok akkor lehetnek és lesznek csak jó polgárai Romániának, ha egyúttal megmaradnak jó magyaroknak. Ez szerintem közös érdek.

 

Mv.: Egyébként a határon túliak nagy-nagy reménnyel és várakozással tekintettek és tekintenek a kedvezménytörvényre és azt remélik, hogy a státusztörvény egy folyamatnak csak a kezdete és nem a vége. A magyar reintegrációnak a sarkköve és nem a záróköve.

 

O.V.: Ez így is van, én is így gondolom, hogy egy olyan úton indultunk el, amelyen 80 éve nem járt magyar. Hiszen minden út az ellenkező irányba vezetett, most azokról az utakról megfordultunk, letértünk és új utakat kerestünk. Más irányba indultunk el, hogy ez a más irány, ez a más út milyen nehézségeket tartalmaz még a jövőben, ezt nem láthatjuk, hiszen most kezdünk el rajta járni. Ha úgy tetszik a járt utat elhagytuk a járatlanért. Persze elég nagy baj, hogy az elmúlt 80 évben nem azon az úton jártunk, amelyen járni kellett volna és így járatlan maradt. De most elkezdjük ismét, megtanulunk járni ezen az úton, és találkozunk majd olyan kérdésekkel, amelyeket nem látunk előre. De szokták azt mondani, hogy minden siker csak belépő egy újabb problémához. A státusztörvénnyel tettünk egy fontos lépést előre, felmerülnek majd újabb kérdések és azokat majd meg kell oldani, mikor megoldottuk sikeresen, akkor újabb kérdések keletkeznek, újabb problémák és azokat újra meg kell oldani, ilyen az élet. Másból sem áll, mint sikerekből és a siker által felvetett újabb kérdésekből. Az igaz, hogy a kudarcok is vetnek fel mindig újabb kérdéseket, de most mi éppen azért szeretnénk, hogy a jövőnkre az legyen a jellemző, hogy ne a kudarcok vessenek fel újabb kérdéseket, hanem a sikerek hozzák elibünk az újabb és újabb problémákat.

 

Mv.: Mivel magyarázza ön, hogy Horvátország és Szlovénia mellett Szerbia fogadta legnagyobb megértéssel és jóindulattal a kedvezménytörvényt?

 

O.V.: Szerkesztő úr kérem, azért ennél még többet is tett, ha ön jól megnézi, hogy Szerbiában mi a divat, gondolkodási divat, mi a közgondolkodás jellemzője és milyen jogi megoldások vannak, akkor azt mondom, hogy Szerbia túllép, messze a magyar státustörvényen. Szerbia az állampolgárság irányában keresi a megoldást. Szerbia a határon túl élő szerbeknek megadja az állampolgárságot, elfogadja a kettős állampolgárságot, ebből a szempontból hasonlóságot mutat az olaszhoz. A Velencei Bizottság, amikor elemezte a jogszabályokat, akkor egy olasz törvényt is megnézett, az olasz törvény azt mondja, hogy a világban élő olaszok, azok olasz állampolgárnak minősülnek, ha kérik, és bármilyen más országgal összefüggésben lehetnek kettős állampolgárok.

 

Mv.: És miként viszonyul a magyar kormány a délvidéki magyarok azon kéréséhez, hogy kettős állampolgárságot kapjanak?

 

O.V.: Foglalkozunk ezzel a kérdéssel, többször is tárgyaltunk erről, nem vagyunk ez ellen a megoldás ellen, én el tudom mondani, hogy a jövő egyik útja az éppen ez lesz, de most azt mondom, hogy a státustörvény végrehajtási rendeleteit alkossuk meg, indítsuk meg a gyakorlatban, és, ha ezek után megmaradnak igények például az állampolgárság irányában, a törvény végrehajtása után lássuk ezeket az igényeket és nyitott kapukat láthat maga előtt mindenki, aki ezzel szeretne eljönni hozzánk. Az egyik döntő különbség a kettős állampolgárság és a státustörvény között éppen az, hogy a törvény az az egész határon túli övezetben minden ország esetében alkalmazható, ezzel szemben a kettős állampolgárságra nézve minden szomszédos államban más szabályok érvényesek, ezért ott minden megoldás csak helyi érvényű lehet. Mert, mint ön is említette, pl. Jugoszláviában, Szerbiában ez lehetséges, de mondjuk Ukrajnában, tehát Kárpátalján tiltja a kettős állalmpolgárságot, Romániában pedig mindenfajta hátrányos politikai jogkövetkezményeket fűznek hozzá. Ezért mondom, hogy kapjon elsőbbséget a státustörvény, mert az az egész Kárpát-medencében használható jogi eszköz és megoldás.

 

Mv.: Ha megengedi még egy gondolat erejéig visszatérnék a Velencei Bizottság jelentéséhez, ajánlásához, amely megállapítja, hogy rendkívül fontos a határon túli kisebbség nyelvi kulturális identitásának a megőrzése. Most azt gondolom, hogy ebben jelentős szerepe van a médiának. Mindenekelőtt a Duna Televíziónak, amely alapító okirata szerint is elsőrendű feladata a határon túli magyarság tájékoztatása. A televíziónk jövőre ünnepli 10 éves fennállását, de vajon eléri-e a nagykorúságot? Nem véletlenül kérdezem ezt miniszterelnök úr, mert az utóbbi időben több félreérthető nyilatkozat, vélemény is napvilágot látott és, amelyből sokan azt hallották ki, hogy veszélybe került a Duna Televízió önállósága.

 

O.V.: Egy nyári estén Csoóri Sándorral beszélgettünk, aki azt mondta, hogy a rendszerváltás legnagyobb teljesítménye az a Duna Televízió létrejötte. Nagyon nehéz persze ilyen rangsort összeállítani, de a Magyarok Világszövetségének volt elnöke, még, ha talán túlzott is, még, ha talán inkább a saját szívét öntötte ki sem egy higgadt rangsort állított fel, azért az ő véleménye figyelemre méltó. Nagy érték a Duna Televízió, a rendszerváltás egyik nagy sikere, ezért fenn kell tartani, legalábbis, amíg a polgári kormánynak ehhez köze, módja, és lehetősége lesz, addig mi mindent meg fogunk tenni a Duna Televízió megerősítése érdekében. A Duna Televízió nehezen felmérhető, áttörés jellegű, pozitív hatást gyakorolt a határon túli magyar területeken. Az, hogy a magyar szó az égből jön és a televízió dobozából hallható és ahhoz magyar képek kapcsolódnak, az a saját tapasztalataim szerint is egy kedves, fontos, a kinti magyarok szívéhez közeli élmény volt és maradt. Nincsenek önök könnyű helyzetben, de nem azért, mert Magyarországon bárki az önök függetlenségét veszélyeztetné, hanem azért, mert versenytársaik vannak, egyer több magyar nyelvű adás látható immáron ugyanabból a dobozból, csak másik csatornán. Tehát a Duna Televíziónak az igazi kihívás inkább ott kint Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken kell megértenie és ott kell állnia a versenyt, hiszen immáron nézettségi nézőkért folytatott verseny van az önök számára is. Ebből a szempontból a magyar médiák végzete utolérte önöket, nehéz kivonni magukat többé a verseny alól.

 

Mv.: Ha megengedi váltsunk témát, szeptember 11-e óta semmi sem olyan, mint azelőtt volt és még kevésbé lehet tudni azt, hogy mit hoz a holnap. Megváltozott a perspektíva. Nyugtalanok vagyunk itt Európa keleti részén is. Miniszterelnök úr, ön jogászember is, miként látja, létezhet-e valaha a terrornak jogi, erkölcsi alapja?

 

O.V.: A terrornak nem, mert a terror önmagában minősítés. A terror azt jelenti, hogy általános emberi normák és célok nélküli, általános emberi erkölcsi értékekkel meg nem alapozott erőszakos akciót hajt valaki végre, leginkább azt foglalja magában ez a kifejezés, hogy ártatlanokkal szemben. A politikába be nem vontakkal, az adott kérdésben érintetekkel szemben, személyi válogatás nélküli személyek kijelölése nélküli általános pusztítás. Erre jó példa az, hogy amikor Amerikában az áldozatokat számba vették és összesítették, ott 70 egynéhány nemzet polgárait találták, még magyar is volt köztük, igaz nem magyar állampolgár, de egy Ausztráliában élő a magyar nemzethez tartozó személy. Tehát mi is vesztettünk magyart ebben a terrortámadásban, holott mi soha, egyetlen arabnak a világon semmilyen politikai cél szempontjából sem ártottunk. Ezt nevezzük terrornak.

 

Mv.: Egyébként ön szerint miként vizsgázott a magyar lakosság ezekben a napokban? A kormány hozott különféle intézkedéseket.

 

O.V.: A kormány elvégezte azt, ami a kötelessége, jó állapotban találtuk azokat az állami szerveket, amelyeknek az a kötelességük, hogy megóvják a magyar családok biztonságát, a határőrség az pillanatok alatt meg tudta erősíteni a határvédelmet, a határátlépésnek a rendszerét, a számítógépes rendszerét pillanatok alatt teljes rögzítettségre tudtuk állítani, minden benne lévő nevét azonnal rögzíteni tudtuk, a terrorelhárító különleges kommandók felkészültségét leellenőríztük, felszereltségét leellenőríztük és az megnyugtató képet mutatott, a hadsereg képes a szükséges mozgósítás szerint teljesíteni a kötelességét, hogy a magyar polgárok maguk hogyan vizsgáztak, ha szabad ezt a szót használnom,

 

Mv.: mindenekelőtt Kalocsára gondolva,

 

O.V.: arról hadd álljon itt ne az én véleményem, hanem inkább az arab nagyköveteké, én az arab országok nagyköveteit meghívtam egy kávéra a terrortámadást követően és világossá tettem, hogy Magyarország az baráti országnak tekinti az arab államokat. Egyébként éppen ez a kormány volt az, amely a korábbi egyoldalúság után egy meglehetősen erőteljes és dinamikus arab kapcsolatok kiépítéséhez is hozzálátott, ezért volt az, hogy az első magyar miniszterelnök, aki valaha Szaud-Arábiában járt, az éppen én lehettem. Tehát van egy tudatos, az arab országokat is velünk kapcsolatba hozni akaró és békés viszonyba hozni akaró politika Magyarországon, az arab országok nagykövetei azt mondták, hogy semmilyen számukra sérelmes információ, tény nem áll rendelkezésükre, és a személyes élményük az, hogy velük tovább az országban mindenki emberségesen, becsülettel és tisztességgel bánt. Tehát senki nem bántotta Magyarországon azokat, akikről azt feltételezhették az utcán, hogy arab származású, holott egyébként számos országban ilyen atrocitások történtek. Ami Kalocsát illeti, nézze, a kalocsaiaknak sok mindenben igazuk van, és az életösztöneik sem működnek rosszul, amit én inkább egy pozitív hírnek gondolok, úgy gondolják, hogy komoly terhet jelent a városuk számára az, ha ott egy menekülttábor nyílik. Ez így van. Amikor Debrecenben nyílt menekülttábor, akkor a debreceniek is így gondolták, mondjuk, ha megengedi, hogy a saját példámmal hozakodjak elő, a mi falunk mellett, Bicskén, ami egy város, a mi falunk mellett található, ott is van egy menekülttábor és bizony, amikor azt megnyitották a mi környékünk emberei se voltak boldogok. Ma már persze kiderült, hogy képesek vagyunk arra, hogy civilizáltan működtessünk egy menekülttábort és az ott élő embereknek semmilyen kellemetlenséggel, bántódással, hátránnyal nem kellett szembenézniük. Ezt a kalocsaiak még nem tudják, hisz ott még nem volt menekülttábor, de azért próbálunk befogadni kalocsaiak kéréseiből, véleményéből mindent, amit lehet, hiszen most az a terv, hogy amennyiben nem jelentkezik másik önkormányzat, hogy ő befogadná az afgán menekülteket, akkor azt fogjuk tenni, hogy a debreceni menekülttáborban maradnak az afgánok, és a nem afgán menekültek, elsősorban a volt Jugoszláviából érkezettek azok mennének Kalocsára és ők már nem jelentenek egy olyan közvetlen háborús érzetet, és fenyegetettséget, a fenygetettség olyan érzetét, amivel szemben érthető módon egyébként a kalocsaiak tiltakoztak és nem tetszik nekik, amit a kormány döntött, hát ez teljesen érthető.

 

Mv.: Nagyon röviden, szeptember 11-e szemléletbeli változást hozott Amerika külpolitikájában is, és ez komoly hatással lehet a NATO bővítésére. Az számunkra sem közömbös, hogy a bővítés további körében a velünk szomszédos államok kerülnek be ebbe a körbe, vagy pedig az Oroszországgal szomszédos balti országok.

 

O.V.: Szerkesztő úr kérem, itt most nem tudok önnek én határozott választ adni, mert éppen alakulóban van a világ és magam sem látom még, hogy milyen formát nyer majd el végül. Azt látom, hogy új gondolkodási irányokat indított el ez a terrortámadás, pl. a legfontosabb talán az, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közötti kapcsolatokban egy érzékelhető változás állt be, de a tőlünk távolabbra eső sarkaiban a világnak, kínai, ázsiai sarkokat értem elsősorban, ott az amerikai viszony szintén megváltozófélben van, Amerika láthatóan az egész glóbuszra, az egész planétára kiterjedő valami szélesebb együttműködési, politikai együttműködési rendszert akar létrehozni, úgy tünik, hogy ma ez a legfontosabb a számukra és ennek a szemüvegén keresztül nézik a NATO bővítésének a kérdését is. Hogy ez tartós gondolkodási irány lesz-e és ez a planétaméretű koalíció egyben tartható-e, hogy az érintettek egyben akarnak-e maradni, azt ma még senki nem tudja megmondani, ezért én óvnék mindenkit, így a magyar diplomáciát is szoktam óvni attól, hogy hirtelen tulságosan ráérezve a saját magunk okosságára levonjunk véglegesnek tünő nagy és átfogó következtetéseket. Inkább azt mondom, hogy ilyen régi hagyományos magyar életösztönnek megfelelően üljünk nyugodtan, forgassuk a fejünket és nézzük, hogy mi is történik a világban és, ha majd valóban tartósnak tünő tendencia rajzolódik ki, akkor alkalmazkodjunk.

 

Mv.: Ha már említette Oroszországot, engedje meg, hogy kérdezzem meg, hogy Oroszország együttműködési készsége a Nyugattal számunkra politikai és gazdasági előnyökkel is járhat, bár kis ország vagyunk, mint mondotta, de valamit ebben tudunk mozdítani?

 

O.V.: Én úgy gondolom, hogy számunkra kifejezetten politikai és gazdasági előnyökkel jár, és hála a jó istennek a NATO-tagság okán most már ezt gyanakvás nélkül szemlélhetjük. Amíg Magyarország nem volt tagja a NATO-nak, hanem ilyen senkiföldje Nyugat és Kelet közötti országnak minősült, addig az ember mindig gyanakodva figyelte, ha az amerikaiak tulságosan jó kapcsolatokat kezdtek kiépíteni Oroszországgal, és rögtön azt néztük, hogy hohó, nem a mi nemzeti függetlenségünk látja-e majd ennek a kárát. Most, hogy a NATO tagjai vagyunk, minden megváltozott, más látószögből értékelhetjük, láthatjuk a világot, mások a reményeink. Ma egy orosz-amerikai közeledés az Magyarországnak jó és már nem veti fel a nemzeti függetlenségünk tartósságának a kérdését.

 

Mv.: Közelednek a választások, másfél héttel ezelőtt volt egy parlamenti politikai vitanap, amelyben kormány és ellenzék elbeszélt egymás mellett, még a tényekben sem egyeztek meg, ön mégis azt mondta valahol, hogy szükség van az ilyen vitanapokra. A néző, aki viszont látja az ott zajló acsarkodást, azt kérdezi, hogy mi értelme van ennek?

 

O.V.: Hát, ha a néző csak acsarkodást lát és úgy látja, hogy nem kapott semmit egy ilyen vitában, akkor nincsen semmi értelme, hiszen, amit mi teszünk Parlamentben és a Parlamenten kívül is, annak az az értelme, hogy erősítse a magyar embereket, erősítse a magyar családokat, gazdaságilag, intellektuálisan és lelkileg egyaránt. Ha ők úgy érzik, hogy amit látnak ehhez nem járul hozzá, sőt inkább gyengíti őket, és elveszi a kedvüket az élettől, vagy megkeseríti a szájuk ízét, akkor nem jó, amit csinálunk, egy ilyen vitát lehet úgy is nézni, hogy azt mondja egy magyar polgár, hogy hát nézzék, 11 évvel ezelőtt még semmiről sem lehetett beszélni, most eltelt 11 év, rámbízzák, hogy vajon, amit hallottam abból mi az, ami visszaköszön az én saját életemben is, én dönthetem el, hogy ki mond igazat és ki nem, én dönthetem el, hogy kinek az érvelése olyan, mint amilyen az én gondolkodásom, én dönthetem el, hogy kinek vagyok én igazán fontos, az egyiknek vagy a másiknak. És szerintem innen nézve a viták hasznosak. De én azt tudom mondani a nézőknek innen is és határon túl és innen is újra, hogy az elégedettség szót a magyarok egyelőre sajnos ki kell, hogy törüljék a szótárukból. Olyan történelmi lemaradással a hátunk mögött és a kommunizmus 40 egynéhány évével a tarsolyunkban, nekünk az elégedettség szót még hosszú ideig nem lesz indokunk használni. 2015-ben érdemes ismét az e betűhöz lapozni és az elégedettség szót keresni a magyarok szótárában.

 

Mv.: Végezetül engedjen meg egy személyes kérdsét is, régóta járja a történelmi Magyarországnak a vidékeit, elviszi a családját is, és mely vidékekre járnak szívesen?

 

O.V.: Hát több helyre is szoktunk járni és gyakran viszem a családomat is, a legkisebbet, aki éppen csak egy esztendős, őt azért óvatosabban viszi az ember, de májusban már ő is járt azért Erdélyországban, pontosabban nem is Erdélyben, hanem Párciumban, Nagyváradon, ez volt az első államhatárokon kívülre vezető útja Róza lányomnak, a feleségemmel jártak Nagyváradon éppen az egyik új egyetemi épület átadásának okán hívott meg bennünket Tőkés püspök úr, a többi gyerek már kivétel nélkül mind járt Erdélyben, a bálványosi táborokra el szoktam őket vinni, nem a táborra, hanem inkább a táborok után vagy előtte maradunk még ott néhány napot vagy egy hetet, vannak barátaink, családok, akivel jó viszonyokat tartunk fenn és őket is meg szoktuk időnként látogatni, emlékszem néhány évvel ezelőtt voltunk a három nagyobb gyerekekkel Füleken például, ami nagyon tetszett, ahol még nem voltunk együtt úgy, hogy az egész család ott lett volna az Szerbia, a Délvidék. Szeretném őket majd egyszer együtt Szabadkára is, Palics környékére is elvinni.

 

Mv.: A miniszterelnöki dolgozószobában készül ez a tévéinterjú, Bethlen Istvánnak a régi bútorai között, ön Magyarország 58. miniszterelnöke. Elődjei közül kik hatottak, kik hatnak önre, tevékenységére?

 

O.V.: Van olyan magyar, aki sosem volt miniszterelnök, de talán a leginkább inspirál minden magyar miniszterelnököt, vagy legalábbis a jövőt megfejteni akaró miniszterelnököket, Széchenyi István grófnak a személye, akitől a legtöbbet tanulhat valaki, ha a magyar államügyek igazgatására adja a fejét. A miniszterelnököket illetően meg azért nehéz az ön kérdésére válaszolni, mert nem mindenkinek adatott ugyanaz a feladat, egy éppen hivatalban lévő miniszterelnök, mint én, nemcsak egy személy iránt érezhet szimpátiát, egy személy érintheti őt meg, hanem az a helyzet is, amelyben egy-egy személy volt. Most Bethlen például, Bethlen miniszterelnök úr azért áll közel a szívemhez, mert egy nagyon nehéz történelmi feladatot kapott, olyat, amely talán a legnehezbb volt abban a korszakban, neki egy megcsonkított Magyarországból kellett egy a nemzetközi közvélemény által életképtelennek minősített maradék Magyarországból kellett egy életképes magyar államot alkotni, nemcsak olyan államot, amely belül képes arra, hogy az európai civilizációnak megfelelő életminőséget adjon az itt élő magyaroknak, hanem esélye volt arra, hogy a határon túli magyarok is egy erős, életerős újjászervezett és vonzó új magyar államot látnak e helyett a maradék Magyarország helyett. A bethleni feladat az talán a legnagyobb volt a XX. században, amely miniszterelnökök előtt tornyosult és az ilyen magamfajta, még valamelyest fiatalnak mondható embereket mindig a nagy feladatok szokták igazából izgatni.

 

Mv.: Miniszterelnök úr, a Duna Televízió nézői nevében nagyon köszönöm a beszélgetést.

Vissza a kezdőlapra