Rogán Antal a sajtószabadság s az MSZP viszonyáról



ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Rogán Antal frakcióvezető-helyettes úr, a Fidesz képviselője: "A sajtószabadság védelméről" címmel. Képviselő urat illeti a szó. (Dr. Takács Imre: Mind a ketten ott ülnek egymás mellett.)

ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! 2001 novemberét írjuk ezekben a napokban, azaz - mint önök is tudják - már jó néhány hónapja elkezdődött a huszonegyedik század (Dr. Kökény Mihály: Hú, de nagy megállapítás.), ennek ellenére a huszadik század még nincs olyan messze tőlünk. Alig húsz esztendővel ezelőtt, 1981 ködös novemberében a sajtó munkatársainak napja rendszerint úgy szokott elkezdődni (Közbeszólás az MSZP-frakcióból: Hol a kormány?), hogy várták az aktuális pártszékházból, a mai képviselői irodaházból (Bauer Tamás: Most meg a Lendvay utcából.) érkező utasításokat, és annak megfelelően, rendszerint meglehetősen azonos tartalommal, azonos irányban szerkesztették mind a reggeli, mind a másnapi lapokat és természetesen a rádió és a televízió műsorait is.

Nos, úgy tűnik, hogy ezek az idők azért nem voltak olyan régen, hiszen annak a bizonyos gépezetnek, amely akkor ezt instruálta és irányította, a fogaskerekei jelentős részben még ma is megtalálhatók (Dr. Kis Zoltán: Akkor voltál a Pajtás újság főszerkesztője.), azt is mondhatnám, hogy egyes fogaskerekek itt ülnek velem szemben a tisztelt Ház másik oldalon lévő padsoraiban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Érdekes híreket hallunk mostanság például a Rádió munkatársaitól, de egyes újságíróktól is. A Magyar Rádió elnökének a kulturális bizottságban lefolytatott meghallgatásán mind a Rádió elnöke elmondta, mind pedig a Rádió Krónikájának több munkatársa is jelezte, hogy a Magyar Szocialista Párt sajtóosztályának egyes munkatársai rendszeresen felhívogatják a Rádió Krónika című műsorát, és azzal fenyegetőznek, hogy ha valamely MSZP-s politikus sajtótájékoztatója nem kerül be a Krónika című műsorba, akkor 2002 után a Rádió éppen aktuális felelős szerkesztője bizony el fogja veszíteni az állását. (Dr. Kóródi Mária: Bizonyíték? - Keller László: Ezt bizonyítani kell! Ne blöffölj! Ne hazudozz!)

Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez két dologra is rámutat. Egyrészt arra, hogy az 1990 előtti reflexek egyesekben még mindig élnek (Kovács Kálmán: Nagyon beüthette a fejét.), másrészt abból a szempontból is elgondolkodtató: lehet, hogy 1994-98 között a Rádió irányítása szintén így működött, akárcsak 1990 előtt? (Dr. Kóródi Mária: Bizonyíték?) Ez mindenképpen elgondolkodtató a sajtószabadság fogalmi megítélését illetően egyes MSZP-s képviselőtársaim részéről is.

De hozzunk fel más példákat! (Bauer Tamás: Helyes, de bizonyítva! - Szabó Sándorné: Eddig még egy példa sem hangzott el!) Nyilvánosságot látott az RTL Klub egyik belső hírlevele, egy e-mail, amelyben az RTL Klub egyik szerkesztője felhívta munkatársai figyelmét, hogy az úgynevezett vecsési számlagyárügyben - amelyben érintett az MSZP volt helyi elnöke, valamint természetesen az egyik fő érintett a sokak, így a rendőrség által is hiába keresett Holánszky Péter, aki Holánszky Béla helyi MSZP-s képviselő fia (Dr. Kóródi Mária: És a hevesi fideszes? - Bauer Tamás: Schlecht Csaba! - Csige József: Simicska!) -, tehát a vecsési számlagyárüggyel kapcsolatban nem használható az MSZP székháza, illetve az MSZP logója, hiszen ez a Magyar Szocialista Párt számára káros is lehet, és ilyenkor a Köztársaság térről ismételten fenyegetőzések érkeznek.

De úgy tűnik, hogy ami a központban megengedett, az a végekre is könnyedén eljut. Nemegyszer tapasztaljuk és halljuk fideszes képviselőtársaimtól, hogy azokon a településeken, ahol MSZP-s polgármester van, komoly nyomás nehezedik a helyi médiára, sőt nemegyszer nyíltan és egyenesben megtiltják a helyi újságok számára, hogy a fideszes képviselővel készült interjú megjelenjen. (Keller László: Konkrétan mondd el, hogy hol!) MSZP-s képviselőtársaim konkrétumot kérnek, tudok is ilyet mondani: kérdezzék meg Orosháza polgármesterét (Kovács Kálmán: Ő egy fideszes!) arról, hogy Dancsó József fideszes országgyűlési képviselő helyi lapban megjelent interjúját miért tiltotta le. Ezt ugyanis, tisztelt MSZP-s képviselőtársaim, cenzúrának hívják. (Dr. Kóródi Mária: Bizonyíték?) Úgy tűnik, hogy bizonyos MSZP-s politikusoktól - mind helyi, mind országos vezetőktől - a sajtó cenzúrázása abban az esetben (Megérkezik az ülésterembe dr. Bogár László. - Bauer Tamás: Megjött a kormány a válaszra.), ha a Magyar Szocialista Párt számára kedvezőtlen hírekről vagy éppen az ellenfél megnyilvánulásairól van szó, ma sem áll távol a folytatott gyakorlattól.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, azt gondolom, ez arra a régi mondásra emlékeztet minket, hogy van, aki bort iszik, miközben vizet prédikál. (Kovács Kálmán: Minket is erre emlékeztet!) Ugyanez a mondás a népi köznyelvben néhány száz esztendővel ezelőtt a papokra született, de az utóbbi néhány évtizedben inkább az elvtársakra volt jellemző. (Keller László: Ti csak tudjátok!) Mivel tudjuk, tisztelt MSZP-s képviselőtársaim, hogy az önök soraiban jó néhány régi évjárat lelhető fel (Megérkezik az ülésterembe dr. Horváth János. - Bauer Tamás: Megjött a régi évjárat.), ezért hadd kérjem önöktől, hogy csak módjával, nehogy megártson.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypárti oldalon.)
 
 
 

Vissza a kezdőlapra