Az új év azoké, akik vállalják a jövőt
beszélgetés Seregély István érsekkel

(Az interjú számos megyei lapban megjelent, még Karácsony előtt)

A magyar nép mai helyzete az életrevalóság örömével ajándékoz meg bennünket – mondta el a Magyar Püspöki Konferencia elnöke. Dr. Seregély István, az Egri Főegyházmegye főpásztora beszél arról, miért kevés a pap, s mit vár a kistérségek lelki pásztorainak szánt kormányzati támogatástól. Az érsek arra szólít fel, hogy minden hívő vegyen részt a tavaszi választásokon, és szavazzon meggyőződése szerint.

– – Új esztendő, választások előtt állunk. Ilyenkor programokban nincs hiány, minden politikai csoportosulás megfogalmaz terveket az ország jobbítására. A választásoktól függetlenül: a magyar katolikus egyház mit tud, mit akar vállalni az ország gondjainak megoldásából?
– – E kétezer éves intézmény programja az egész világon egyforma: az emberek üdvösségének szolgálata. Az üdvösség feltétele pedig egy Istenhez igazodó földi élet. A minap olvastam egy ázsiai mondást. Így szól: a száz mérföldes utazás is egy lépéssel kezdődik. Akik arra vállalkoznak, hogy magukat kereszténynek nevezzék és hiteles tanúságtevői legyenek Jézus Krisztusnak, azoknak ezt az első lépést kell programjukba tenni és vállalni a következő, 2002. esztendő során. A jövőt vállalóké lesz az új esztendő és az új évezred is.
– – Ilyenkor az ünnepek táján természetes az emelkedett hang, de a hétköznapi ember mindennapi gondok szorításában él. A magyar katolikus egyház milyen segítséget tud nyújtani ezen a téren az embereknek?
– – A nyáron Ukrajnában jártam. Az ottani életkörülmények láttán kijelenthetem, hogy Magyarországon senkinek nincs joga egyetlen szót sem szólni azért, mert az élet nehézségeivel találkozik. A múlt évszázadban két világháborút veszítettünk el. Két jóvátételt fizettünk ki, két diktatúrát szolgáltunk, 40 évig gyakorlatilag gyarmati sorban voltunk. Amilyen körülmények között élünk ma, az az életrevalóság örömével ajándékoz meg minket. Nagyon sajnálom, hogy ezt kevesen tudják. Sajnos a piacgazdaság megpróbálja eladni mindazt, ami fölösleges. Ezért támad bennünk hiányérzet, hogy ez sincs meg nekünk, meg az sincs meg, s közben nincs, aki felhívná a figyelmet, hogy mi mindenünk megvan. A betlehemi jászol előtt állva azt láttuk, hogy az értékes emberi élethez vagyunk kevesek.
– – Manapság az embereket a reklám a fogyasztás templomaiba tereli. Mennyien járnak az egyház templomaiba? Egy kiadványban, amelyet a Püspöki Konferencia adott ki, azt olvastam, hogy Magyarországon mintegy 6,5 millió ember katolikus. Valójában ki számít igazán hívőnek?
– – Kérem, aki akar, aki magát az egyházhoz tartozónak tartja. – Van közöttük, aki naponta jár templomba, de olyan is, aki évente csak egyszer... – Az nem ad okot a megítélésre. Az Úristen ismer bennünket, ismeri örökségünket, ismeri körülményeinket; ha valaki hozzá akar tartozni, a maga körülményei szerint, ezt a saját akaratából teszi. Örök sorsunkat utolsó döntésünk szabja meg. A kereszténység karitatív tevékenység, amely irtózik a statisztikától. Az elmúlt évtizedekben oda tudott állni a rászoruló ember mellé; erre törekszünk ma is. Még akkor is, ha úgy látszik, lemaradunk a jól reklámozott megmozdulásoktól.
– – A példamutatáshoz, az iránymutatáshoz papokra van szükség, de a papság elöregedett, nincs utánpótlás.
– – Ez pontosan így van. A régi nagy gyereklétszámú családban örültek a szülők, ha egy gyerek elfogadta Isten hívását és arra vállalkozott, hogy lelkipásztorként szolgálja embertársait. Ma egyetlen fiú van a családban, és ha eszébe jut, hogy ő pap szeretne lenni, akkor a család lebeszéli. Ideális az lenne, hogy ezer emberre jusson egy pap. Magyarországon ma 3600 emberre jut egy. A mi feladatunk az marad, hogy a hármas lelkipásztori feladatot – a tanítást, a megszentelést és a pásztori feladatot – ellássuk. Vagyis forrása legyünk a keresztény ismeretnek, az Isten megígért kegyelmének és összetartsuk a keresztény közösséget. Ennek alapjait Jézus Krisztus vetette meg, amikor tanítványai közül apostolokat választott, őket küldte el, hogy tanítsanak minden embert. Rájuk bízta a keresztény élet erőforrását. Magyarországon jelenleg nagyon jó és kedvező a környezet a világi, lelkipásztori együttműködéshez, munkatársak képzéséhez. A hitoktatást például már többségében erre kiképzett világiak látják el. Ők végzik el a pap nélküli községekben a lelkipásztori munkát. Nagyon kedvező a kormányzat törekvése, hogy immár nemcsak a vidéki orvos, vidéki tanár vidéken tartását kívánja támogatni, hanem a lelkipásztort és a lelkipásztor munkatársainak munkáját is. Bizonyos, hogy ez a vidékmegtartó támogatás, amely a jövő esztendőtől lép életbe, megkönnyíti a kistelepülések lelkipásztori ellátását. Az egri egyházmegyében például 640 templomunk van, és mindössze 170 pap. Vannak nagyvárosi plébániák, ahol egy pap nem tudja ellátni a rá váró feladatokat és emellett még a vidékről is gondoskodnia kell. De ha vannak megfelelő munkatársai, akkor két pappal 6-8 község lelkipásztori ellátása is megoldható.
– – Nyilván minden támogatás, segítség kevés; a legutóbbi kormányzati intézkedések mekkora részét oldják meg a problémának?
– – Nagyon sokat jelentenek, nem kevés a kapott támogatás, különösen, ha tudomásul vesszük, hogy elöregedett falukban a minimálnyugdíjból is éppen hogy megélni tudó emberek nem tudnak olyan anyagi ellenszolgáltatást előteremteni, amelyet egy értelmiségi szinten képzett lelkipásztor elvárhatna.
– – Érsek úr, hogyan látja az állam és az egyház közötti viszonyt? Javult a kommunikáció, amelyről néhány éve még elégedetlenül nyilatkozott?
– – Az egyház és állam elválasztása ma Európa-szerte, sőt világszerte elfogadott. De az ember, akiről az állam gondoskodik, és akinek az üdvösségét az egyház szolgálja – ugyanaz. Éppen ezért a két független közösség együttműködésére van szükség. Ez Európa-szerte és most már tíz éve, a magyar megújulás során, nálunk is egyre pozitívabb formában nyilvánul meg. Az egyház semmilyen kivételezést nem kíván. Bízunk abban, hogy a Szentszék és a Magyar Köztársaság között létrejött megállapodás kiegyensúlyozott viszonyt teremt az egyház és az állam, a hívő állampolgár és a hazájához hűséges állampolgár számára.
– – A közszolgálatban, konkrétan a karitatív tevékenységben az apácák mindig nagyon nagy szerepet vállaltak. Van-e remény arra, hogy lesz utánpótlás?
– – Az utánpótlás ugyanolyan, mint a papok esetében. A gyerekhiány szükségszerűen magával hozza a társadalom elöregedését és benne a szerzetesrendek elöregedését is. Ehhez hozzá kell tenni, hogy 40 esztendőn át nem volt utánpótlás, és a ma jelentkező fiatalok legföljebb 15 év múlva lesznek önálló életvitelre képes és a hivatásukat hatékonyan teljesítő szerzetes közösségek tagjai. Ma a szerzetes iskolák is túlnyomórészt világi pedagógusok közreműködésével töltik be hivatásukat. Sokkal nehezebb a betegápoló szerzetesek utánpótlása. A mai gyerek beteget nem lát. Ha valaki megbetegszik a családban, azt beviszik a kórházba, és a gyerek a beteggel való törődés, az iránta megnyilvánuló emberi kötelesség szinte semmilyen tapasztalatával nem rendelkezik. Ezért nehéz ápolónőt kapni a kórházakban, még jó fizetésért is. Bízom abban, hogy előbb-utóbb az egymás iránti szolidaritás ki fogja kényszeríteni az emberi élettől elválaszthatatlan szolgálatot.
– – Az év végén nagyszabású ifjúsági találkozót szerveznek a magyar katolikus egyház segítségével, közreműködésével. Nem túlságosan merész dolog ilyenkor télvíz idején idehívni ennyi fiatalt?
– – Biztosan nagyon nehéz, de van már 30 éves tapasztalat. A szervezést az a Taizé-i szerzetes közösség intézi, amelyik tíz évvel ezelőtt Pécsen rendezett hasonló találkozót, most pedig itt Budapesten, a karácsonyi szünetben várja a szabad, önálló életre most vállalkozó fiatalokat. Így próbálja erősíteni az európai szolidaritást, amely garanciája lehet annak, hogy az egymással törődő Európa mégiscsak megmarad az elkövetkezendő évezred számára.
– – A 2002. esztendő politikailag meghatározó lesz Magyarország életében. Milyen magatartást kíván tanúsítani az egyház a választások idején?
– – Szent István a maga idejében magára vállalta azt a felelősséget, hogy a gondjaira bízott nép számára megválassza a megfelelő utat, a biztos jövőt teremtő életszemléletet és erkölcsiséget. Mára már nagykorúvá váltak a tömegek. A II. Vatikáni Zsinat „Egyház a mai világban” nyilatkozata egyszerűen bűnnek tekinti, ha valaki nem vállalja a reá háruló felelősséget és nem vesz részt a jövőjét meghatározó politikai élet alakításában a választásokon. Ez engem is kötelez, nekem is el kell mennem szavazni. Én a meggyőződésem szerint fogok szavazni, és felhívok minden magyar állampolgárt, hogy saját meggyőződése szerint döntsön, mert csak akkor nem panaszkodhat valaki az emberi élettől elválaszthatatlan nehézségek miatt, ha ő is részese ennek a sorsmeghatározó, négyévenként visszatérő eseménynek.
– – Végezetül: érsek úr mit kíván az olvasóknak az új esztendőre?
– – A téli olimpia érmeit nyáron elkészítik már. Annak, aki jövőre, a jövő századában szerencsés életet akar magának, már most fogjon hozzá, hogy megfelelő módon érje el a jobb élet díját.

Csák Elemér
 

Vissza a kezdőlapra