Stumpf István a Széchenyi-pluszról
A Széchenyi- plusz gazdaságélénkítő csomag a kormány várakozásai alapján jövőre másfél-két százalékos GDP-növekményt eredményez, ezzel ellensúlyozva a világgazdaság globális megtorpanását - jelentette Stumpf István kancelláriaminiszter a Joint Venture Szövetség csütörtöki üzleti vacsoráján, Budapesten.

    A miniszter elmondta: a Széchenyi-terv kibővítéseként megjelenő 200 milliárd forint többletberuházást generáló csomag a lakásépítések serkentésével egy százalékkal, a gyorsforgalmiút-hálózatot érintő beruházások előrehozatalával 0,5 százalékkal, az idegenforgalmat érintő intézkedésekkel pedig 0,2-0,3 százalékkal bővülhet a bruttó hazai össztermék.

     - A stabil magyar gazdaság növekedése így még a szeptemberi terrortámadások miatti viharos gazdasági körülmények között is fenntarthatja az európai uniós gazdasági bővülés kétszeresét - hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette, hogy a kedvezőtlen gazdasági hatások Magyarországon csak várhatóan 3-6 hónap múlva jelennek meg.

     Stumpf István kulcsfontosságúnak nevezte az informatikai fejlesztéseket.

     - Az ország információ-technológiai szempontból regionális összehasonlításban kedvező helyzetének javítása, a fejlett európai országok technológiai szintjének elérése érdekében a kormány ez évben a tervezett 15-17 milliárd forint helyett 20 milliárd forintot, jövőre pedig 40 milliárd forintot fordít információ-technológiai beruházások támogatására - emelte ki a miniszter.

     Az idei többletforrást elmondása szerint a harmadik generációs távközlési hálózatra, az úgynevezett UMTS-tenderrel kapcsolatos frekvenciatisztításra elkülönített keretéből biztosítják.

MTI
Vissza a kezdőlapra