Szilveszteri központi rendezvények
Az Országimázs Központ közleménye alapján
"s a haza fényre derül!"


A millenniumi szilveszter hagyományait folytatva a központi rendezvényeknek - a főváros mellett - kettő, Budapesttől távoli város is otthont ad.

Sopron és Szolnok rendezvényeit a vendéglátókkal, társszervezőkkel közösen állította össze az Országimázs Központ. A programok igazán változatosak és színesek. Az egyes helyszíneken Európa kulturális kavalkádjába pillanthatunk be a zene segítségével, s mindhárom városban 24 órakor tűzijátékkal köszöntjük az új évet.

Néhány érdekesség:

Szolnok
 

19 órakor kezdődik a város himnuszával, fellép: a Tisza Táncegyüttes, valamint a Szolnoki Szigligeti Színház Tánckara.
21 órától pedig musical- és operett összeállításokkal valamint fényjáték- és lézerbemutatóval szórakoztatják az egybegyűlteket. 
Éjfél tűzijáték és utána utcabál

Sopron
 

20.55 perckor a Soproni Városi Fúvószenekar előadásával kezdődnek az óévbúcsúztató programok. Éjfélig francia, angol, görög és spanyol világhírű dallamok csendülnek fel. 
Éjfél tűzijáték és utána utcabál

Budapest
 

21 óra Oktogon óriásbábok kavalkádjával, a Hot Jazz Band fellépésével, valamint magyar és francia slágerekkel veszi kezdetét az Óévbúcsúztató ünnepség. 
23 óra Kodály körönd útközben olasz, német, osztrák slágereket adnak elő a fellépő művészek, a Náksi-Brunner páros dalai pedig ibizai hangulatot teremtenek. A köröndön fellép Csonka András, valamint ír, polka, latin és görög egyveleget hallhatnak, láthatnak az egybegyűltek.
Éjfél Hősök tere Éjfél előtt néhány perccel lépi át a mozgó színpad az Európát szimbolizáló kaput. Himnuszt, tűzijáték
00.20 - hajnalig Utcabál. Fellépők: Venus, Back II Black, Fiesta United együttesek.

A központi szilveszteri eseményeket a Magyar Televízió élőben közvetíti.
Az ünnepi programokat részletesen óriásplakátokon, hirdetésekben ismertetik.

Vissza a kezdőlapra