KISEBBSÉGI FIGYELŐ

SZLOVÁKIA
2001. november

GAZDASÁG

Az Európai Parlament (EP) költségvetési bizottsága október elején Strasbourgban úgy döntött, hogy átmenetileg visszatartja a Szlovákiának járó előcsatlakozási támogatás egy részét, s csak akkor szabadítja fel ezt, ha teljesülnek a megfelelő feltételek az Unió jövő évi költségvetésének november közepén esedékes, második olvasatakor. A PHARE- és az ISPA--alapokból járó 15 millió korona, "félretett" támogatást csak akkor folyósítják, ha az EP költségvetés-ellenőrzési bizottságában rendelkezésre állnak annak a vizsgálatnak az eredményei, amelyet a szlovák korányhivatal EU-pénzekkel történt visszaéléseinek kiderítésére rendeltek el. Feltétel az is, hogy a szlovák kormány és az EP erősítse meg, hogy látható javulás történt a pénzügyi ellenőrzés rendszerében és a korrupció-ellenes harcban.

A Vág-Duna-Ipoly Euro-régió megalakulásától kezdve fontos és elsőrendű feladatának tartja a nyitrai és ezen belül az észak-komáromi térség gazdasági fejlesztését és fejlődését. Ezt a célt szolgálja az a szándéknyilatkozat is, amelyet az euro-régió két társelnöke írt alá, és amelynek értelmében mindkét fél támogatja egy új dunai híd megépítését Észak-Komárom térségében. Az új híd egy gyorsforgalmú autóút megépítését is lehetővé teszi majd, amely átszelné az egész kerületet, és összekötné a Pozsony és Besztercebánya közötti autópályát a magyarországi Ml-es és M7-es autópályákkal. A Vág-Duna-Ipoly Euro-régió reményei szerint az új hidat és a hozzá csatlakozó gyorsforgalmi autóutat előreláthatólag 8-10 éven belül tudnák kivitelezni.

A Határon Túli Magyarok Hivatala és az Uj Kézfogás Közalapítvány támogatásával a Kárpát medencei magyar kis- és középvállalkozók, valamint üzletemberek részére kétnapos kassai találkozót rendezett a Szlovákiai Magyar Vállalkozásfejlesztési Társulás. A fórumon- amelynek fő témája "A magyar vállalkozások jövője a Kárpát-medencében" címmel került megrendezésre - közel 100 érdeklődő vett részt Szlovákiából, Erdélyből, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és Magyarországról. A magyar vállalkozások kölcsönös együttműködési lehetőségeinek elemzésén kívül a résztvevők - hazai és külföldi gazdasági szakemberek előadásai révén - betekintést nyerhettek a külhoni magyar vállalkozások gazdaságába.

Vissza a kezdőlapraVissza a kisebbségi oldalra