KISEBBSÉGI FIGYELŐ

SZLOVÉNIA
2001. december

Belpolitika

Szeptember elején Pozsonesc Mária nemzetiségi országgyűlési képviselő, Laj Ferenc, a községi hivatal igazgatója és Tomsics Károly, a Kóti Közösség elnöke Ljubljanában találkozott Dusan Feturral, a szlovén-horvát határkérdésekkel foglalkozó országos bizottság tagjával, hogy a szlovén-horvát határrendezési kérdésről tárgyaljanak. Szlovénia és Horvátország júliusban kötötték meg azt a megállapodást, amelynek értelmében Szlovénia szabad tengeri kijáratért cserébe, területeket ad át Horvátországnak a Piráni öbölben. A megállapodás értelmében a muravidéki Kót község 40 hektár, a Gyertyámos pedig 60 hektár külterületet veszít el. Miután a két ország parlamentje még nem erősítette meg a szerződést, a magyar nemzetiségű falvak lakói bíznak abban, hogy módosíthatják azt. Dusan Fetur a megbeszélésen elmondta, hogy elsősorban nemzeti érdekeket vettek figyelembe a szerződés megkötésekor, és a cél az volt, hogy a kanyargós határt Szlovénia leegyenesítse, valamint, hogy a Mura bal partja Szlovéniához tartozzon. D. Fetur megerősítette, hogy a földek tulajdonosainak nemzetiségi hovatartozása a nyomvonal meghatározásakor nem játszott döntő szerepet. A földek tulajdonjogát a határmódosítás nem változtatja majd meg, a gátak átjárhatóak lesznek, a helyi lakosság életét pedig kishatárforgalmi rendszerrel könnyítik meg. A képviselő véleménye szerint olyan határ-körzeteket kell kialakítani, amelyben nem lesz jelentősége a módosításoknak.

Vissza a kezdőlapra