Az asztrológusok tévedése
Nem, egyáltalán nem az a baj, hogy tévedtek. Sőt. A MHL is foglalkozott azokkal a sajátos rémisztgetésekkel és okkult találgatásokkal, értelmetlen számmisztikai játékokkal, amelyet a terrortámadás kiváltott az amerikaiakból, de belőlünk európaiakból is. Ennek jó példája, az alábbi kis írás, amely szerdán jelent meg az Interneten (stop!), s tegnapra jelentette be a következő terrortámadást.
A történetben azt tartjuk jónak, hogy a derék jósok most előre szóltak. Vállalták a tévedés kockázatát. Persze, lehet, hogy ők is olvasták azokat a híreket, amelyek titkosszolgálati jelentésekre hivatkozva közölték, ezekben a napokban kell újabb támadástól tartani.
Közvebetőleg: Miért jelentették be a hatóságok a veszélyt? Máskor arra biztatnak, hogy ne féljünk, s éljünk úgy, mint eddig! A kérdés jogos, de a magyarázat is egyszerű: a bejelentés puszta ténye már védelem, hiszen a terrorista meglepetést akar, sokkhatást.

Visszatérve a csillagjósokhoz, közreadjuk a hozzánk eljutott anyagot. Hátha azok, akik rendszeresen bújják az újságok horoszkóp rovatát, rádöbbennek: lehet, hogy nem horoszkóp, hanem hókusz-pókusz?

Szelle György

Az asztrológusok péntekre várják az új terrortámadást
2001. október 31. szerda 14:17

San Francisco, Melbourne és London lehet a következő súlyos terrortámadás célpontja - ezt állítják magyar asztrológusok. A csillagjósok a Plútó és a Szaturnusz bolygók 180 fokos együttállásával magyarázzák feltevésüket. Mint mondják, számos háború - így a II. Világháború és NATO Jugoszlávia elleni támadása - is a két égitest kedvezőtlen találkozása idején vette kezdetét.
 Súlyos terrortámadások, esetleg taktikai atomcsapások érhetnek pénteken három metropoliszt - prognosztizálják egy ezoterikával foglalkozó internetes magazin  asztrológusai.
A Plútó és a Szaturnusz ezen a napon negatív fényszögbe - pontosan 180 fokos szembenállásba - kerülnek egymással. Ez a jelenség pedig aggodalmat kelt a csillagjósok körében. Mint mondják: a történelem során többször erőszakos cselekmények vették kezdetüket akkor, amikor a két égitest 90 vagy 180 fokot zárt be egymással.
Az asztrológusok a városok csillagjegyei alapján azt is meg tudják mondani, hogy mely településeket érhet támadás. Minden ország és város - alapításuk ideje alapján - valamely csillagjegy alá tartozik. San Francisco, Melbourne és London az Ikrek vonzásában van. Az arab országok többsége a Nyilas jegy alá tartozik. November 2-án, azaz pénteken a Plútó a Nyilas, a Szaturnusz az Ikrek jegy alá ér, itt tehát a csillagjegy alá tartozó városok (országok) konfrontációja várható.
 A NATO Jugoszlávia elleni támadásának idején a két bolygó 90 fokos szögben állt egymással, akárcsak 1939. szeptember 1-én. Az égitestek mostani együttállása 2002. július 2-án fog feloldódni, az asztrológusok szerint ez akár az Afganisztán elleni háború végét is jelentheti.

(stop! - máté)
Vissza a kezdőlapra