Megválasztották az Országos Választási Bizottság tagjait
Fidesz-vélemény
Pintér Sándor nyilatkozata
Az Országgyűlés kedden megválasztotta az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjait, illetve póttagjait. Az OVB tagja lett Ficzere Lajos egyetemi tanár, Horváth Sándor, a Független Jogász Fórum elnöke, Maczonkai Mihály és Molnár Miklós egyetemi oktató, valamint Sándorfi György ügyvéd; póttagnak Beregi Zoltán ügyvédet és Kovács László egyetemi oktatót választotta a parlament.

     A bizottság ülésén a szocialisták élesen bírálták a belügyminisztert, mert álláspontjuk szerint az OVB-tagjelöltek közül négyen is a konzervatív politikai oldalhoz tartoznak. Wiener György (MSZP) szerint ilyen feltételek mellett nem lehet garantálni a választások pártatlan lebonyolítását.

     Gál Zoltán (MSZP) úgy fogalmazott, hogy a belügyminiszter az előterjesztés indokolásában közönségesen hazudik, mert nem a pártok, hanem egyes pártok, a Fidesz és az MDF véleményét figyelembe véve tesz javaslatot a jelöltek személyére.

     Nézete szerint a Fidesz és az MDF által állítandó közös listával kapcsolatos jogszabályi bizonytalanságok miatt az OVB-nek várhatóan az átlagosnál is többször kell majd állást foglalnia, ezért érdeke az említett két pártnak, hogy a testületben biztosan érvényesíteni tudja álláspontját.
 

FIDESZ-VÉLEMÉNY AZ ELLENZÉKI VÁDAKRÓL

     A Fidesz-frakció álláspontja szerint az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjelöltjei mindenben megfelelnek a követelményeknek. Répássy Róbert, a kormánypárti képviselőcsoport jogi kabinetjének vezetője kedden az MTI-nek a jelöltekkel szemben az MSZP és az SZDSZ által megfogalmazott érvekre úgy reagált, hogy azok szakmai köntösbe bújtatott politikai ellenvetések.
     Véleménye szerint a jelöltek politikailag függetlenek és szakmailag rátermettek. Mint mondta, a szabályok szerint az OVB tagjai nem lehetnek politikai pártok tagjai, szakmai feltételeket azonban nem tartalmaz a törvény.
     - Ennek ellenére a mostani jelöltek mindegyike magasan kvalifikált jogász - szögezte le Répássy Róbert. Utalt arra: 1998-ban az OVB tagjává választották Horvát Jánost, aki - mint megjegyezte - nagy tekintélyű televíziós személyiség, de nem jogász.
     Az MSZP és az SZDSZ elutasító magatartásával kapcsolatban a képviselő azt mondta: érdekes módon az OVB jelenlegi tagjaival szemben - akik az utóbbi fél esztendőben kétszer is az Alkotmánybíróság döntésével ellentétes szakmai álláspontot képviseltek - nem fogalmaztak meg szakmai aggályokat.
     Répássy Róbert jelezte, hogy 1998-ban a Fidesz ellenzéki frakcióként támogatta az OVB akkori tagjainak megválasztását.
 

PINTÉR SÁNDOR NYILATKOZATA

     Alaptalannak minősítette a belügyminiszter azokat az ellenzéki vádakat, amelyek szerint megkérdőjelezhető az új Országos Választási Bizottság (OVB) pártatlansága. Pintér Sándor az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a felvetést olyan előítéletnek tartja, amelyre nem is érdemben tud válaszolni.

     - Ismeretlenül jogtudósokat, jogászokat, független, szuverén embereket ilyesmivel meggyanúsítani nem erkölcsös - szögezte le, és emlékeztetett rá, hogy a testület tagjai összeférhetetlenségi nyilatkozatot tettek, és ebben felelősséget vállaltak a pártatlanságra. A miniszter utalt arra is, hogy az OVB-be valamennyi országos listát állító párt delegálhat képviselőt.

MTI
Vissza a kezdőlapra