Kedden nyílik a magyar kereszténység ezer éve című kiállítás Vatikánban
A Vatikáni Múzeumban kedden nyílik meg A magyar kereszténység ezer éve (Hungariae Christianae Millennium) című kiállítás, amely több mint kétszáz magyar tárgyi emlék felvonultatásával mutatja be a keresztény Magyarország ezer esztendejét és kapcsolatát az Apostoli Szentszékkel.

    A jövő év elejéig látogatható tárlatot Angelo Sodano bíboros, vatikáni államtitkár, Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Orbán Viktor miniszterelnök nyitja meg. Az eseményen köszöntőt mond Francesco Buranelli, a Vatikáni Múzeum régens-igazgatója.

     A kiállításon 192 magyarországi és 23 vatikáni műtárgy szerepel. A tárlat legtöbb darabja az Esztergomi Főszékesegyházi Kincstárból, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményéből származik. A kiállított festmények, szobrok, kódexek, pápai oklevelek és liturgikus alkotások között - az előzetes jelzések szerint - megtekinthető majd a Szent Korona másolata, a Tihanyi alapítólevél, Ulászló kardja, Pannonhalma alapítólevele, valamint Benczúr Gyula és Munkácsy Mihály festőművész több alkotása.

     A kiállítás anyaga a jövő év elejétől Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban is megtekinthető lesz.

     A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerdai tájékoztatása szerint a kiállítás alkalmából Paskai László bíboros mellett hét püspök, illetve érsek utazik a Vatikánba. A bíboros és a püspöki kar több tagja érkezése másnapján, vasárnap délelőtt részt vesz II. János Pál pápa miséjén, a Szent Péter téren. Ugyanezen a napon délután koncelebrációs szentmisét mutatnak be a Pápai Magyar Intézetben Paskai László vezetésével.

     Hétfőn reggel a Szent Péter Bazilikában, a Magyar Kápolna búcsúnapja alkalmából tartanak koncelebrációs szentmisét. A szertartást Paskai László mutatja be, homíliát mond Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.

     Az eseményen jelen lesz Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere, valamint Semjén Zsolt, a tárca egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára is. Szintén hétfőn a miniszter a Szent István Házban felavatja a névadó király egykori római zarándokházának emléket állító márványtáblát, amelyet Paskai László áld meg.

     A kiállítás megnyitásának napján, kedden Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja II. János Pál pápa. Azt megelőzően Seregély István főcelebránsi vezetésével szentmisét mutatnak be a Szent István Házban.

     A magyar kormányfő kedden díszebédet ad Sodano bíboros tiszteletére a Római Magyar Akadémián.

     A magyar kereszténység ezer éve című tárlatot kora este, műsorral egybekötött ünnepség keretében nyitják meg. Másnap, azaz szerdán Bábel Balázs érsek vezetésével mutatnak be koncelebrációs szentmisét a Szent István Ház kápolnájában, homíliát mond Keresztes Szilárd püspök. Ezt követően, vatikáni programja lezárásaként az egyházi küldöttség részt vesz a pápai audiencián, a Szent Péter téren.

MTI
Vissza a kezdőlapra