MARTENS - A SZOCIALISTÁK “A TŰZZEL JÁTSZANAK”

Wilfried MARTENS, az Európai Néppárt vezetője mai nyilatkozatában elítélte a magyar szocialistákat, amiért nacionalista érzelmeket szítanak azzal az egyezménnyel szemben, amelyet karácsony előtt kötött Magyarország és Románia az új magyar státusztörvényről.

“Ez játék a tűzzel, és méltatlan egy demokratikus párthoz – még egy választási kampány hevében is” – mondotta Martens.

A magyar státusztörvény különleges előjogokat biztosít a nagy magyar szórványnépességnek Közép-Európában, amelynek létszámát 3,5 millióra becsülik.

A magyar kisebbségek ügye Közép-Európában – amely akkor keletkezett, amikor Magyarország az első világháborút követően területének kétharmadát elvesztette – igen érzékeny kérdés, nem utolsó sorban éppen Magyarországon.

Az április 7-én esedékes parlamenti választások és a már teljes lendülettel folyó választási kampány kapcsán az európai Néppárt-tag Fideszt – amely a kormányon lévő koalíció legnagyobb pártja – azért ítélik el, mert túl sok engedményt tett a Romániával kötött egyezményben és a Magyarország többi szomszédaival kötött megállapodásokban, Szlovákiát kivéve.

Anélkül, hogy veszélyeztetné a magyar állam jogát ahhoz, hogy munkaerőpiacát szabályozza, a Romániával kötött egyezmény, amelyet közvetlenül karácsony előtt sikerült megkötni, könnyíti a román állampolgárok, köztük a magyar etnikumhoz tartozók munkavállalását azáltal, hogy évente három hónapra engedélyezi számukra a munkavállalást Magyarországon.

A magyar szocialisták ezt kampánykérdéssé változtatták, felidézve 20 millió román – csaknem a teljes népesség – beözönlésének vízióját, amint mind az európai Néppárt, mind a Fidesz, mint képtelenséget, elutasít.

Martens megjegyezte: ”Ahogy én látom, ennek az útnak a követése felelőtlen és zavart okoz. A megállapodás Romániával se több, se kevesebb, mint egy józan egyezmény két EU-tagjelölt ország között, amelyek nem kívánják a múltbéli ellenségeskedéseket megismételni. Annál inkább bámulatra méltó, hogy olyan kormányok között jött létre ez a megállapodás, amelyek teljesen eltérő politikai színezetet képviselnek.”

A megállapodás segít majd “kifehéríteni” azt a szürke munkaerő-piaci zónát, amelyet néhány ezer, már most is illegálisan Magyarországon dolgozó romániai munkavállaló jelent, mondta Martens.

“Úgy tűnik, hogy a Bukarestben kormányzó szocialistáknak több eszük van, mint a Budapesten szerencsére nem kormányzó szocialistáknak. Az etnikai vagy bevándorlási ügyekkel folytatott politikai játszma a tűzzel való játék, amint azt Európa gyakorlatilag minden országában már láthattuk.”

Martens kijelentette: reméli, hogy a státusztörvény ügyét végül Bratislava is meg fogja oldani.

További információkkal szolgál Edward Steen a GSM (32) 0478 530006
 

Vissza a kezdőlapra